Amikor már csak a kézifék segít

2017.04.19. 15:05 Módosítva: 2017-04-19 15:05:52

A tegnapi semmeringi menet után szinte vártuk, hogy Königsbergen is esik majd a hó, de ha legközelebb így jönnek be a várakozások, azonnal kitöltök egy lottót. Húsz centi friss hó hullott, a bringapálya építői nem is akartak felmenni, de megmutattuk nekik a tegnapi anyagokat, aztán megvonták a vállukat, és azt mondták, hajrá. A összkerekes Transporter nem jutott messzire, így a Suzukit sem engedték tovább, és ekkor jött Rudi. Rudi vadgazdálkodó, és van egy traktora, amire hátra szerelték fel a hótoló lapot. Ebbe álltunk bele Jakobbal és Rolanddal, majd nekivágtunk a hegynek.

A Suzukiban csak mi bíztunk, vendéglátóink nem, így felhívták Rudit, aki traktorozik, mellesleg övé a hegy. Bepakoltak a hótolóba, aztán mentünk jó 80 méter szintet a pálya tetejére.

Közzétette: Totalcar.hu – 2017. április 19.

Negyedóra múlva beértünk egy igazi téli erdőbe, 30 centi hóval, iszonyat széllel. Mindegy, innen nincs visszaút, ha már a traktort is beindították, valamit villantani kell, úgyhogy lelapátoltunk egy három méter magas döntött kanyart, aztán ráengedtük, állat volt a porzó hóban. Az erdőben nem volt annyira vastag a hóréteg, ott belefért némi csapatás. Nem volt rossz, de ez azért már sok a teljes élményhez. A pálya maga zseniális, két hete lett kész, a vezetőink, Jakob és Herbert sem számítottak már a hóra. A szintkülönbség nem több száz méternél, de erre húztak egy laza két kilométeres freeride-pályát. Ez nem olyan kemény, mint a downhill, inkább ugratók és döntött kanyarok jelentik a kihívást.

A hóvihar a pálya végére kezdett elviselhetetlen lenni, de a nagy ugratókat még muszáj volt behúzni, ismét fél óra lapátolás következett, aztán nagy levegő és hopp. Négy méter magasról lehetett beleugrani a meredek, 20 centi hóval borított érkezőbe, ismét le lehet húzni egy tételt arról a bizonyos listáról.

Az igazi para akkor kezdődött, amikor el kellett hagyni a helyszínt, ugyanis a teljesen fagyott útra ráesett hó miatt nehezebb lett a közlekedés a meredek szerpentinen. Megvan az amerikai videó, amikor magatehetetlenül csúsznak a fagyott, meredek utcán egymásba az autók? Na, ugyanez történt a nyári gumis Ignisszel, sosem éreztem még ennyire a lejtmenetvezérlő hasznát. A meredekebb részeken viszont minden mindegy volt, az összes visszajelző világított, mintha karácsony lett volna, rajtam meg az sem segített volna, ha nem kettő, hanem három lábbal állok a féken.

Nincs annál rosszabb, mint amikor az ember nyomja a féket, és az autó gyorsul. Jobb ötletem nem volt, ráhúztam a kéziféket, és az autó megállt, mint a szög. Nem értem miért, a világ összes elektronikája dolgozott, de végül az ősi módszer nyert. Óvatosan adagolt kézifékkel egyben leértünk a hegyről. Ezzel együtt elakadásnak közelében sem voltunk, külső szemtanúk szerint fél centi elpörgésre kapcsol az összkerék. Szükségünk lesz rá, ma még 300 kilométer vár ránk Weissensee-ig. Annyira boldog lennék, ha ott legfeljebb 10 centi hó lenne.