A bukólámpa felemelkedése és bukása

A nyolcvanas éveken van a retró-sor: szintipop, pasztellneon, Schwarzenegger és Hasselhoff, köröttük megannyi tornadresszes Samantha. Van annak egy antropológiai mellékzöngéje, hogy celebritásokkal és árucikkekkel azonosítjuk a modern évtizedeket, ám az autódizájn világának ez a kapaszkodó a bukólámpa. Sajnos ez lett a legmélyebbre temetve mind közül: a männliche férfiak mindmáig feltűnnek itt-ott, görkorit árulnak a boltban, tornadresszes nők is lesznek mindig, de felnyíló lámpa... felnyíló lámpa már nem lesz soha, még a retró sem hozza vissza. És ez szomorú.

Van itt egy szép párhuzam az említett szintetizátorokkal. Ahogy a bukólámpát sem '80-ban találták fel, úgy a szinti is bőven megvolt már Harold Faltermayer előtt, csak később jött divatba: '69-ben a Beatlesnél is feltűnik, de a The Doors albumán, a Strange Days-en is búgtak már az oszcillátorok. A bukólámpa ugyanígy jelen volt már jóval korábban, először az 1936-os Cord 810-esen bukkant fel, ám mivel az art deco még elsősorban formaként értelmezte a funkciót, igazából megmaradt dísznek.

A világ első koncepció autója, a Buick Y-Job szintén pislogott, a lámpa kapcsolásakor felhúzódott a takarólemez, mintha szemhéj volna - gyakorlati haszna aligha volt. Nem úgy az utókorban: miután az amerikai törvény meghatározta a fényszórók földtől számított minimális magasságát, a gyártók választhattak: vagy megemelik az autó orrát - és feláldozzák a szépséget, a vezethetőséget, a jobb légellenállást - , vagy magát a lámpát tolják ki a kocsitestből. Ráadásul akkor még a projektoros technológiát sem ismerték, maga az üvegbúra szórta a fényt: a ma ismert amorf, szabadon húzott lámpák így szóba sem jöhettek.

Itt gyorsan kitérnék a bukólámpa/rejtett lámpa értelmezésére. Minden olyan mechanizmus a fogalomkörbe tartozik, ami az autóvilágítással kapcsolatban mozgatva működik: az eredeti Opel GT hosszirányban forduló lámpái, a Maseratik és Lamborghinik liftező sildjei, a 968-as Porsche kigúvadó békaszemei, de még a Jaguar XJ220 lecsapódó szemhéja is ér. De ne szaladjunk ennyire előre.

A hatvanas évekig csak néhány jelentősebb modellt nézzünk meg: Harley Earl a GM dizájnmágusa kifőzte az 1951-es LeSabre-t, amihez az F-86 Sabrejetből merítette a Jetson-családos ihletet. Az autó középső orrlika rejtette a fényt: gombnyomásra behúzódott a homorú rács, fordult 180 fokot, majd ismét előretolódva lámpaként bújt elő - klasszikusan megalomán amerikai túlgondolás, ha nem látnám, azt hinném a Bubble-érában vagyunk. A Chryslernél a Norseman és az Imperial D'Elegance koncepció viselt rejtett lámpákat, de a két autó, amiket Torinóban a Carrozzeria Ghiaval készíttettek el, útban New York felé a szállító hajóval együtt a tenger fenekére került. Bár a dizájnjuk később tovább élt (pl. az Imperialon), a rejtett lámpák jó ideig megmaradtak a halaknak.

A hatvanas években viszont újra felfedezte magának a bukólámpát a formatervező művészközösség, a legtöbb klasszikuson előbb vagy utóbb megjelent a fícsör: a Cougar, a Marauder, a Daytonák és a Roadrunner Superbirdök, Chargerek és egyebek - mindegyikkel összekacsinthattunk karrierjük egy pontján.

A Riviera függőlegesen polcolt lámpáit például dupla kagylóajtók takarták, amik viszont olajozás nélkül sokszor megszorultak, és tönkretették az őket mozgató motort. A tiszta vonalvezetés viszont fölötte állt az ilyen földi problémáknak, úgyhogy a faceliftelt verzió - ha más formában is, de - megtartotta a technológiát. Szintén a hatvanas években, az 1963-as C2-es generációval vette fel a fonalat a Corvette, ami végül mind közül a legtovább, 40 éven át nem is engedte el azt: majd csak 2004-ben, a C5-tel fog búcsúzni a világtól az utolsó, sorozatgyártott bukólámpás autó.

Addig viszont még hátravolt néhány évtized, azon belül meg egy éppen felfuvalkodó ipari óriás, mármint Japán. Náluk olyannyira beszélhetünk a bukólámpa reneszánszáról, hogy az már inkább renaissance. Talán az amerikai előképekből, vagy az olasz high-end gépekből ragadt meg, de a sportautók lényegi, szükségszerű részének tekintették a bukólámpát, így az a legritkább és legértékesebb Toyotától - nem, nem a nullkilométeres Truenótól -, a 2000GT-től kezdve már megvolt a japán dizájnleltárban. A 80-as 90-es években tetőzött a trend, a legenda osztályú modelleket nem sorolom fel, úgyis tudjuk őket fejből.

A rajongásra különösen hajlamos japánok olyannyira menőnek tartották ezeket, hogy a róluk ismert lámpa-mechanizmus átmenetileg leszivárgott a polgáribb modellekhez is: a Nissan Pulsar, a Quint Integra, a Corolla, a Tercel sem épp a sportosságról volt híres, de a magyaroknak is ismerős Mazda 323F/Astina vagy a mezei Accord sem. A paletta legalja, a keicarok viszont valószínűleg a költséghatékonyság miatt ez alól kivételt képeztek. Érdekességképp érdemes megjegyezni, hogy a népszerűség egyéb járművekre is átragasztotta a rejtett fényszórót: ilyenje volt a Tokió és Narita között közlekedő reptéri vonatnak, ismerhetjük az eredeti Suzuki 750S Katanáról, de a vájtfülűeknek még a Honda Spacy 125 Striker is felzúghat az emlékeiben. A felnyílólámpás bicikli meg már tényleg csak meggy a mechanikus tejszínhab tetején.

A nosztalgia viszont mindig szirupos: beledöglik a rossz emlék, mint légy a mézbe. Hisz a pop-upokat mindenki szereti, csak az nem, akiből mondjuk kinyesett egy karéj combizmot, vagy bevérzett tőle a mája (be tud vérezni a máj?). Az uniós gyalogosvédelmi szabályozással végképp az élettel összeegyeztethetetlen állapotba került a bukólámpa: nem lehet úgy megtervezni, hogy az ütközéskor elég hely maradjon elnyelni a gyalogos becsapódásának energiáját.

Persze ennél hétköznapibb dolgok is közrejátszottak: egy 944-es légellenállását nagyjából 6%-kal növeli, ha a lámpák fent vannak, ezt 1-2%-os fogyasztásnövekedésre lehet lefordítani, ami a tulajdonosnak nem jelentős tétel ugyan, de az autógyártóknak, akik az emissziós kvóták miatt néhány gramm széndioxidért is euró-százmilliókat fizetnek, nagyon is számít.

A profitra kihegyezett piacgazdaság játékosai meg egyébként sem fognak gyártásban tartani egy olyan bonyolult és költséges technológiát, amit olcsó, mozgó alkatrészeket nélkülöző változattal is ki lehet váltani. Ami pénzt tehát az ipar megspórolt rajta, épp abból tette rá a révész bérét a rejtett fényszóró szemére/frontlencséjére. És akkor egy érzelgős befejezés, mert többet nem lesz ilyen: amikor egy bukólámpás autó ránk villant, jusson eszünkbe, hogy az olyan, mint a távoli, halott csillagok fénye - még látjuk, de már nincs.