Szamarakkal alázta meg a Jaguart

2014.06.14. 09:32

Nyilvános megaláztatással fejezte ki elégedetlenségét autója iránt egy indiai férfi. A megszégyenítés alanya egy Jaguar XF volt, a kellékek pedig némi széna, néhány szamár és transzparens.

A nagy nyilvánosság előtt, gúnyos performansszal elégedetlenkedő ügyfél minden marketingszakember rémálma. Az autóiparban nem egy példát láttunk már ilyen esetekre. Három éve egy kínai Lamborghini-tulaj munkásokat bérelt, hogy szétveresse Gallardóját. Az eseményre még a sajtót is odacsődítette. A tavalyi Frankfurti Autószalonon két olasz ugrott neki baltával és kalapáccsal egy M6-os BMW-nek, amit aztán fél évvel később Genfben újra szétvertek.

Az Indiában történt eset annyiban más, hogy itt nem tört a Jaguar. A harmincnyolc éves üzletember még májusban vette a körülbelül húszmillió forint értékű XF-et. Állítólag olyan sok a problémája volt vele, hogy felsorolni sem tudná mindet. Az első héten már nem működtek a fényszórók, aztán egyszerűen leesett az egyik lökhárító. Mindezek mellé még a hivatalos helyi képviselet sem foglalkozott a bajával elvárásai szerint. A nyugat indiai Ahmedabadban élő jaguaros azt mondja, még egy szamár megbízhatóbb az autójánál, ezért vette igénybe a közismerten makacs állatokat akciójánál. Mr Thackreym egyszerűen az XF-hez kötött párat, és velük együtt vitte el az autót a vállalat helyi képviseletéhez. Elég valószínű, hogy mindezzel elérte célját, a hírek szerint ugyanis a vállalat már jelezte, hogy tárgyal Thackreymmel a panaszairól.