A kipufogógáz érelmeszesedést okoz

2010.02.21. 08:38

Aki az autópályához közel lakik, korábban számíthat érelmeszesedésre, mint kevesebb kipufogógázt belélegző embertársai. Egy nemzetközi kutatócsoport többéves vizsgálatainak eredményeit a PLoS ONE tudományos folyóirat közölte.

Az autóközlekedésből származó légszennyeződés káros hatásairól az utóbbi évtizedekben egyre több információt ismertünk meg. Számos állatkísérlet igazolta, hogy a nyulak vagy az egerek egészségének a motorok kipufogógáza rosszat tesz, de emberre vonatkozó, pontos mérésekkel bizonyított adatok hiányoztak.

Svájci, kaliforniai és spanyol kutatók három éven át tartó vizsgálatukban az autóközlekedésből származó levegőszennyezés érkárosító hatását figyelték meg. Olyan felnőtteket vizsgáltak félévenként, akik vagy az autópályától legfeljebb száz méterre laktak, vagy a közlekedéstől távol, jó levegőjű környezetben éltek.

Az agyhoz vért szállító nyaki verőereket ultrahanggal vizsgálták. Mérték az erek egyes rétegeinek vastagságát, ahol megfigyelhetők az esetleges érelmeszesedéses lerakódások: az itt észlelt elváltozások nagy valószínűséggel a többi érterület állapotát is jelzik.

Howard Hodis és munkatársai elmondták, hogy a nagy forgalom közelében élő emberek nyaki verőerei évente átlagosan 5,5 mikrométerrel lettek vastagabbak, ami kétszerte nagyobb mértékű érszűkületet jelent, mint a tiszta levegőn élőké. A kutatók azt is kimutatták, hogy az autópályákhoz közel eső területeken a motorfüstből eredő, mikroszkópikusan apró méretű szennyeződés öt-tízszer több, mint az utaktól távol.

A munkacsoport egyik amerikai tagja, Michael Jerrett szerint "először sikerült kimutatni, hogy a légszennyeződés gyorsítja az érelmeszesedés folyamatát, mely a modern társadalmakban minden második ember haláláért felelős, és igen gyorsan mind több embert pusztít el az iparosodó ázsiai és latin-amerikai országokban is".

A munkát amerikai egyetemisták és gyerekek folyamatos megfigyelésével folytatják. A másik kutatócsoport Nino Künzli vezetésével a SAPALDIA tanulmány résztvevőit vizsgálja a következő években. Ez a munka 1991-ben kezdődött csaknem tízezer svájci lakos szívének és tüdejének rendszeres ellenőrzésével.