2013-ra teljesen megújul a Maserati
A Maserati kínálata mindösszesen három modellből áll, ezek a GranTurismo, a GranCabrio és a Quattroporte, ez pedig nem túl sok még egy ilyen egzotikus brandnek sem, hiszen példának okáért még az Aston Martin is öt modellt futtat. Modenában azonban elhatározták, változtatnak a dolgokon.
Piacra dobnak egy új modellt, egy relatíve olcsó szedánt. A 2013-ban érkező új Maserati az olyan nagy teljesítményű szedánok ellenfele lesz, amilyen például az M5-ös BMW. Az új modell már egy új platformra épül, melyen osztozik majd a következő generációs Quattroportéval.
Az új platformot egyébként eredetileg egy új Alfa Romeónak tervezték, de ezt azóta elvetették. Belső információk szerint nagyon könnyű lesz és úgy alakítják ki, hogy befogadhassa azt a hibrid rendszert, melyet a Ferraritól vesz majd kölcsön a Maserati. Várhatóan lesz összkerékhajtású változat is.
Legelőször azonban a GranTurismo újul meg, már 2011-ben megjelenik az új változat, a nemrég bemutatott GranCabrión nem sokat változtatnak majd az elkövetkező két évben.
A Quattroporte új változata valamikor 2012 első félévében jelenik meg. Ez a modell már az új platformra épül. Egyesek szerint a belépő modellben V6-os motor lesz, de természetesen lesz V8-as változat is. Opció lesz a négykerék-hajtás és lesz benne start-stop rendszer.
A Maserati reméli, hogy a megújulás következtében el fog tudni adni évi 10 000 darab autót. Tavaly mindössze 4911 Maserati fogyott világszerte, a cég profitja 83%-kal esett.