Kedvcsináló képeken az új Chrysler

2010.10.12. 06:10

Egyszerűen 200-asnak hívják majd, és már a cég új stílusában tervezték. A Chrysler számára kulcsfontosságú a típus fogadtatása, hiszen a legnépszerűbb személyautó-kategóriák egyikében versenyez majd.

Az autóról egyelőre csak néhány részletfotót mutattak, de ezekből is sok minden kiderül. Látható, hogy a korábbiaknál lágyabb vonalvezetésű modellről van szó, és néhány ismerős részlettel is találkozhatunk. Nem azért, mert a Chrysler tervezői egy az egyben vettek át alkatrészeket, inkább a divat szoros követése a hibás – alighanem ezért van, hogy a fényszórók ennyire emlékeztetnek az Opel Astrán használt alkatrészekre. Emellett számos formai elem a 200C tanulmányt idézi, bár egyáltalán nem biztos, hogy a szériamodell valóban a koncepcióautón alapul.

A 200C annak idején a 300C megkurtított, hátsókerék-hajtású padlólemezére épült, ám elképzelhető, hogy a sorozatgyártmánynál inkább a népszerűtlen, de műszaki szempontból korszerű Sebring fronthajtású platformját használják majd fel. Úgy hallani, a motorválaszték az Észak-Amerikában megszokott sémát követi majd, azaz egy kisebb, 2,4 literes négyhengeres és egy V6-os, ez esetben az új, 3,6 literes Pentastar közül lehet majd választani.

Ezzel a típussal a Chrysler olyan ellenfeleket szeretne megszorongatni, mint a Honda Accord vagy a Toyota Camry, azaz nemigen hibázhatnak: minden szempontból el kell érniük a konkurencia színvonalát. A bemutató pontos időpontját egyelőre nem ismerjük, de több mint valószínű, hogy legkésőbb 2011 első napjaiban, a Detroit Motor Show-n lerántják a leplet az új modellről.