Egy új versenysorozat első képviselőjeként mutatták be ezt a Ford Focusnak látszó gépet Dél-Afrikában. A GTC, azaz Global Touring Car sorozat hasonló az amerikai Nascarhoz, a német DTM-hez vagy a japán SuperGT-hez, de nemzetközi ismertségre tör.
Amióta a hétköznapi autók többsége elsőkerék-hajtású, nehéz belőlük igazán komoly versenyautókat építeni. Nem mintha nem lenne lehetséges, de hátsókerék-hajtással sokkal nagyobb teljesítményt lehet az útra vinni, és egy nagy V8-as szívómotorból sokkal egyszerűbb nagy teljesítmény kicsikarni, mint egy kisebb négyhengeresből. Ugyanakkor sokkal nagyobb a reklám, ha az autó hasonlít az utcai modellekre. Természetesen sokan próbálták már feloldani ezt az ellentétet, több-kevesebb sikerrel. Úgy néz ki, most újabb sorozat indul: az autók egyen-technikára épülnek: csővázzal erősített karosszéria, hátsókerék-hajtás, 500 lóerős V8-as motor. A Focus szedánból csupán a burkolat formája maradt, és a jelvény, de annyira azért hasonlít az utcai megfelelőire, hogy fel lehessen ismerni.
Ez a szervezők szándéka szerint csak a kezdet, hisz az lenne az igaz, ha egy sor különféle gyártmányból készülhetne hasonló sziluett-versenygép, és komoly verseny alakulna ki a közel egyforma tudású autók között. Ahhoz persze, hogy egy ilyen versenysorozat valóban népszerűvé váljon, még rengeteg szervezésre, és még több szerencsére lesz szükség, hisz az elmúlt évtizedekben több hasonló próbálkozás is kudarcot vallott. A probléma általában nem az izgalmas versenyek hiánya, hanem az ismeretlenség, amelyből kevés szériának sikerült eddig kitörnie.