Szép új Ford Focus
Bár alapjaiban azonos az aktuális változattal, a Focus szokatlanul sok részletében változik a modellfrissítés során. Nem csak a külsejét szabták át, de újak a motorok, korszerűsítették a belső kezelőfelületet és áthangolták a futóművét is, hogy kezelhetőség tekintetében ismét az élmezőnybe juttassák.
A legszembeötlőbb változtatás az autó orrát érinti, és a Ford tervezői itt kifejezetten kiszámíthatónak bizonyultak. Egyszerűen ráhúzták a Focus nagyobb orrára a Fiesta vonásait – pontosabban a Ford egyen-arcát, amely lassan de biztosan az összes típusukon felbukkan. E tekintetben az Audi és a VW gyakorlatát próbálja követni a Ford: nem baj, hogy az autók egyénisége háttérbe szorul, ha a közönség azonosítani tudja a márkát. Az Aston Martin szabású hűtőrács egyébként nem áll rosszul a Focusnak – vagyis nem rosszabb, mint az eddig használt viperafogas pofa – az azonban kérdéses, hogy az ilyen fokú formai egységesítés árt-e a Fordnak, vagy inkább használ. Amilyen drasztikusan változott az autó orra, olyan észrevétlen az átdolgozás hátul. Azt a Ford is elismerte, hogy hátul nem akartak változtatni a lemezeken – épp elég plusz költség volt a motorháztető átalakítása – így csak a lámpatestek színezésén látszik, hogy az új modellt látjuk.
Ám a Fordnál nem elégedtek meg az autó külsejének módosításával. Az európai Ford fejlesztési igazgatója, Joe Bakaj azt mondja, nagyon sokat foglalkoztak a futómű és a kormánymű tökéletesítésével annak érdekében, hogy a Focus ismét a kategória legjobb futóművű, legkezesebb és legélvezetesebb modellje legyen. A VW Golf ebből a szempontból ugyanis nagyon jó – a Ford szempontjából túl jó – kritikát kapott. Ahogy Bakaj fogalmazott, vissza akarják szerezni az elsőséget ezen a fronton. Ennek érdekében igényesebb kivitelű, drágább lengéscsillapítókat használtak, több fokozatú szeleprendszerrel. Ezen felül keményebb szilent-blokkokat építenek a futóműbe, és változtattak a kormányművön is. Mindez a gyáriak szerint azt eredményezi, hogy az autó közvetlenebbül és kiszámíthatóbban reagál a kormánymozdulatokra.
A modellfrissítés során a motorválasztékot is lecserélték, amely így már kizárólag turbófeltöltős motorokból áll majd. A benzines alapmodellekbe az ezres, háromhengeres Ecoboost motor kerül 100 vagy 125 lóerővel, de aki ennél nagyobb teljesítményre vágyna, az választhat 1,5 literes négyhengeres turbómotort is, 150 vagy 180 lóerővel. A dízelválaszték is kétféle blokkból épül fel: az 1,5 literes négyhengeres 95 vagy 120, a kétliteres 150 lóerővel lesz választható.
A belső téren is módosítottak, amivel a Ford régi adósságát törleszti. Végre eltűnik az átláthatatlan, sokgombos középkonzol, a helyét 8 hüvelykes érintőképernyő veszi át – legalábbis a jobban felszerelt változatokban – a Ford Sync II programjával. „A technika gyors fejlődésének köszönhetően ma már elérhető az érintőképernyő, így vásárlóink kérésének megfelelően befektettünk egy átláthatóbb műszerfal kifejlesztésébe” – mondta Barb Samardzich, a Ford európai ügyvezetője.
A felújított Focus élőben a Genfi Autószalonon mutatkozik be a jövő héten, és még az idén megindul a forgalmazása is. A kínálat azonban csak később válik teljessé – a sportos ST változatra biztosan várni kell még legalább fél évet.