Önállósul az Alfa Romeo
A Fiatnak korábban bejött, hogy egyes márkáit külön cégként kezelte: így működik a Ferrari és a Maserati is. Állítólag most az Alfa Romeót is hasonló módon szeretné átszervezni a Fiat vezetése, hogy könnyebb legyen követni a céget érintő tendenciákat. Persze nem biztos, hogy ez a valódi ok – így ugyanis szabadulni is könnyebb volna a mély válságot átélő autómárkától.

Az Alfa Romeo önálló vállalat volt egészen 1986-ig, amikor a Fiat lényegében bekebelezte, és szervezetileg összevonta a Lanciával és a Fiattal. Ez a berendezkedés sokáig jól is működött, de a márka 2008 óta nem talált magára: az eladások tavalyelőtt már alig haladták meg a 100 ezret, tavaly pedig 74 ezerre estek vissza – ilyen gyengén az 1960-as évek óta nem ment a szekér. Pedig a Fiatnak nagy tervei voltak a céggel: volt olyan elképzelés, amelyben évi 400 ezer autó eladása szerepelt. Ám úgy tűnik, új modellek és új piacok híján a márkának az is nehezére esik, hogy egyáltalán fenntartsa önmagát.
A Fiat vezérigazgatója, Sergio Marchionne a jövő hét elején, május 6-án teszi közzé a teljes Fiat Chrysler Vehicles következő ötéves tervét, amelyben az eddig kiszivárogtatott információk alapján számos kellemetlen elem is szerepel. Ilyen lesz a Lancia márka teljes leépítése, és a Fiat márka gyártásának fokozatos elköltöztetése Olaszországból. Az Alfa Romeo sikere így nem csak a márka, vagy a vállalatcsoport számára lényeges, de csak a prémium-márka tarthatja életben a Fiat megmaradt hazai üzemeit, azaz ha úgy tetszik, közvetlen olasz nemzeti érdek.
Bár az Alfa Romeo külön cégbe szervezése lehetőséget teremtene a márka eladására is, úgy tudjuk, egyelőre nem ez a terv. Marchionne azt mondja, csak azért van szükség rá, hogy tisztábban lássák a márka eredményeit, de mindenképp megpróbálják feltámasztani az Alfa Romeót. Ehhez új modellek kellenek, amelyek állítólag jönnek is: a 159-eshez hasonló méretű, illetve egy számmal nagyobb, hátsókerék-hajtású modellek bemutatása 2016-ra várható, és úgy tűnik, végre megvalósulhat az Alfa rég várt szabadidő-autója is – nem is egy, de két ilyen készülhet, a Jeep aktív segítségével. A pletykák szerint hat új modell vár bemutatásra, ezekkel próbálják feljebb pozícionálni a márkát, és felkelteni iránta az érdeklődést.
Egy másik kitörési lehetőség a visszatérés az amerikai piacra, amelyről már rég megszületett a döntés, de megfelelő autók híján mégsem kerülhetett rá sor. A megújulás és az amerikai piac révén az Alfa akár meg is sokszorozhatja az eladásait, már ha az új típusok sikeresek lesznek. Ám ha nem, akkor könnyen lehet, hogy a patinás márkát egyszerűen eladja a Fiat annak, aki a legtöbbet kínálja érte. A Volkswagen korábban már érdeklődött, és aligha kétséges, hogy egy ilyen lehetőségre más cégek is megpróbálnának lecsapni.

Az oldalról ajánljuk
- Közélet
Még rosszabb a helyzet: tovább nőtt a személyautók átlagéletkora Magyarországon
Rekordöregek a kocsik.
- Hírek
Kína 2024-ben ledominálta a villanyautók globális piacát
Mindezt úgy, hogy az Egyesült Államokban nem értékesíthetnek autót.
- Hírek
Bemutatták a Kia mindenre jó villanyfurgonját
A PV5 variálhatósága olyan, mint egy hagyományos furgoné, a hajtáslánc viszont elektromos.
- Hírek
Könnyebbé válhat a külföldi autók honosítása, de a megoldás további kérdéseket vet fel
Teljesen megszűnnének a jelenlegi hosszú várólisták, de...
- Tesztek
Ha régen minden jobb volt, ez a Te MazdádTeszt: Mazda CX-80 3.3 Skyactiv-D Homura Plus
Hallani a sorhatos dízelmotor hangját és érezni az erejét igazán klasszikusnak mondható érzés. Kevesen adják ezt ma.
- Hírek
Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son
A halásztelki csomópont térségében, az M1-es autópálya irányába.
- Hírek
Vidámság: jelentősen csökken az üzemanyagok ára szombaton
Március első napján olcsóbban tankolhatunk benzint és gázolajat is.
- Hírek
Sebességet vált a MÁV: Szombattól 160-ra gyorsul(hat)nak a vonatok egy elővárosi vasútvonalon
1997 óta nem történt ilyen, de van egy csavar a történetben.
- Hírek
Érkezik az elektromos Skoda Octavia, de milyen áron?
A Skoda új elektromos modelleket szeretne, az Octavia lehet az egyik.
- Hírek
Már faragja a belépőszintű villanyautóját a Kia
A modell a Picantohoz hasonló szerepet töltene be a márka kínálatában.
- Hírek
Isten szeme figyel le rádTC Híradó 2025/02/28 [143.]
A TC Híradóban szó lesz egy állat BMW-ről, az új magyar KRESZ-ről, a Kia EV4-ről és sok másról is.
- Hírek
Hátulról támad az új kínai haszonjármű márka
Kezdetben két modelljük lesz kapható.
- Technika
Háromezret gyártottak ebből az Ikarusból, mára két üzemképes maradt belőle
A restaurálás előtt álló példány a Közlekedési Múzeum nosztalgiaflottáját fogja gyarapítani.
- Hírek
Fontos videó: így közlekedj a Flórián tér környékén a lezárások ideje alatt
Március elsejétől jelentős korlátozásokra kell számítani a Flórián téri felüljáró felújítása miatt. Videóval segít a BKK.
- Hírek
Veszteséges az Aston Martin, leépítésre kényszerülnek
Az új vezérigazgató a költségoptimalizálásra fókuszál.
- Égéstér
Új KRESZ jön! A régi oktatók maradnak?
140-es autópályák, családtagi oktatás, és persze az új KRESZ oktatási nehézségeiről beszélgetünk Pető Attila Kreszprofesszorral és dr. Szőcs Károllyal.
- Hírek
Pénztárcabarát pöttöm villanyautót villantott a Kia
Az EV2 egy apró elektromos crossover lesz.
- Hírek
Az ország, ahol tavaly a Porsche 911 volt a legkelendőbb autó
A népszerűségi lista többi helyezettje se szokványos.
- Hírek
Türtőztessék magukat, emberek: új elektromos crossovert mutat be a Toyota!
A leleplezésre március 12-ig kell várni.
- Hírek
Meggondolta magát a Mercedes, követik a BMW példáját
Nem az elvártak szerint fogynak az elektromos Mercedesek, taktikát vált a cég.
- Hírek
Már biztos a 25 százalékos vámtarifa, áprilistól felborul az autóipar
Trump a döntését olyan dolgokkal támasztotta alá, minthogy az Európai Uniót azért hozták létre, hogy kiszúrjanak az Egyesült Államokkal.
