A Koenigsegg megdöntötte a leggyorsabb 0-400-0 km/h rekordját a Regerával

2019.09.28. 11:24

Saját korábbi világrekordját döntötte meg a Koenigsegg. A svédek megint nekifutottak a rekordnak, ami abból áll, hogy előbb fel kell gyorsulni 400 km/h-ra, majd onnan megállni nullára a lehető leghamarabb. A Regerának ez 31,49 másodperc alatt sikerült.

znngf

Hogy kié a legnagyobb végsebességű közúton használható autó, arról még talán lesz pár kör odamondogatás a Bugattinak, de a 0-400-0-ban megkérdőjelezhetetlen a Koenigsegg fölénye. A svédek két éve szerezték meg ezt a rekordot, amikor egy Agera RS-sel sikerült előbb 36,44 másodpercre, majd nem sokkal később 33,29 másodpercre levinniük a mutatvány csúcsidejét. A svédek ezzel erősen helyben hagyták a Bugattit, a Chironnak ehhez ugyanis 41,96 másodperc kellett.

A Koeingsegg ezúttal egy svéd katonai reptéren futott neki a kísérletnek. Az autó most egy Regera volt, ami egy bukócsövet és egy négypontos övet leszámítva teljesen széria volt. Azaz egy ötliteres V8-as hajtotta, amit két turbó és három villanymotor segít; egy-egy a hátsó kerekeknél, egy másik pedig a benzinmotor főtengelyén, amivel lényegében kiváltották az autóból a hagyományos sebességváltót. Így jön össze az 1500 lóerő és a 2200 Nm. És így jött össze az új rekord. A Regerának 22,87 másodperc alatt volt meg a 400-ra gyorsulás és 8,62 alatt a nullára lassulás, azaz 31,49 másodperc kellett a teljes mutatványhoz. Mindezt nyirkos aszfalton. A svédek szabadkoztak is, hogy kedvezőbb időjárási körülmények között tudnának ennél jobbat is.