Új Ford Escape: baltával faragva

2006.11.30. 09:45

Amerika legnépszerűbb kompakt terepjáróját váltja fel a Los Angelesben bemutatkozó újdonság, amely az amerikai Ford új stílusát tükrözi.


Galéria - kattintson a képre

Az új Escape láttán az az érzésünk támadhat, hogy a japán és koreai konkurenciával szemben folyamatosan teret vesztő, több milliárd dolláros deficitet halmozó vállalatóriásnál a létszámleépítés a modellező részleget is utolérte. És miután az izgalmas formákat összegyurmázó munkatársak utcára kerültek, a tervezők kénytelenek voltak olyan tervet kitalálni, amelyet egy szakképzetlen favágó is képes megmintázni. Mindez persze nem igaz, de sokkal vonzóbb elmélet, mint az igazság. A Ford hatalmas, több száz főt foglalkoztató dizájnrészlege hosszú hónapok fáradságos munkájával hozta össze ezt az ingerszegény külsejű guruló dobozt, miután valaki azt mondta a vezetőségben, hogy kellene valami kevésbé szokványos.


Galéria - kattintson a képre

Az előző Escape, amelyet nálunk Maverick néven forgalmaznak, amúgy egész sikeres volt Észak-Amerikában jellegtelen külseje ellenére is. Több mint egymillió példányt adtak el belőle 2001-es bemutatója óta, és az új modelltől azt remélik, hogy még kelendőbb lesz. Az autó amúgy a formatervet leszámítva nem változott sokat, még a motorválaszték is változatlan maradt. Az alapmodellbe a Mazda-féle 2,3 literes, négyhengeres motor kerül, amely jelen esetben 153 lóerő és 206 Nm leadására képes. Ezenfelül kínálják háromliteres, 200 lóerős V6-ossal és hibrid hajtáslánccal is. Ez utóbbi egy 133 lóerős benzinmotorból és egy 70 kW-os villanymotorból áll, amelyek maximális összteljesítménye 155 lóerő, de a Ford sajtóközleménye szerint ugyanolyan jól gyorsíthatja az autót, mint a V6-os, miközben városi forgalomban a négyhengeresnél is takarékosabb lehet.