Megvan a következő James Bond filmtéma

Kínaiak kémkedtek a Renault-nál?

2011.01.19. 06:18

Ha viszont most beigazolódik, hogy kínaiak állnak a kémkedési ügy hátterében, felszakad a friss var a dalai láma kézfogása ütötte seben, és lőttek a G20-as vezető szerepnek, a milliárd dollároknak. Január 5-ére, két nappal a felfüggesztések után az is kiszivárgott, kik a gyanúsítottak:

– Michel Balthazard, a Renault kísérleti fejlesztésekért felelős alelnöke,

– Matthieu Tenenbaum, a Renault elektromosautó-programért felelős vezetője,

– Bernard Rochette, szintén a Renault elektromosautó-programért felelős vezetője.

Visszatáncolás innen, felháborodás onnan

Eltelt a hétvége, s január 8-ára csillapodtak az indulatok, kiderültek újabb részletek, például, hogy a Renault-nál miért is indítottak belső nyomozást tavaly augusztusban. Egy névtelen levél miatt, amelyben Tenenbaumot nagy összegű vesztegetési pénzek átvételével vádolták. Megtudtuk azt is, mekkorák voltak azok a bizonyos, bankszámlákon elhelyezett összegek – a svájcin 500 ezer (136 250 000 HUF), a liechtensteinin 130 ezer euró (35 425 000) tűnt fel.

Hétfőre (még mindig 8-a) a Renault-nál is oszolni látszottak a felhők, a vállalat üzemeltetési főnöke, Patrick Pelata azt nyilatkozta a Le Monde-nak, hogy a kötelességszegés kevésbé súlyosnak tűnik, mint előszörre gondolták, és hogy „semmi lényeges információ nem került illetéktelen kezekbe, tehát sem a legapróbb műszaki, sem a legkisebb stratégiai, sem a legcsekélyebb innováció nem jutott a Renault-n kívülálló személyek birtokába". Nahát.

A kínai hatóságok tiltakozni kezdtek a gyanúsítások ellen. „Megalapozatlannak, felelőtlennek és elfogadhatatlannak tartunk minden vádat, ami Kínát éri ennek az »úgynevezett« történetnek a kapcsán” – nyilatkozta Hong Lei külügyminisztériumi szóvivő. Erre reakcióként a francia kormány szóvivője, Francois Baroin leszögezte – „Párizs nem mutogat ujjal semmilyen országra az üggyel kapcsolatban”.

Nem mintha Kínának illene felháborodnia, ha gyanúsítják bármilyen, a francia ipart érintő kémkedés kapcsán, hiszen 2005-ben már bizonyítást nyert, hogy az egyik legnagyobb európai beszállítótól, a francia Valeótól készült ellopni bizalmas információkat. De senkinek sem tiszta a keze az érintettek közül, hiszen maga a Renault is vádlott volt egy remek kémkedési botrányban 2007 végén, amikor a McLaren Formula–1-es autók üzemanyag-ellátási, olajhűtési, váltófelépítési dokumentációját, különleges rugózási terveit megtalálták nála. Van olyan, hogy primadonna, de vajon létezik-e ellenprimadonna? – fogalmazhatjuk meg ilyenkor a filozofikus kérdést.

Közben a 30 éve a Renault-nál dolgozó Balthazard, valamint Rochette jogi vonalon indított válaszlépéseket – mindketten tagadják, hogy a nevük bármilyen módon összefüggésbe lenne hozható ipari információk kiszivárogtatásával, hűtlenséggel, kötelességszegéssel, Kínával, bármivel. És csodák csodája, közben a svájci és liechtensteini bankszámlákról több lépcsőben, nyomonkövethetetlenül eltűntek azok a bizonyos befizetett összegek. Sanghaji és máltai bankok érintésével.

Játsszunk akkor dzsémszbondot

Jött egy névtelen levél, felbukkant egy csomó pénz két gyanús bankszámlán, a Renault pedig felfüggesztett az állásából három, igen fontos, bennfentes alkalmazottat. Nem kis presztízsveszteség ez a cégnek, és mivel az ügy visszhangja a francia kormányig is eljutott, és emiatt a titkosszolgálatot is bevonták, bejárta a világsajtót az ügy. Valami rettentő bűzös dolog történt.

  1. A három fószer tényleg lopta az információkat, de mivel a bitek és bájtok nyom nélkül szállíthatók, ezért semmit nem lehet rájuk bizonyítani, és erre öt nap alatt maguk is rájöttek, tehát ágálnak a vádaskodás ellen. A kínai kormány szintén nem tud semmiről semmit, hiszen nem lát bele a cégek működésébe (dehogynem), ezért ő is felzárkózott a panaszosok közé.
  2. A három fószer nem lopta az információkat, de valaki ártani akart nekik, ezért egy névtelen levéllel bemószerolta őket. A kínai utalások pedig egy-egy házvétel előlegeként landoltak a renault-s csávók számláján, amint ez rövidesen majd be is bizonyosodik.
  3. Volt kémkedési ügy, de valójában India (Brazília) akart megtudni dolgokat, ám átverésből kínai kettős ügynököket alkalmazott.

Még lehet tucatnyi összeesküvés-elméletünk, de tény, hogy akad pár furcsaság az ügyben.

  1. Miért nem a földrajzilag, kulturálisan sokkal közelebb eső, japán Nissannál, NEC-nél kezdték a kémkedést a kínaiak, ha kezdtek bármit is? Esetleg a japán cégeknél ennyivel jobb az információbiztonság? Vagy csak a Renault-nál látják át a teljes projektet?
  2. Nekünk nagy pénz az az összesen bő 170 millió forint, ami beesett azokra a számlákra, de ha belegondolunk: a töredéke sincs a mostani hatos lottó összegének. És háromfelé kell osztani, márpedig bő ötven misi egy – vad becsléseink szerint – havi öt–tízmilliót kereső, magas szintű Renault-alkalmazottnak nem is olyan sok pénz, nagyjából egyévi kereset, ha felszorozzuk. Ennyiért egy ilyen szakember nem kockáztatja a stabil állását. Pláne, hogy egy ilyen ügy kipattanása után az egész szakmában persona non gratává válik, és nagyzsés nagyfőnökösködés helyett elmehet szenet lapátolni egy marseille-i gőzösre. Vagy csak előleg lett volna az a pénz?
  3. Mi volt ez a hirtelen felzúdulás a Renault és a francia kormány részéről, majd pláne utána ez a gyors visszavonuló? Egy nem várt politikai hatás nemigen állhat a dolgok hátterében, hiszen előre tudni lehetett, mekkora hullámokat vet egy ilyen ügy. Vagy ennyire balgák voltak Renault-ék? Sarkozyék? És rájöttek, hogy ha már így alakult, inkább beáldoznak három jó alkalmazottat, mert nem ronthatják el a nehezen visszaállított jó kapcsolatokat Kínával? De Franciaország igazi jogállam, ott nem lehet hosszan eltussolni ilyen súlyosságú ügyeket, és ha kiderül, az mérhetetlen blama lenne a Renault-nak és a Sarkozy-kormánynak…

Itt valami még mindig nem egészen kerek. Bűzlik.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!