ADAC lerohadási statisztika

Meglepően kizöldült az évről évre közzétett ADAC lerohadási statisztika 2010-ben. A hivatalos kottázás szerint átlagosnál rosszabb típus alig van, azok is inkább csak egyes évjáratokban gyengélkednek – már azon a hat éven belül, amíg elér a táblázat. A pirossal és narancssárgával jelölt évjáratokat ezek szerint érdemes elkerülni használt autó vásárlásánál, ha hihetünk a németeknek.

Hat kategóriából hármat megnyert a BMW: a kisautók között a Mini, a kompaktoknál az 1-es, a középkategóriában pedig az X3-as vezeti a ranglistát, de a 3-as és az 5-ös is jól áll, egyedül az X5-ös kapott viszonylag rossz értékelést, de abból is csak a négy-, ötévesek rontják az átlagot. A másik két német prémiummárka sem áll rosszul, mind a Mercedesek, mind az Audik a felső harmadban találhatók a megbízhatósági listán. A legkisebb kategóriát a Toyota Aygo vezeti a Fiat 500 előtt, míg a kisbuszok között a VW Transporter vezet, de mindössze stabilan átlagos megbízhatósággal.

Kifejezetten rossz eredményt, vagyis az átlagosnál lényegesen több lerohadást a felmérés szerint csak a legkisebb autók és a kishaszonjárművek produkáltak: a Kia Picanto, a Smart Fortwo és a Chevrolet Matiz 2008-as oszlopa pirosodott be, valamint a Mercedes Vito/Vianóhoz és a Fiat Ducatóhoz hívták ki feltűnően gyakran az ADAC szakembereit.

Aki kíváncsi rá, mekkora eséllyel fogja megviccelni az autója, kibogarászhatja a sajátját a listából, de inkább a népszerűbb típusokat érdemes keresgélni, mert a klub csak azokat méltatja figyelemre, amelyekből minden vizsgált évjáratból legalább ötezret forgalomba helyeztek Németországban, és legalább egy évben minimum tízezret.

Az ADAC büszkén állítja, hogy az 1978 óta minden évben kiértékelt statisztikájuk mekkora segítség a megbízható autót kereső polgároknak: a kiszállások közül kiszórják a defekteket, a magukat autókból kizárókat és az üzemanyaghiány miatt megállt autókat – ez nyilván nem az adott modell hibája. A futásteljesítményre is van egy titkos képletük, hogy ne járjanak rosszul a jellemzően sokat szaladgáló autók, vagyis németes precízséggel próbálják lelkiismeretesen felállítani a rangsorukat.

Mégis legalább olyan óvatosan kell kezelni ezt a rangsort, mint a gyakran szubjektív Népítéletet. Részrehajlást ugyan nem feltételezünk, de nem lehet tudni, hogy a gyártók saját segélyszolgálatai milyen mértékben vesznek részt a lerohadt autók feltámasztásában. Védekezhet az ADAC azzal, hogy 17 millió tagja inkább őt hívja, és hogy a gyári szolgáltatás nem befolyásolja az eredményt, mert minden gyártónak van már saját szolgálata, mégis ott bujkál bennünk a kisördög, mi van, ha egy-egy márka jobb szolgáltatást nyújt vagy jobban reklámozza ezt a tevékenységét, és az út szélén dekkoló autós inkább őket választja.

Ha a típusrangsort fenntartásokkal is kezeljük, a meghibásodások jellege mégis érdekes lehet: nem véletlenül átkozzák sokan az elektromosságot, a lerohadások mintegy feléért a villamos hálózat felelős, emellett szinte minden negyedik hibát az elektronikus motorvezérlés produkálja. A klasszikus, mechanikus problémák osztoznak a maradék negyeden, ezen belül maga a motor, illetve az üzemanyagrendszer szelete számottevő a hibatortában.

Az évi négymillió kihívásból viszont még mindig azt a segítséget veszik a leggyakrabban igénybe a klubtagok, ami csak minimálisan befolyásolja a típusrangsort: több mint 900 ezerszer a Starthilfe nevű szolgáltatásra volt szükség, ami nem más, mint a bikázás.