Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy betehettem a lábamat egy olajgyárba. Egyáltalán el sem tudtam képzelni, mi történik itt. Most már el tudom.
Igen, ez a pontos kifejezés: el tudom képzelni, hogy mi zajlik itt, hiszen látni nem láttam. Az olajgyárban a lényegből ugyanis semmi sem látszik, mivel a folyamatok tartályokban zajlanak. Esetleg csövekben. Ezekből van itt bőven. A helyszín Almásfüzitő, a MOL-LUB (ez lenne a MOL kenőanyag üzletága) gyáregysége, készülnek itt kenőolajok, nemcsak járművekhez, hanem ipari berendezésekhez (mondjuk turbinaolaj, stb.), fémmegmunkálási segédanyagok is. Van kenőzsír részlegük is, sőt, ha már amúgy is volt egy meglehetősen tűzveszélyes gyáregységük, praktikus volt idetelepíteni az úgynevezett autóipari kemikáliák gyártását, ami hétköznapi nyelven fagyállót, ablakmosó folyadékot, fékfolyadékot jelent.
Almásfüzítőn nem ma kezdték a bizniszt, 1907-re épült fel az üzem őse, az amerikai Vacuum Oil Co. kőolajfinomítója. A második világháborúban aztán kincstári használatba vették a gyárat, amelynek fejlődését alapvetően meghatározták a szőnyegbombázások, amelyek nyomán nem sok maradt az eredeti üzemből: két tartály épen megúszta, ezek ma ipari műemlékek. A háború után a Vacuum Oil eladta a gyárban lévő részesedését, gondolom, egészen pontosan ezt úgy kéne megfogalmazni, hogy inkább eladta. Az államosítás, majd a sötét évek után született meg a MOL, amelynek a kenőanyag üzletága 2000-ben önállósult: ez lett a MOL-LUB, amelynek része a gyár.
– Tulajdonképpen a vegyipari gyárban ugyanaz történik a nagy keverőtartályokban, mint a lombikokban egy laboratóriumban? – teszem fel a kérdést Csomó Zoltánnak, az üzem vezetőjének, miután rádöbbentem arra, mennyire nem látványosak itt a folyamatok.
– Igen, ez részben igaz. Persze vannak dolgok, amelyek összejönnek egy laboratóriumban mondjuk 34 és 36 fokos hőmérséklettartományban, azok persze nagyban nem fognak működni. Illetve, ha mégis, azt rettenetes pénzbe kerül megvalósítani. És akkor már többnyire nem éri meg.
Ő már csak tudja, hiszen vegyipari gépész.
Hogy az elején kezdjük: hogyan kerül ide az alapanyag? Egyáltalán, mi az alapanyag? A motorolajról annyit illik tudni, hogy az alapolajból és az adalékokból áll – tudom meg. Almásfüzitőn az alapolajok 60-65 százaléka a Százhalombattai kőolajfinomítóból származik, ezt uszályokon hajózzák fel a Dunán az üzem kikötőjébe. Az mintegy 1700 méterre van a telephelytől, ide csővezetéken utazik be a gyárba. A többi bázisolaj főleg tartálykocsikban, vasúton és közúton jön meg, ezek származása elég változatos, akárcsak az adalékoké: az USÁ-tól a Távol-Keletig sok helyről vásárolják őket. Köztük vannak az úgynevezett hidrokrakkolt bázisolajok, amelyek a piacon szintetikus olajként megjelenő motorolajok alapját adják.
A kenőolajok alapanyagai alapvetően csővezetékeken közlekednek a különböző tartályok között, azonban vannak anyagok, amelyek jobb, ha nem keverednek, nem egészséges például a váltó- és motorolajok házassága. Ezért, ha egy adott csővezetéken szállítottak valamit, azt utána le kell takarítani, erre szolgálnak a csőgörények. Ezek hasonlóan működnek, mint a motorban az olajlehúzó gyűrűk, a cső faláról eltávolítják, amit ott találnak. Magát a csőgörényt is megtekintettük, tulajdonképpen egy súlyos gumidarab, amin több ajkat alakítottak ki. Ezt sűrített levegő tolja végig a csőben, persze ennek a módját is ki kellett dolgozni, hogy a végén ne legyen súlyos a becsapódás, és hasonlók. Még a módszer használatának kezdetén egy türelmetlen munkás kinyitotta a csővéget, hogy miért nem jön már a csőgörény, és hát...jött. Végül kisebb sérüléssel megúszta, gondolom, az ő esete is alaptétel a helyi munkavédelmi oktatásokon.
Egyébként hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a kenőolajokban csak folyékony adalékok vannak - mondja Zoltán - de ez nem így van. Létezik olyan adalék, ezek mindenféle polimerek, amelyek 25 kilós téglákban érkeznek. Ezeket részben ledaráljuk és 120 fokos hőmérsékleten cseppfolyósítjuk - mutat rá egy magas fém építményre, ahol a művelet zajlik. Állítólag amikor a keverőlapátok megkapják a 25 kilós téglát, kicsit olyan, mintha az egész szét akarna szakadni, de működik. Ezt először ők sem hitték el a franciáktól, akiktől a technológia származik.
Azt, hogy mit mivel kevernek össze, számítógép irányítja. Az úgynevezett panelrendszer rém egyszerű: minden tartálynak van egy csőkivezetése. A megfelelőeket összekötik, majd a vezérlő számítógép megnyitogatja a szelepeket. A hőskorban ezt manuálisan végezték, ma már egy vezérlőhelyiségből irányítják a folyamatot, rengeteg érzékelő jelei alapján.
Az olaj komponensei, a megfelelő előkészítés után a 100 köbméteres keverőtartályokban találkoznak. Mivel az adalékok sem mindig túl folyékonyak normál hőmérsékleten, a keverést 50-60 fokos hőmérsékleten végzik manapság: régebben még magasabb hőmérsékletre volt szükség, jelenleg azon dolgoznak, hogy ezt tovább csökkentsék, mivel ez jelentősen mérsékelhetné a termelés energiaszükségletét.
