Amikor a navi visszanyal

2013.04.18. 06:41

A vadiúj Toyota Auris első tesztje során meggyűlt a bajom a gyári navigációval, egészen pontosan az volt a gond, hogy nem tudtam beadni egy budapesti utcanevet.

De lássuk csak, mit írtam:

Az – amúgy teljesen jól működő – navigációban egy budapesti utca bevitele lehetetlen, ha az ember nem tudja az irányítószámot, mert a városlistán nem hajlandó bevenni szimplán azt, hogy Budapest, hanem eleve oda ugrik, hogy Budapest 1062. Ezen kívül van a listán minden kerületből egyetlen random irányítószám, de ha nem ezeket választanánk, buktuk, mert csak az oda tartozó utcák között keres, ezért végig kell próbálni az összes létező irányítószámot. Szerintem ez gáz 2013-ban, igaz, egy szoftverfrissítéssel könnyen gyógyítható.”

Nos, egyből protestáló emailek érkeztek, többek között az importőr vevőszolgálatáról. Arra gondoltam, hogy ki tudna engem jobban kiképezni utcanévmegadásból, mint ők. Erről született egy kis videó.

A baj ott kezdődik, hogy Budapestből 24 darabot (a 23 kerület plusz az egész főváros) listáz a navigáció, és mindegyikhez beír egy irányítószámot is – engem ez kavart meg. Mint kiderült, ezzel nem kell foglalkozni, mert ha az elkezded átírni másra, akkor már tényleg csak az adott irányítószámhoz tartozó utcákat dobja fel a navi. Egyébként viszont az összeset.

A Touch&Go egyébként nemcsak Budapesttel bánik így, hanem bármelyik nagyobb várossal is, ahol rengeteg az irányítószám. Megnéztük, és Pozsonyban is ugyanígy keres. A toyotások jelezték a gyárnak, hogy ez (mármint egy találomra kiválasztott irányítószám megjelenítése) zavarhatja a vásárlókat, engem csak az vigasztalt, hogy még a Toyota Motor Hungarynak is volt olyan alkalmazottja, aki nem tudott napirendre térni efölött. A videón nincs róla szó, de megnéztük a Prius naviját is, ott is a 23+1 Budapest jelenik meg a listán, de irányítószám nélkül. Ilyenkor az ember nyugodtan beírja az utcanevet, megtalálja és kész.

Az Aurisszal kapcsolatos bajaim közül szóba került még a csomagtartó alatti rekesz, ami az egyben felhasználható üreg méretét erősen korlátozza.

Talán a képen feltűnik egy tárgy. Igen. A kb. 10-12 centi magas tárolórendszerben pihen az emelő, és valójában ez az oka annak, hogy a sima Aurisok csomagtartója kapott egy padló alatti tárolórendszert. Emiatt kisebb a csomagterük, mint a hibrid Aurisé, mert annak se pótkereke, se emelője, ergo padló alatti tárolója sincs. Igaz, a pótkerék helyét elfoglalja az akku, de kit érdekel, ha maga a csomagtartó nagyobb? Azt hiszem, ez nem csak engem zavarhatott: amikor a vevők meglátják a Yaris-méretű csomagtartót, utána már lehet mutogatni a rekeszeket, az nem mindig használ. Mint Krajcsovits Sándor, az importőr kereskedelmi igazgatója elmondta, már dolgoznak a mérnökök azon, hogy az emelőnek új helyet kerítsenek. Elvileg ugyanaz lesz a megoldás, mint a Yarisnál: a vezetőülés alatt. És akkor minden Aurisnak lehet – egy darabban – 360 literes a csomagtere.