Kipróbáltuk az új budapesti buszt

2013.04.30. 13:30

Összesen százötven új Mercedes Citaro C2 buszt állít forgalomba Budapesten a VT-Transman. A buszokba minden fontos extrát beépítettek, a légkondit sem felejtették el és a motorjaik is elég erősek a hegyi utakhoz. És a vandálok? Arra is van megoldás.

Az új Mercedesekről először azt tudtam meg, hogy nem a cég törökországi gyárában, hanem a mannheimi központban készültek és tényleg teljesen újak. A gyártási hely azért baromi fontos, mert így garantált, hogy a mi klimatikus viszonyainknak és útsózási szokásainknak megfelelő alvázvédelmet kaptak és minőségük bármely nyugat-európai város elvárásait teljesíti. Mivel megváltoztattak egy törvényt, többé nem gond az utastérbe telepített kamerarendszer, vagyis az üzemeltető képes lesz fellépni a vandálok ellen, mert lesz bizonyíték a kezében és talán a sofőrt sem fenyegeti majd annyi részeg. A felvételeket netes kapcsolattal küldik egy központba és tizenhat nap után megsemmisítik őket, ha nem történt semmi időközben.

A VT-Transmant megbízó Budapesti Közlekedési Központ a lelkemre kötötte, ezért elmondom, hogy az új buszok épsége közös érdek, az állagmegóváshoz pedig széleskörű társadalmi konszenzusra volna szükség, úgy bizony. Végül, de nem utolsó sorban, tudniuk kell, hogy új helyzetben vagyunk, új utakon, vonalakon járnak majd a buszok, új sofőrök ülnek a volán mögött, új buszokat vezetnek - alaposan felkészítették őket a sok újdonság kezelésére, így nem lesz fennakadás a vonalakon. Huh, ezzel is megvolnánk.

Részemről semmi akadálya ennek az új kezdetnek, magam is boldogabban váltok majd jegyet egy Mercedesre, mint például arra az Ikarusra, mellyel az utolsó téli napon érkeztem a szerkesztőséghez és amikor megálltunk, jól láthatóan gomolygott az utastérbe a füstgáz. Kérdés, mikor ér majd egy kicsit közelebb egymáshoz állapotban az ezerháromszázas fővárosi flotta két végpontja, az 1971-óta szolgáló, heroikus küzdelem árán életben tartott Ikarus 260-280 állomány és a legújabb csúcsjárművek. Nem lesz könnyű, hiszen a BKV-ról senki nem merné azt állítani, hogy van pénze, a VT-Transman viszont még sokkal kevesebb vonalon üzemeltet járatokat, mint a fővárosi mamutvállalat.

A VT-s szóló, illetve csuklós buszok egyébként három adagban állnak rendszerbe májustól-júliusig az 5, 7/173, 7E/173E, 8, 9, 11, 22, 25, 30, 30A, 31, 33, 33E/133E, 34, 67, 91, 97E, 104, 104A, 105, 106, 111, 112, 134, 139, 168E, 178, 196, 196A, 204, 220, 222, 224, 230 és 291-es járatokon, vagyis Pesten és Budán is ki lehet majd próbálni őket.

Vissza a Citarókhoz. A BKK által kiadott sajtóanyag érdekes tényei közt olvastam, hogy ezek a buszok összesen, naponta 944 kilogrammal kevesebb szén-monoxidot és 1131 kilogrammal kevesebb nitrogén-oxidot pöfögnek a levegőbe a szupermodern, AdBlue adalékkal etetett motorjuknak köszönhetően. Sajnos azt nem írták oda, hogy mihez képest, de gondolom a legrégebbi, Euro 2-es Ikarusokkal hasonlították őket össze.

Bár annak idején a BKV 7700-as Volvói sem számítottak korszerűtlennek, azokból is százötven került a forgalomba, de a lehető leggyengébb motorral rendelték őket. A túlzott igénybevétel túlfogyasztást (a Mercedeshez képest akár húsz literes többletet) és mostanra komoly kopást eredményezett, ezért már ezek is húzzák a belüket. A csuklós Mercik motorja 11 ezer köbcentis, a Volvóké csak 7,3 ezer. Az előbbi 260, az utóbbi csak 202 kilowattos, 1600, illetve 1200 newtonméteres nyomaték mellett, pedig a tömegük hasonló, körülbelül tizenkilenc tonna.

Az erősebb motor nem jelent nagyobb végsebességet, hiszen azt a városi használathoz korlátozták, de tény, hogy jobban megindul álló helyzetből, már amennyire ezt egy rövid próbán meg lehet ítélni. Ha buszt rendelnének, tanuljanak az esetből és ne sajnálják azt a 60-80 milliót, amibe egy ilyen Citaro C2, kiviteltől függően kerülhet. Addig meg örüljenek, ha éppen egy ilyen Mercedes fut be önök elé a megállóba. Tényleg jó lesz vele utazni.

Update: A cikk és a videó megjelenése után kaptuk a sajnálatos hírt, hogy a hivatalos közleményben szereplő állítással ellentétben, egyelőre nincs, de lesz lakossági internetszolgáltatás az új buszokon. A BKK persze rajta van az ügyön, mondják, de még folynak a tárgyalások.

Az oldalról ajánljuk

„Digitális lasszóval” kapná el az ámokfutókat egy német mérnök
  • Hírek

„Digitális lasszóval” kapná el az ámokfutókat egy német mérnök

Bár vannak érvek a megoldás mellett, egyelőre korai arról beszélni, hogy ténylegesen megjelenjen az autókban.

március 3., 11:20
Egy idióta 50 helyett 171 km/h-val repesztett Esztergom belterületén
  • Hírek

Egy idióta 50 helyett 171 km/h-val repesztett Esztergom belterületén

Negtatív rekorder lett.

március 3., 13:16
Kisiklott és felborult egy kerozint szállító vonat a Liszt Ferenc Repülőtéren
  • Hírek

Kisiklott és felborult egy kerozint szállító vonat a Liszt Ferenc Repülőtéren

A fővárosi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést.

2 órája
A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!
  • Közélet

A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!

Az OT plakett kiváltásával automatikusan jár a kedvezményes KGFB is. Csak az időzítés nem mindegy.

március 4., 06:02
Emissziós pofont kaphat a Tesla
  • Hírek

Emissziós pofont kaphat a Tesla

A többi autógyártótól kapott emissziós pénz kerülhet veszélybe.

március 3., 16:10
Ismét csökkennek az üzemanyagárak, januárhoz képest is olcsóbban tankolunk
  • Hírek

Ismét csökkennek az üzemanyagárak, januárhoz képest is olcsóbban tankolunk

Lassan, de biztosan olcsóbb az üzemanyag. Kérdés, hogy ez meddig marad így.

március 3., 16:58
Hihetetlen, de még mindig lopnak közlekedési táblákat szülinapi ajándéknak
  • Hírek

Hihetetlen, de még mindig lopnak közlekedési táblákat szülinapi ajándéknak

Hiába von büntetőeljárást maga után, még mindig akadnak olyanok, akik közlekedési táblát lopnak.

március 3., 07:35
Visszafordult a magyar újautó-piac
  • Hírek

Visszafordult a magyar újautó-piac

Közel 2 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma.

március 3., 11:04
Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják
  • Hírek

Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják

Meglepő mondás a fő környezetvédőtől. Kérjük vissza a szedánokat!

március 4., 06:02
Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati
  • Hírek

Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati

Et tu, mi fili, Stellantis?

március 4., 09:06
Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son
  • Hírek

Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son

A halásztelki csomópont térségében, az M1-es autópálya irányába.

március 4., 06:02
Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon
  • Hírek

Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon

A vámok emelése kéz a kézben jár az árak emelkedésével, amely az autóiparban járhat a legsúlyosabb következményekkel.

március 4., 10:17
Tűzveszélyes VI-os Golf ijesztő hibákkal, ez természetes? – Segítség, átvertek!
  • Közélet

Tűzveszélyes VI-os Golf ijesztő hibákkal, ez természetes? – Segítség, átvertek!

Olvasónk autójából a benzin és a hűtővíz is folyt nem sokkal a vásárlás után, a szerviz szerint pedig a vezérlést sem cserélték soha.

március 2., 07:16
Szabálytalan gyalogosokat gázolt az V. kerületi rendőrkapitány
  • Hírek

Szabálytalan gyalogosokat gázolt az V. kerületi rendőrkapitány

Mindkettőjükre helyszíni bírságot szabtak ki.

március 2., 07:16
Profi instruktorok segítségével tanulnak gyors autót vezetni a rendőrök
  • Hírek

Profi instruktorok segítségével tanulnak gyors autót vezetni a rendőrök

Ennek helyszíne a ZalaZONE autóipari tesztközpont lesz.

március 3., 10:15
Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni
  • Hírek

Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni

A Nissan hazájában, Japánban is leállt az értékesítés.

március 3., 05:59
Úgy veszik a Xiaomi 1500 lóerős sportautóját, mint a cukrot
  • Hírek

Úgy veszik a Xiaomi 1500 lóerős sportautóját, mint a cukrot

A Xiaomi bejön a kínaiaknak autógyártóként is.

március 2., 15:23
630 ezret futott, honvédségi Opel Astrát érdemes még eladni? Nem.
  • Nepperűző

630 ezret futott, honvédségi Opel Astrát érdemes még eladni? Nem.

2000-es, 17 évig a Honvédségnél futott, klímás, tisztességesen karbantartott autó.

március 2., 16:01
Csődbe visz-e majd az elektromos autó akkucseréje?
  • Közélet

Csődbe visz-e majd az elektromos autó akkucseréje?

A kilowattórára vetített költségeket is érdemes megnézni, amikor mérlegeli valaki a különböző hajtásláncokat. Az eredmény egyértelmű.

március 3., 05:58
Tovább zsugorodhat a Nissan, leválthatják vezetőségét
  • Hírek

Tovább zsugorodhat a Nissan, leválthatják vezetőségét

A vezérigazgatói poszt is veszélybe került.

március 2., 14:04
Reklámok lephetik el a modern autók infotainment képernyőit
  • Hírek

Reklámok lephetik el a modern autók infotainment képernyőit

A marketingesek számára ez valódi aranybánya lehetne.

március 3., 05:59
Rémálomtól a német precizitásig
  • Belsőség

Rémálomtól a német precizitásigVálogatás a Népítélet bugyraiból

Őseihez méltatlan Land Rover; Alfa, ami sosem hagyott cserben; és egy megbízható Citroen.

március 2., 14:35
A Mercedes vezető tervezője szerint a mesterséges intelligencia egy évtizeden belül lecseréli őket
  • Hírek

A Mercedes vezető tervezője szerint a mesterséges intelligencia egy évtizeden belül lecseréli őket

Már most is együtt dolgoznak az MI-vel és hamarosan egyre több tervező munkáját válthatja ki.

március 2., 12:57
Ebben az évtizedben már nem lesz szilárdtest-akkumulátoros Kia
  • Hírek

Ebben az évtizedben már nem lesz szilárdtest-akkumulátoros Kia

Spencer Cho szerint a technológia fejlesztése sokkal bonyolultabb, mint azt sokan gondolják.

március 2., 17:18
Kilóg a sorból és élvezi
  • Tesztek

Kilóg a sorból és élveziTeszt: Hyundai Staria 1.6 T-GDi HEV Comfort - 2025.

Nem számít, mit tud, a külseje alapján már úgyis eldöntötted, hogy szereted vagy utálod a Stariát, mégis érdemes jobban megismerni!

március 2., 11:29
Mazda MX-5 Coupé Type-E
  • Hírek

Mazda MX-5 Coupé Type-E

március 3., 14:24