Róna úr tizenöt éve próbálja megvásárolni a Magyar Államvasutaktól a kerületi telket, ahol vállalkozása működik. Aki már próbált a MÁV-val egyezkedni, nem lepődik meg, hogy miért tartja reménytelen dolognak ezt Róna Tamás, aki az ország egyik legrégibb autós vállalkozását működteti.
A környékről legutóbb múlt héten volt szó a magyar sajtóban, amikor lángra kapott egy szeméthegy valamilyen ipartelepen, és a fekete füst megmutatta Zugló pontos helyét a bolygónkon. Sehol a kerületben nincs még egy olyan szeglet, ahol ilyen nagy mennyiségben halmozódik mindenféle szemét olyan területeken, melyeknek papíron biztosan van tulajdonosuk, de gazdájuk a jelek szerint nincs.
A Róna Kft-t nem érinti az ügy, pedig a szomszédban kibelezett hűtőszekrények cukorsüveghegyét látom, és a bejárathoz vezető úton is rengeteg zsák sorakozik. Ennek ellenére csupán percek kérdése megérteni, miért éppen ebben a kietlen közegben működik a hetvenkilencedikben járó Róna úr cége. A szerelőcsarnokban mindent és mindenkit szürkére és feketére fest a fék- és kuplungpor, ott kavarog a jellegzetes égettkuplung-szag is, amit senki nem szeret, akinek autója van.
Róna Tamás szürke zakót visel, kezében cigaretta parázslik, néha szív csak bele. Így, hogy a területet nem veheti meg, kénytelen beérni annyival, hogy a birodalom egyszintes épületei már a cég tulajdonában vannak. Eredetileg közgazdász volt, de pechjére éppen akkor, amikor a magyar értelmiség előtt két út állt. Ő nem az alkoholizmust választotta, hanem a másikat, a járhatatlant, így tanult bele az autós szakmába. Azt mondja, soha nem voltak olyan kemények és követhetetlenek a szabályok, mint az utóbbi években.
Az egész a vasúttal kezdődött a hetvenes évek elején, emlékszik Klement György a legrégibb alkalmazott. Az autójavító iparengedéllyel rendelkező Róna úr a vasúti kocsik féktuskóihoz hasonló alapanyagból szeretett volna fékpofákat és fékbetéteket készíteni személyautóhoz. A vonatfékben már akkoriban sem volt azbeszt, melyről később kiderült, hogy rákkeltő, és eztán száműzték az autókból is.
A vállalkozás volt az első az országban, amely a nyolcvanas években már bármilyen járműhöz képes volt az új technológián alapuló cserealkatrészt készíteni úgy, hogy a megrendelőnek csak a lekopott fékbetét alaplemezét, illetve a dobfékek lekopott fékpofáit kellett elvinnie a műhelybe. Két órán vagy egy napon belül új réteget sütöttek és préseltek rá, a gyárival megegyező vastagságban. Rendszerint most is csak az alapméretekre kíváncsiak, hiszen a többi adott. A felújított fékbetétet sokan a csikorgó hangjáról ismerték fel, de azóta ez már nem számít nagy dolognak, mivel az utángyártott betétek is zajosak a bennük lévő fémreszelék miatt.
Ma szinte lehetetlen megérteni, mi értelme egy eldobható alkatrészt felújítani, de amikor egy autóra is éveket kellett várni, ez sem volt ördögtől való. Rohantak az emberek vásárolni, amikor a városban szétfutott a pletyka, hogy a vágyott árucikk rövid időre megszűnt hiánycikknek lenni, és valahogy úgy tűnik, az állandó készenlét néha egészen közel hozta őket egymáshoz.
Róna Tamás tökéletesen ráérzett, mire van szüksége mindenkinek, aki gépjárművel közlekedik, hamarosan rengeteg autótulajdonos kereste. A hiánygazdálkodás évtizedeiben nem számított különlegességnek, ha százezer Wartburghoz csak tízezer autóra elegendő fékpofa érkezett az Autóker vállalat központi raktárába, ezért pult alól is nehéz volt hozzájutni. Most ez kicsit fordítva van, mert kínálattal nincs gond, viszont sokan autóznak szinte pénztelenül. Így néha az olcsónál is olcsóbb kell, pár ezres is számít.
A rendszerváltás után, az orosz vadkapitalizmus idején ottani autóműhelyeknek is szállítottak Rónáék, mert már a helyi gyártmányokhoz sem volt mindig elérhető az alkatrész, sőt, az ezredforduló előtt gyártott Volkswagenek fékbetéteit is náluk állították össze, mégpedig hozott anyagokból.
A helyzet hasonló a kuplungtárcsákkal, mert bármilyen drága is némelyik, nem lehetetlen reprodukálni őket. Ahogy a cég honlapján olvasom, a fékbetétekbe mindenféle fémreszelék, fémoxid, ásványi anyag, kaucsuk és műgyanta kell a megfelelő működéshez, illetve hőelvezetéshez. A kuplungnál fontos a tapadás és adagolhatóság, valamint az is, hogy amikor az autó indulásakor csúsztatják, ne égjen meg azonnal a felület. Titokként őrzik a különböző összetevők helyes arányát és van néhány hazai, illetve nemzetközi szabadalmuk is, melyeket visszagombolyítva az időben, valahol mindig ott vannak Róna úr lázas kísérletei.
Nem szívesen dolgoznék az üzemben, pedig a kollektíva állítólag nem változik gyakran, és van elszívó berendezés is. Folyamatos a termelés, mindig áll valaki az emeletmagas présgép mellett. Tekintete távolba réved, de keze pontosan jár. Ő is szerszám egy kicsit. Másvalaki műanyagpoharakba adagol valamilyen sárga port, megint más a fékbetétek alaplemezeit rendezgeti az eszközbe, ahol ráragasztják az új kopóréteget.
A kuplungtárcsákon használt szerves szálakat egy időben kókuszháncsból állították elő, később áttértek a bangladesi jutára, melyet önök a lábtörlő alapanyagaként is ismerhetnek. A háncsból vastag kenderszálakat fonnak, kötőanyaggal itatják át egy kádban, majd az egészet bevezetik egy kemencébe. A gépsor túlsó végén feltekerik újra az egészet, ebből metszenek megfelelő darabokat a kuplungokhoz. A gépet az irodán dolgozó Mariann nevű titkárnőről nevezték el. Állítólag épp olyan kedves a kollektívának, mint anno a dekoratív titkárnő. A furcsa összefonódás itt, Budapest legörömtelenebb vidékén engem az Egészséges erotika című filmre emlékeztet, de lehet, hogy csak a szürkeárnyalatos környezet teszi.
Klement úr sokkoló árakkal készült. Egy szett fékbetétet átlagosan ötezer forintból újítanak fel. Nem tűnik az évszázad ajánlatának, ha az ember a Suzukihoz kapható utángyártott alkatrészek árából indul ki. Mindjárt változik viszont a kép, ha tudjuk, szinte bármilyen autóhoz való betétet olcsón állítanak elő még akkor is, ha a bolti áron amúgy a többszörösét kéne fizetni érte. Az Audi A6 visszajelzővel ellátott betéteiből két párat csinálnak meg egy tízesért.
Az autók kuplungszerkezete sok olyan alkatrészből áll, amelyek a kopófelület fogyásával együtt szintén tönkremennek, elgyengülnek. Kell egy adag szerencse, hogy az ember megússza a teljes szett vásárlását. A kuplungtárcsa felújítása is megáll öt-tízezer forintnál, a kérdés csak az átmérő. Kétszer ennyiért versenykuplungot készítenek fokozott igénybevételhez, feltéve, hogy nem vetemedett el a hőtől a tárcsa.
Rónáékhoz a piac teljes átalakulása után is futnak be megrendelések mindkét alkatrészre, bár elsősorban a hagyományok miatt tartották meg az autós termékvonalat az amúgy négyszázmillió forint éves forgalmat bonyolító vállalkozásnál. A veteránautósok, ritka autók tulajdonosai, a régi logika szerint autózó idősek és a nagyon szegény felhasználók keresik őket, már ha hallottak a lehetőségről. Ez az internet előtti internet, a kapitalizmus előtti kapitalista környékén. Olyan dolgok működtetik a rendszert, mint az adott szó, a jó ismerős ajánlása és a negyven év, amit Róna úr egyre emleget. Az erős autók kuplungját ragasztják és szegecselik is egyszerre. Ugyanaz az ügyfél talán nem jön jó pár évig, de küld maga helyett ismerősöket, mert nem csalódott.
A romantikus világszemlélet részleteitől szédelegve értesülönk a Róna cég újabb merész lépéséről. Az egyik szabad műhelyt nemrég kifestették, és berendezték autószereléshez. Van csápos emelő, szervizkocsi szerszámokkal, és mindenféle kisgép, de semmi extra felszerelésre ne gondoljanak. És egy lukkal arrébb ott az inspiráció: az egyik munkatárs Zaporozseceket újít fel, ez a szenvedélye. Aligha ez a legjobban felszerelt műhely a városban, de alapműveletekhez megteszi, és már eddig is volt olyan taxis, aki helyben intézte volna a betétcserét, hogy utána rögtön dolgozhasson tovább.
Óránként nettó háromezer forint a bérleti díj, négyszázötvenért adnak fúrógépet, sőt, akár szerelőt is, óránként négyezerötért. Egy mélyvizes, több órás matatás nem éri így meg, ha van más választás, de az ifjabb Róna Tamás megnyugtat. A bruttó háromezer forint csak az első óra díja, a többiből lehet kicsit alkudni. A saját kezű szerelés előtt felelősségvállalási nyilatkozatot íratnak alá a betérővel. Ennek része néhány balesetvédelmi előírás is. Eddig nem volt probléma, mert vagy képzett autószerelő ugrott be valamit megcsinálni, vagy olyan autós, akinek nem szalad azonnal a kezébe a sarokcsiszoló.
Önmagában ebből biztosan nem tudna megélni a cég, de szerencsére még mindig vannak külföldi megrendelők a saját gyártmányokra. Róna úr a kis barnás színű alkatrészt mutatja az irodája asztalán sorakozó mintakollekcióban. Valamilyen gépbe való fékbetét lehet, merthogy fék és kuplung felsorolhatatlanul sokféle gépben van. Felülete íves és érdes, alul egyenes, két furattal. Senki sem tudja, pontosan mire szolgál, de ez nem is gond, csinálják és kész. Folyamatosan szállítanak belőle egy olasz partnernek csakúgy, mint egy másiknak a söröstálca-méretű szélerőmű-fékbetétből.
Az új korszak talán legfontosabb portékája nem csak a Róna Kft.-nek segít túlélni a Tahi utcai telepen. A cég a Gysev, vagyis a Győr-Moson-Sopron megyei vasútvonal üzemeltetőjének régi beszállítója. Féktuskókat újítanak fel nagy tételben, olcsón és az előírásoknak megfelelően, vagyis éppen oda tértek vissza, ahonnan Róna úr elrugaszkodott a reménytelen hetvenes években. Talán érdemes volna ezzel előhozakodni a makacskodó MÁV-nál, hátha rájönnek, hogy nem csak a szeméthegyek nőnek százholdas pagonyban, amelyet talán a mammutvállalat sem tud nyilvántartani, de talpon van még egy kisvállalkozás, amely értelmes dolgokkal foglalkozik, ezért érdemes neki helyet adni, hátha magától is életben marad az ottfelejtett szemétkupacok szomszédságában.
