Rommá keresi magát egy magyarok által alapított cég az itteni fizetős utakat jogtalanul használó külföldi autósokra kiszabott pótdíjak behajtásával. Pályázat nélkül nyerték el a munkát, amikor rákérdeztünk, azt mondták, csupán tesztszerződésük van az állami céggel. A teszt 2013-óta tart, a külföldi autósok háromszor annyit fizetnek ha nincs e-matricájuk, mint a magyarok.
Mindig nagy öröm, ha az ember külföldön sikeressé vált magyar kötődésű vállalkozásokról olvashat. Ezúttal teljesen véletlenül ismertem meg egy újabb szép példát, de ennek most valahogy nem örülök annyira. Olvasónk, Gábor néhány hete levelet írt, amelyben elmesélte, hogyan fizetett a szokásos 29 ezer forint helyett közel 90 ezer forintnyi eurót nemrég, miután tavaly szeptemberben kétszer is e-matrica nélkül hajtott fel az M1-es autópályára.
Gábor Mosonmagyaróváron él, innen jár dolgozni Ausztriába, nap mint nap. Munkahelyén valószínűleg megbecsülik az informatikus szaktudását, ezért autót bérelnek neki, hogy így oldja meg a napi ingázást az otthona és a munkahelye közt. A Sixttől származó bérautókat rendszeresen cserélik, és bár Gábor figyel a részletekre, tavaly egyszer kiment a fejéből, hogy lejár a havi pályamatricája, mielőtt váltott volna egy újabbat. Pechjére észre is vette ezt egy ellenőrző kamera, így a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) hamarosan postázta a pótdíjfizetési felszólítást. Illetve csak postázta volna, mert külföldi rendszámot viselő autó tulajdonosainak adatait nem tudják lekérni a magyar nyilvántartásból.
Semmi gond, mert a NÚSZ-nak erre is van bevált módszere. 2013-óta külföldi behajtócégek segítségével szedik be a nem magyar autókra kiszabott, alapesetben 14875 forintos, 30 nap után viszont közel 60 ezres pótdíjat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Gáborhoz hasonló szerencsétlenek soha nem kapnak levelet közvetlenül a magyar útdíjszedő cégtől, őket eleve a behajtó értesíti.
Így viszont nem ugyanannyiba kerül nekik a hivatalos nevén jogosulatlan úthasználat, hanem az eurósított magyar pótdíjon, vagyis 47,95 eurón felül további 15,30-at húznak le róluk azért, hogy a másik ország hatóságaitól lekérjék az adataikat, még 11,70 kezelési költséget, és ne feledkezzünk meg az általános forgalmi adóról (Mehrwertsteuer) sem, amely 16,24. A végére hagytam a behajtó munkadíját, amely 58 euró 50 cent, vagyis nagyjából 18168 forint.
Így lesz a korábban elég szelíd pótdíjból csinos, osztrák szabad szemmel is jól látható 149 euró 72 centes tartozás. Ez napi középárfolyamon számolva 46 280 forint, vagyis az eredeti összeg nagyjából háromszorosa. Amikor ez így összeállt bennem, először arra voltam kíváncsi, hogy ki kér több pénzt a behajtásért, mint amennyi maga a pótdíj. A Gábornak küldött felszólítások fejlécében egy bizonyos Ungarische Autobahn Inkasso Gmbh (UAI) nevű németországi székhelyű cég neve szerepel. A cégnek van rendes honlapja, ott telefonszáma, e-mail címe is, sőt aki személyesen reklamálna, megteheti a németországi Eggenfeldenben, amely valószínűleg nem esik útba Gábornak, ugyanis 409 kilométerre található Mosonmagyaróvártól.
Kicsit tovább bogarászva a minimalista honlapot, két magyar névbe is botlunk. Az egyikük, bizonyos Lobmayer Ferenc neve mellett egy másik német város szerepel, viszont Lobmayer László nevénél Budajenő olvasható. Ha tovább keresgélünk, a Google hamar kidobja a Lobmayer család Magyarországon élő tagjának mobiltelefonszámát, egy helyi névjegyzékben. Itt egy olyan telefonbeszélgetés következett, amire tényleg ritkán van példa.
Miután tisztáztuk, hogy a vonal végén az Ungarische Autobahn Inkasso Gmbh egyik vezetője jelentkezik, nagyon gördülékenyen zajlott a beszélgetés. Lobmayer úr ugyan nem mondott pontos bevételi adatokat, de azt elárulta, hogy 2012 végén állapodtak meg a NÚSZ-szal arról, hogy a következő évtől ők hajtják majd be a pótdíjakat a német és osztrák autósoktól, akik nem akartak fizetni a magyarországi úthasználatért, vagy nem jó kategóriára váltottak e-matricát, esetleg, mint olvasónk Gábor, kiment a fejükből, hogy éppen lejár és újra kéne fizetni. Új kifejezéssel is megismerkedtem, Lobmayer úr ugyanis "tesztszerződésnek" nevezte a magyar állami kézben lévő Nemzeti Útdíjfizetési Zrt-vel kötött megállapodást.
Ha nem fizetsz, perelnek
A NÚSZ Zrt. büszke a pénzbehajtás eredményességére. Mint írják, már 23 országban van erre szakosodott partnerük, aki ki tudja kérni a helyi autósok adatait a pályakamerák által készített fotókon szereplő rendszám alapján. A külföldi bliccelőkkel szembeni fellépés hatékonyságát jól mutatja az is, hogy partnereik már peresítettek és nyertek ügyeket Németországban és Ausztriában, írja hivatalos válaszában a cég, amely szeretné, hogy az autósok csak érvényes és megfelelő kategóriájú e-matricával használják a magyar fizetős utakat. Azt is elárulták, hogy a pótdíjakat itthon 75-80 százalékos hatékonysággal tudják behajtani, más országokban pedig 50 százalékban. Ahol a behajtók nem mentek semmire, ott a pert választották és néhány esetben már nyertek is a kinti autósokkal szemben.
Amikor rákérdeztem, hogy nem tartja-e legalább egy kicsit furcsának, hogy több mint 100 euróért hajtanak be 48 eurót, nem tagadta, hogy van ebben valami szürreális, de hozzátette, aki késve fizet, és ügye átugrik az 59 ezer forintos pótdíjra, az bizonyára nem sokallja a 100 eurós többletköltséget. A teszt jól halad, hiszen már három éve folyik, tette hozzá még, majd elbúcsúztunk, én pedig az asztalom alá rogyva vártam, hogy magamhoz térjek.
Az ügy több okból is felháborító, de nem árt ha összefoglaljuk ezeket az okokat. Ha én kint élő magyarként hazalátogatok (vagy külföldi turistaként jövök ide) a kinti rendszámú autómmal, és elfelejtek e-matricát venni mondjuk a hegyeshalmi határátkelőnél, megbüntetnek. Ez teljesen jogos.
Ha menet közben valahol ellenőrzi az autósokat a NÚSZ és kikapnak a forgalomból, akár helyben rendezhetem a pótdíjat és válthatok e-matricát. Ez is rendben van. Az viszont már nagyon nincs rendben, hogy ha bármilyen okból e-matrica nélkül használom a fizetős utakat, és nem állítanak meg, akkor német vagy osztrák autóval több mint háromszor annyit kell fizetni, mintha mindez magyar rendszámú autóval történt volna.
A NÚSZ Zrt. a gyorsan válaszoló állami cégek egyike, így hamar kaptam időpontot ezúttal is, hogy személyesen kérdezzek rá, hogyan sikerült beüzemelni ezt a mesteri pénzbehajtási rendszert, ahol a leves a klasszikus módon viszonyul a húshoz (ti. az előbbi drágább) és mit kellett tudnia Lobmayer úrék cégének ahhoz, hogy három évig tesztelhessék ezt a kiváló pénzforrást, ahol, és ez tényleg csak az én rosszindulatú véleményem, jó eséllyel bőven elég egy levelet küldeni az áldozatnak, az úgyis fizetni fog. Nem akar a magyar állammal kardozni, ha az egy német-magyar végrehajtót tart az orcája elé.
A NÚSZ Zrt. igazgatósága majdnem hiánytalanul jelen volt a beszélgetésünkön. A cég álláspontja szerint a vonatkozó jogszabályi előírások és belső működési szabályok, valamint a cég és a magyar állam érdekeinek figyelembevételével szerződtették a Lobmayer úrék vállalkozását. Röviden: minden nagyon rendben van és valójában nem a kinti behajtók munkadíja magas, hanem a magyar pótdíj alacsony!
A NÚSZ tavaly 57142 ügyet adott át az Ungarische Autobahn Inkasso Gmbh-nak, melyből eddig 418 millió 215 ezer forint pótdíjbevétel származott, mivel nem minden német és osztrák autós fizette ki a pótdíjat, akit felszólítottak. Az UAI semmilyen költséget nem háríthat a NÚSZ-ra a mostani megállapodás szerint, ez a magyarázata annak, hogy nem szemérmes és mindent kifizettet az autósokkal. De nyugalom, mert a Gmbh felelősséggel tartozik azért, hogy tisztességes piaci alapon számítsa ki a munkadíját.
Ez a tisztességes munkadíj azt jelenti, hogy a behajtócégnek átadott összes tavalyi (német és osztrák) pótdíjas ügyből körülbelül 1 milliárd 38 millió forint esik majd le, ha mindenki fizet a jogszerűen megbízott, tisztességes árakon dolgozó UAI Gmbh-nak. Ez egyébként 7 millióval több, mint amennyi a NÚSZ és az összes, Európában pénzbehajtással megbízott partnercége összegereblyézett 2015-ben, és sokkal több annál a 850 millió forintnál, amennyit legjobb esetben hazaküld majd Lobmayer úrék Gmbh-ja a tavalyi esetek után.
Gábor szemfüles volt, és egy itteni autópálya-ügyfélszolgálaton rendezte a két pótdíjat, miután az autókölcsönzőtől megkapta a számlát, amelyet a Sixt annak idején kérdés nélkül kifizetett a behajtónak. Ez viszont elvileg azt jelentheti, hogy nem az UAI Gmbh hajtotta be Gáboron a tartozását, így a munkadíj jogossága minimum véleményes. Csakhogy Lobmayer úr cégét sem ejtették a fejére, egyszerűen visszautalta az autókölcsönzőnek azt a pótdíjat, amit Gábor befizetett a lébényi autópálya-kirendeltségen és most a teljes összeget, vagyis közel 90 ezer forintnyi eurót követel az Ausztriában dolgozó magyar autóson, aki egyszer elfelejtett pályamatricát váltani.
Kérem, ne bosszankodjanak, ez az egész, a tesztszerződéssel és a gondosan, bár pályázat nélkül kiválasztott behajtócéggel és a neki juttatott zsíros melóval együtt tökéletesen szabályos.
