Akciós szépségek

2001.03.10. 10:10
Egy hete még a hó esett, most pedig egyfolytában szakad az eső. A genfiek sopánkodnak, hiszen csütörtökön 60 mm csapadék esett, míg a havi átlag 80 mm szokott lenni. Ez sem javított az egyébként is katasztrofális Palexpo-környéki közlekedésen. Vigasztalódni ismét az olaszok standjainál próbáltunk.
 
   
   

Barangolásunk a Lancia-standnál kezdődik, ahol szembetûnik az impozáns Thesis. A járgányon ez áll: "a touch of italian class". Na persze, nyilván csak egy alpesi dizájnernek juthat eszébe egy ódivatú (mi több, ósdi) hûtőrács köré két hipermodern lámpatömböt biggyeszteni. A kaszni hátsó része sima, kerek vonalaival hízelgő módon a Lancia Flaminiára emlékeztet. Klassz kis verda. A standon pedig, hogy még olaszosabb legyen az összkép, áll két (élő) szobrász; az egyik a Thesist formázza fából nagy serényen (vajon mit csinál az elkészült darabokkal?), a másik pedig görögös jellegû márvány mellszobrot kalapál kifele az anyagból...

Továbbhaladva a Fioravanti-standon egy csinos kabriolet-kupéval találkozunk. Ferrari alapokon nyugvó teteje besüllyeszthető, és ahogyan ez mostanság divat, egyetlen darabból áll. A tető, amennyiben nincs felhúzva, egy szépen lekerekített és a kocsi vonalvezetésébe jól illeszkedő dobozban található, ahonnan gombnyomásra sima és elegáns mozdulatokkal jön elő (új trend?).

A karosszériakészítők standjainál álomvilág fogad. A Zagato-nál egy könnyed és nem túl nagy teljesítményû sportkupé társaságában egy Filo nevû monospace-prototípussal ismerkedhetünk meg, persze csak látásból. Ebben a modellben Bertone - az Astra cabriolet megalkotója - teljes géniusza benne foglaltatik. Pininfarina pedig az idén egy Citroen C5-öst bolondított meg, az eredmény az Osee (=merész), amiről később majd bővebben.

Sbarro ugyan svájci, de az olaszajkú Ticino kantonban lakik, így az ő mûveit is bátran nevezhetjük olaszos munkának, különösen mert rendkívüli mûvészi szabadságot enged meg magának. Egy Christelle kabrión, benne V8-as, 3.4 literes Ferrari motorral és egy Seb Milleniun kupén játszadozott el hajmeresztő módon, de a Citroen Picassót is átformálta saját szájízére - akárcsak a Peugeot 406-ost. A legnagyobb szenzáció Sbarrótól viszont a Citroen Berlingo Croisiere Jeune, egy hatkerékmeghajtású - merthogy ugyebár hat kereke van a kis aranyosnak- már-már szputnyikba hajló gépezet. A három tengelyből kettő hátul van (ezekre lánctalpak is szerelhetők). A hab a tortán a kocsihoz tartozó utánfutó... Érdemes megnézni.

 
   
   

A Bugatti egy monumentális kupéval készült az eseményre, elég annyit mondani, hogy tizenhat hengeres és a hátsó gumik mérete 335/30.

A szalon egyik gyöngyszeme a fent már említett Osee. A Citroen eleddig nem sûrûn kísérletezett tisztán sportautókkal- egyetlen kivétel ez alól az SM, ami igazából egy DS-re írt változat, hidropneumatikus felfüggesztéssel. A prodzsekt a Maseratival közösen indult és az 1970-es autószalonban mutatták be. Öt évet élt szegény, de ettől függetlenül nem nézett ki rosszul, képe egész nosztalgikussá lett az évek során (ah!).

 
   
   

A módszereken itt Pininfarina nagyot változtatott és első találkozásuk alkalmából egy igazi sportkupét ajánlott a Citroennek. A motor, egy V6-os, a maga 24 szelepével és három literes hengerûrtartalmával (ezúttal a franciák gyártják) alig gonoszabb elődjénél: teljesítménye 194 LE. A különbség inkább a motor elhelyezésében van: középen van és a hátsó kerekeket hajtja. A kocsi háromszemélyes, a vezetői ülés pedig előbbre került a megszokottnál.

A dizájnon érezhető az olasz mesterek vonzódása a DS és az SM modellek vonalaihoz, saját magyarázatuk szerint: a térfogat-viszonyok eltúlzása (utalás a mechanikus építészetre), a nagy motorháztető és az utastér hátracsúsztatása, a lekerekített, feszülő, de egyszerû formák használata, a hátrafelé ereszkedő (csepp alakú) vonalvezetés és a koncepció nyilvánvalósága teszik karakteressé a DS-t, az SM-et és persze az Osee-t.

Vajon megépíti egy napon a Citroen? Vagy inkább, megihlet majd egy-egy jövőbeli Citroent?

(Keszei János Farkas / forrás: www.salon-auto.ch)

A genfi Tribune de Genève című napilap csütörtöki számában az autószalonban nagylelkűen felajánlott árengedményeknek jártak utána. Az egyik Peugeot márkakereskedésnél 5% kedvezményt adnak az újonnan vásárolt 206 CC-re. ,,Nemt'om, lehet, hogy más márkák 20% árengedményt adnak, de jelen pillanatban pénzügyi nehézségei vannak a társaságnak" - nyilatkozta egy márkakereskedő. A Peugeot kedvezményei 8% (206-os széria) és 9% (306-os és 406-os széria) között ingadoznak. Ezen kívül ,,szalon" néven új lízing-feltételeket vezettek be; 8,3% helyett 6,6% kamat, és 3 év garancia jár az új rendszerrel.

A BMW nem ad kedvezményt, csak vállalatoknak, akik egyszerre több járművet szándékoznak vásárolni. Találtak egy kereskedőt, aki ezzel szemben 4% árengedményt ajánlott a 316 ti-re. ,,Legtöbb esetben örül a vásárló, ha 3% kedvezményt kap, annál is inkább, mert az árengedmény egyáltalán nem jellemző a BMW-re" - jelentette ki.

A Mercedes sem ad kedvezményt, viszont ha a szalon alatt vesszük meg Mercinket, ingyen kapjuk a szőnyeget, sőt a szállítási költségeket sem számlázzák.

Nissan szintén nem ad kedvezményt, ellenben az új autó áránál olcsóbban meg lehet vásárolni a kiállított kocsikat. Az Alfa Romeo ezzel szemben az új 147-es modellre (a 2001-es év autója!) 6% árengedményt kínál. Az egyik márkakereskedő még ennél is tovább megy; a 156-ost 7%-os kedvezménnyel kínálja.

A Volkswagen 8% kedvezményt ad egyes modelljeire, ráadásul a lízingfeltételeken is lazítottak; 8,25% helyett csak 6,5% a kamat.

A Citroen jó 15 éve felhagyott a szalon-kedvezményekkel, viszont nem zárkózik el az esetleges árengedményektől. ,,Ez benne van a pakliban" - mondta a Citroen kereskedelmi részlegének felelőse. (karetka)