Tűzés Genfbe

2001.03.13. 10:51
Péntek délután szökés a munkából. Gyors pakolás, feleség a ruhát, én a kocsit. Szerszámkészlet, benzinkanna, hólánc. Nemzetközi zöld kártya. Téli gumik, olaj, víz megfelelő. Bepakolás, tízezer szendvics, kávé, kóla. Nem akarunk sokat költeni.

Még élénk a beszélgetés a kocsiban és a forgalom az úton. Oldódik az indulási izgalom. Mire elkerüljük a linzer szülővárosát, egyedül vagyok ébren. Salzburg by night, egy nagy útfelbontás az egész. München előtt benzinkút, itatás (fél egy lehet?). Felöntöm magam kólával (a kávé nem az én műfajom), bírom még. Münchenben az út rendesen ki van táblázva, könnyen átvágunk a városon. Memmingen előtt elkezd szakadni a hó, visszaveszem 110-re, de a helyieket így is előzgetem. Külön öröm, hogy egy szakaszon az autópálya és az autóút váltakozik.

Újra Ausztria. Bregenz-nél 6km alagút, aztán át lehet vágni Svájc felé. Hajnali 4 körül vagyunk a svájci határon. Egyedül. Veszek autópálya-matricát (6800,-Ft az egész évre), újabb liter kóla, aztán tovább. Zürich után feladom, nem bírom tovább. Reggel 5 lehet? Feleségem átveszi a kormányt, félálomban navigálok. Hó, eső, havas eső váltakozik. Imádom a csodaszert, ami vízlepergetővé varázsolta a szélvédőmet. Ablaktörlő nélkül is rendesen kilátni, a többiek vaksin botorkálnak. Viszont ők aludtak az éjjel. Hét óra felé megállunk a Genfi-tó partján. Könnyítés, reggeli, visszaveszem az irányítást.

A szálló és a kiállítási csarnok a város Pest felőli oldalán van, ráadásul rendőrök irányítják a tömeget. A parkolót is sorról sorra töltik fel. Kicsit más ez, mint a BNV-n. Osszeszedjük a tisztaságcsomagot meg a fotóscuccot, séta. 10,- CHF-ért megveszük a napi parkolójegyet, ami egyben buszjegy is a főbejáratig.

Nagy lendülettel rontunk a legnagyobb csarnokba, igyekszem eljutni az egyik sarokba, hogy onnét kezdve aztán módszeresen megegyük az egész kiállítást. A kísérlet csaknem hiábavaló. Rögtön a lépcső előtt Giurgiaro mester standja előtt földbe lehet gyökerezni, mögötte az Aston Martin DB7 virít Volante és Vantage, azaz kupé és kabrió változatban. Azért sem engedünk a kísértésnek, irány a sarok!

 
   
   

A következő ,,botlás" a Carlsson és az O.Z. Racing közös standjánál esedékes, ez legalább 10 méter volt megállás nélkül. Szokatlanul mutat a C-Merciben a krómozott bukócső, a 17-18"-os felnik láttán csorog a nyál. Míg meg nem látjuk a Continental standon 22"-os felnin viruló gumiszörnyet. Csak tájékoztatásul: az Ikarus buszok 22,5"-os felnin gurulnak...

 
   
   

Minden sarkon átalakított csodák, Le Mans és F-1 autók. Ez utóbbiak többnyire 1:1 léptékű imitációk, ordít, hogy hiányoznak a fékek. Nem úgy a Cadillacnál, ahol az igazi, kopott, harcedzett Cadillac Northstar LMP virít. Őt körbejárva megtudhatjuk, hogy Eric van de Poele (gy.k.: a pilóta) civilben Seville STS-t hajt. Fő a márkahűség.

 
   
   

A Ford nagy placcot kapott, itt sorakoznak a Jaguarok, a Volvok és maguk a Fordok is. A Jaguar-pulton öles felirat hirdeti: nincs katalógus, helyette lehet a padlót nézegetni: Az X-Type mellett az üvegpadlón a kocsi fotója. Újra lepillantok: röntgenrajz - a ránézés szögétől függ, mit látunk. A katalógus-fukarság egyébként nem általános, kérni kell, de a lányok- akik nem olyan szépek, mint nálunk - mosolyogva tömik tele a szatyrokat mindenféle prospektussal, tollal, cukorkával, meg ami van. Fordéknál mindenki nyomja a PlayStationt, sőt be lehet ülni McRae kocsijába, persze az is szimulátor.

 
   
   

A Land Rover marketinges beütésű mérnökei hetven centis hengerfejcsavarokkal rakták össze a V6-ost, így kellő távolság maradt a blokk és a hengerfejek között, lehet bámészkodni. Kicsit arrébb zökkenve teljes életnagyságban pompázik a Bugatti Veyron, igaz, korlátok mögött. Így legalább mindenki látja. Mellette állványon A motor, Piech úr agymenése. V16, 4 turbófeltöltő, a váltó előre, a kardán a motor ,,hóna alatt", a jobb oldali kipufogócsonkok közt vezet vissza a motor másik végére függesztett differenciálműhöz.

 
   
   

Ferrariék az utca túloldalán sátoroznak, az üvegkupola alatt megcsodálható az F360 erőműve is. Bolondoknak kirakat: Scuderia-plüssmaci, Barbi Schumi-overallban, meg mindenféle léptékű autók. A szomszédban Lotus-motor is van állványon, a háromlábú fejőszék tetején a legnagyobb blokk, az Esprit V8GT virít.

 
   
   

Az Audi-rekesz tömve alumíniummal, de hogy nem csak egész autót lásson a jónép, hamar kettévágtak egy vadiúj A4-est. Minden mozog, forog, villódzik, kapcsolgat a tiptronic, mennek a mutatók, az autó önmaga eljátssza, hogy megy. Tovább botladozunk, az előkelő márkák közül kikeveredve úgy tűnik, kevésbé figyeltek a szomszédokra.

 
   
   

Az Alfa Romeo mellett a Tata díszeleg, igaz, nem a magyar utcaképet romboló furgonok, hanem egészen normális külsejű kiskocsik kelletik magukat. A Brabus a Daewoo-t kapta ki, az Alpina a Kia-val néz farkasszemet, a Suzuki pedig a Lexus elől fogja el a levegőt. Érdekes kontrasztok.

 
   
   

Alfáéknál öles betűk hirdetik az ötajtós 147-es megjöttét. Aki nem fér oda (vannak ilyenek bőven), azok játszhatnak a ,,működő" Selespeed-műszerfallal, megcsodálhatják az Alfa-pajzs evolúcióját, a formatervezők vázlatait, a csodaszép gyári kiegészítőket. Az Alfánál mindig azt hiszi az ember, ennél már nem lehet szebb, aztán bedobnak egy olyan kormányt, felnit, hogy eláll az ember lélegzete. A motorháztetők persze nyitva, meg lehet csodálni a mocikat is. Aki már elmúlt húsz (huszonöt?), az emlékszik gyermekkora taposós hajtású Moszkvicsára. Na, az olaszok ezt is továbbgondolták, a bambinik egyméteres Alfa Spiderrel kergethetik a macskákat Milano utcáin.

Gyorsan magunkba tömünk pár szendvicset, aztán utolsó erőfeszítéssel beesünk a kiegészítők csarnokába. Rögtön szembe találjuk magunkat egy 80 centis mélynyomóval, ami egy mikrobusz ablakait próbálja kinyomni. Sok fanatikus a süketségtől bambán vigyorogva szorítja kezét a lemezhez: Állat, mi?

Jelentem: Svájcban ugyanúgy megvannak a csodaszer-árusok, mint itthon. Mindentudó, tűzálló polírpaszták, fogyasztáscsökkentők, matricák, pólók, sok-sok vásári bóvli. És megveszik! A rozsdamentes kipufogórendszereket kínáló stand előtt kisebb a tolongás, pedig egy ilyen rendszer örökké tartana. Esetleg körülötte az autó nem...

Támolygunk a kialvatlanságtól, most alvás kell. Vissza a szállodába, zuhany, rövid alvás, aztán irány a város. Bandukolás, bámészkodás, egy este elég is belőle. Másnap mi legyen? A térképen van egy rettentő kacskaringósnak tűnő út. A valóságban is az. 8,5 km, kilencvenhat kanyar, 8-10 %-os emelkedő. Arcom vigyorba merevedve, az út és a panoráma is csodás. Fent ebéd (igen, szendvicsek), aztán újabb agyroham: a Mount Blanc innét már csak 100km. Miért is ne? Hamar leküzdjük a távot, bámészkodás, sötétedés előtt indulás vissza a szállóba.

Másnap reggel indulnánk haza, de rögtön belefutunk a hétfői dugóba, azaz 20 perces várakozással fogunk neki az újabb 1200 km-nek. A kezdeti nehézségek ellenére haladunk. Tankolások, csokivásárlás (Svájcban voltunk!), aztán a magyar határon egy kicsit még tornásztatnak (,,végre itthon"). 11óra 30perc vezetés és a 71 órás hétvége alatt bedarált 2693km után csengetek anyámnál, megjöttünk.