A Vár visszafoglalása

Erőd utca, második kerület, az FKF telepe. Nem kifejezetten örülnek érkezésemnek az irodában. Szemmel láthatóan feszült a helyzet, pillanatonként csörögnek a telefonok, sofőrök jönnek-mennek, és valamilyen diszpécserszolgálat is üzemel az egyik asztalnál.

- Most nem érek rá - fakad ki Ruscsák úr, a főnök. - Máskor, amikor nincs ennyi dolgunk.
- De én csak egy kört szeretnék menni az egyik hókotróval - kérlelem tovább.
- Csak ennyi? Semmi nyilatkozat? Na jó - enyhül meg felismervén, hogy nem őt akarom feltartani. Kinéz az ablakon, és az éppen rakodó Unimog felé bök.
- Azzal mehet egyet. A Vár lesz az útirány.

Fekecs Benjamin, alias Bendzsi, leendő sofőröm éppen egy IFA darujával rakodja a bevetésre váró Unimogot szóróanyaggal. Gyorsan végez, és már ülnék is be mellé a jobboldali ülésbe. Na, ez nem egyszerű.
-Várjon, kiveszem a táskám, akkor befér.
Valóban. Egy közepes sporttáska kényelmesen elüldögélhet, de humanoid csak akkor érzi magát itt jól, ha legfeljebb százötven centisre nőtt, vagy ha elhivatottságot érez a kígyóemberi tevékenység iránt. Én úgy saccolom, jó harminc centivel túlnőttem az Unimog konstruktőrei által kívánatosnak tartott méretet.
- Vigyázzon, ha nekidől az ajtónak, kinyílik - figyelmeztet a sofőröm.
Na, még ez is. Szorongatom a fényképezőt a kezemben, és a kapaszkodó felé nyúlok.
- Az nem lesz jó, akkor nem látom a tükröt - szól rám Fekecs úr. Szófogadóan elengedem a kapaszkodót, és csak magamban fohászkodok, hogy ki ne essek innen fentről.

Indulunk a Vár felé. A meredek utca érezhetően nem akadály az Unimog előtt. Viszont a hólapát innen fentről sokkal nagyobbnak tűnik, mint a járdáról. Fekecs úr tért ölelő mozdulatokkal kormányoz, és "jól meglengetem, majd beesik a helyére"-mozdulatokkal vált sebességet. Szemmel láthatóan nem finom úrvezetőknek való feladat a hókotró vezetése.

A sebességváltó, az irányváltó, meg még néhány apróbb kar egyvonalban van a vezető vállával. Tökéletes ergonómiai rémálom. Érzéssel kell ezeket használni, mert menet közben nincs idő odanézni, merre van a sebváltó karja.

Na és a zaj! Kedélyesen üvöltözve beszélgetünk, így sikerül normális beszédhangerőt előállítanunk a Mercedes dízelmotor ellenében. Estére teljesen berekedek, ebben biztos vagyok. Fűtés talán van, de nem sok jelét érzem. Szerencsére alaposan beöltöztem, de zokniból azt hiszem, alulválasztottam erre a küldetésre.

A műszerfal kijelzőinek króm keretét kikezdte a rozsda. Itt-ott hiányzó kárpitelemek. A kilométeróra szemmel láthatóan nem az eredeti, a BKV buszain láttam hasonló tachográfos szerkezetet. Valamiféle utólagos kapcsolót buheráltak a műszerfal bal oldalára. A motorháztetőn egy URH adóvevő, tartani a kapcsolatot a diszpécserekkel. A legmodernebb szerkezet az ülésem mögött van: a GPS jeladója.

-Nem is értem, miért erre a régi példányra küldték magát - kommentálja az ergonómia hiányára tett megjegyzéseimet pilótám.
- Az újabb gépek sokkal kényelmesebbek, csendesebbek, van bennük tömérdek elektronika, még légkondi is, de én nem adnám oda ezt a masinát egy olyanért - vallja meg a gépezethez való kötődését Fekecs úr.

Mikori gép? A kérdés nem is egyszerű, de a forgalmit előhalászva kiderül, hogy 1987-es gyártású. Én sokkal régebbinek tippeltem. Az egésznek olyan a miliője, mint a seregben használt GAZ 66-unknak. Árkon-bokron átmegy, de nem kényeztet.
-Ezzel nincsenek olyan bajok, mint az újabbakkal - védi sofőröm a portékát. Azok is jók, de az elektronika gyakrabban okoz galibát, ebben meg nyoma sincs ilyennek. Ez keveset is fogyaszt. Az egész napos munkát le lehet tudni akár 20 liter gázolajjal.

Ez egész megdöbbentő adatnak tűnik egy 5675 köbcentis motortól. Különösen, ha tudjuk, ilyenkor napi 24 órát mennek a hóeltakarító gépek.
Közben felérünk a Várba. Nem tűnik drámainak a helyzet, csak a kisebb mellékutcákban van komolyabb hó az úton.

-A legfontosabb a tömegközlekedés - képez egy kicsit a sofőröm.
-Amerre a BKV jár, mi arra tisztítunk először. Utána jönnek a főútvonalak. Na persze a telefonok állandóan csörögnek, vannak sürgős hívások is. Mentő nem tud behajtani valahová, valaki orvos, és nem tud eljutnia a beteghez, és hasonlók. Ilyenkor a diszpécser rádión ideszól, és megyünk. De gyakran van, hogy valaki a munkahelyéről betelefonál, és egy hóekét kér az utcába, ahol lakik, hogy kényelmesen haza tudjon menni. Ez azért bosszantó, főleg, mert fogalma sincs, mi a helyzet, lehet, hogy nem is olyan régen volt ott tisztítás. És jó lenne ilyenkor tényleg a tömegközlekedést használni.

- Mik a legnehezebben tisztítható helyek?
- Hát van egy-két faramuci szűk utca, ami igazán meredek is. Budán van jó pár ilyen. Lássuk csak; Ördögárok, Flóra utca, Nyereg utca. Az ónos eső tud a legkellemetlenebb lenni, ha lefagy. Ilyenkor az ember tolat, és abban a tempóban tud araszolni felfelé, ahogy a maga alá szórt só megolvasztja a havat meg jeget. Igazi türelemjáték.

Egy szűkebb utca felé fordulunk, kezdődik az igazi centizés. Fekecs úr virtuóz ügyességgel forgatja a lapátot jobbra-balra, emeli és süllyeszti az útnak megfelelően, és közben óvatosan manőverez a géppel. Hallgatok, próbálok erőt gyűjteni a dízelmotor további túlkiabálásához, és nem akarom zavarni a sofőrömet a koncentrálásban.