A falakon mindenfelé színes jövőképek, alattuk a mai fiatalok, akik megálmodták őket, mellettük a szakma mai mentorai, mögöttük pedig nagy ötletek és képzelőerő. A Nissan formatervező versenyét a Moholy-Nagy Egyetemen rendezték.
Az ajtón belépve kisebb mozgolódás fogad, de egy pillanat múlva már ismét a rajzlapok fölé görnyed mindenki, a filcek, ceruzák folytatják táncukat. A falakat az előzetesen már elkészült külső rajzok borítják, az asztalokon ugyanazokat az autókat rajzolják, belül. Ez a világ csak emlékeztet a ma ismert belterekre. Természetesen mindenki másképp képzeli el, de abban megegyeztek a koncepciók, hogy a jövő autója személyre szabható, és a szórakoztatás is alapvető feladata lesz. Mindeközben egyre jobban elveszíti gépies jellegét, formailag és anyagait tekintve is, azaz egyre közvetlenebbé válik a kapcsolata az emberrel.
Ahogy nekem is a versenyzőkkel és a jelenlévőkkel. Pár váltott mondat után kérnek, hogy a zavartalan munkát biztosítandó, hagyjuk magukra a versenyzőket, úgyhogy Dr. Lelkes Péterrel, a BME professzorával, a zsűri egyik tagjával valamint egy hírtévés kollégával átvonulunk a későbbi díjkiosztó terembe, közben kikerülve az építészkarra igyekvő lányokat. Tényleg, miért nem rajzoltak itt lányok? Eddig egyedül a Volvótól láttam nőtervezte autót, kéne ilyen több is!
Beszélgetünk, a fő téma természetesen az autó jövője. Kiderül, hogy a youngtimerek iránti vonzalmammal nem vagyok egyedül. Az egészséges nosztalgiázáson túl megegyezünk abban is, hogy az iparnak szüksége van a megújulásra, amihez - a falakon itt is lógó pályázatos műveket végignézve - szerencsére a potenciál meg is van.
Első körben a külső formatervet kellett elkészíteni, ezek alapján választották ki azt a tíz legjobbat, aki részt vehetett a döntőben (egyikük végül is nem volt jelen). Ezúttal a beltér kidolgozása volt a feladat. A zsűrit Martin Uhlarik (a Nissan vezető formatervezője), Nissan-vezetők és magyar egyetemi oktatók alkották. A harmadik díj egy 350Z-s ajándékcsomag, a második e mellé egyhetes tesztvezetést kap, az aranyérmes pedig látogatást nyer a Nissan Design Europe londoni központjába.
Kezében egy pohár gyümölcslével fel is bukkan Martin Uhlarik, akinek szívügye a térség tehetségeinek felkutatása. Szlovák származású, a felesége is szlovák, igaz, Londonban élnek. Két falat saláta közt persze rákérdezek, mi a véleménye a versenyről meg úgy általában a helyi viszonyokról. Nos, a magyar srácok jól érzik az irányzatokat, a lehetséges utakat, szerencsére a tehetséggel, a képzéssel sincs gond. A helyi történelmi múltnak hála viszont még csak most van születőben a régió saját arca a formatervezésben, ehhez idő kell. A lehetőségek egyre szélesebb skálán mozognak, ami több ténynek is köszönhető.
Egyrészt a szakma nagy öregei is igénylik az utánpótlást, a divat, az igények gyors változását nem könnyű követni, megjósolni meg lehetetlen. Másrészt az Európán belüli mozgás egyre szabadabb, pár éve még szinte lehetetlennek tűnt egy külföldi stúdióban az elhelyezkedés, ma már ez sokkal könnyebb, mi több: az igény is egyre nagyobb a káeurópai alkotókra. A harmadik fontos tényező, hogy a térség piaca folyamatosan fejlődik, egyre kívánatosabb célterülete a világcégeknek, így nekik is fontos, hogy a helyi ízlést jól ismerő szakembereket alkalmazzanak.
Természetesen a verseny nagyon erős, de egy-egy jó ötlettel igenis ki lehet törni. A rendelkezésre álló négy óra leteltével a kissé megilletődöttnek tűnő versenyzőknek össze kellett állítaniuk portfólióikat, majd kiselőadásban bemutatniuk. Lássuk tehát a versenyzőket.
Gamberro (Bartha Máté)
Máté egy igen sportos crossovert látna szívesen a jövő útjain. A formát bátran különleges ívek alkotják, amelyek a beltérben is folytatódnak. Hajtását egy 4x4-es benzin-elektromos rendszer biztosítja, az akkumulátorokat a padló alá helyezve. Az utastérbe különleges ajtórendszer segítségével lehet bejutni
Nagare (Molnár Ádám)
Ádám egy városban és terepen egyaránt helytálló hibridgépben látja a jövő autóját. A bejutás ebbe sem a ma elterjedt módon történik: itt szembenyíló ajtókat találunk, amelyeken át bejutva helyet foglalhatunk az üveggel fedett, maximálisan egyénre szabható utastérben. Itt a külsőn már látott motívumokkal találkozhatunk. Az alkotó számára fontos volt a praktikum, így tükröződésmentes műszerfalat és ütés hatására rugalmasan reagáló karosszériaelemeket képzelt el. Az is vezérelte, hogy a gyártás mihamarabb beindulhasson, az összes elképzeléshez elegendő lenne a mai technika is.
C Cross (Sass Viktor)
Viktor műve egyszerre emlékeztet a Muranóra és a 350Z-re - valamivel kisebb méretekkel. A benyomás nem is volt téves, a cél ugyanis egy városban, terepen és országúton egyaránt élvezhető autó volt. A könnyű használat (-bavétel) itt is fontos: ezt szolgálják a szembenyíló ajtók, a variálható nagyon otthonos beltér. Ez az éppen aktuális körülményekhez igazítható, városban pl. elég a hárompontos öv, míg terepsporthoz inkább az öt ajánlott. A koncepció megalkotásakor fontos a súly csökkentése, ahogy a legmodernebb eszközök is (a többihez hasonlóan Viktor is drive-by-wire-rendszerben gondolkodott). A mű nagy erénye, hogy gyakorlatilag ma is gyártható lenne, ami végül is az ezüstérmet hozta Viktor számára.
YSY (Lakatos István)
Az YSY az elvontabb vonalat képviseli. A hibridhajtás itt is alap, ahogy a testreszabhatóság is. A külső jócskán eltér a márkától most megszokottól, nem illeszthető a mai kategóriákba. Az ajtók nyitása is különleges, nagyjából a Lamborghini Murcielago, a Ferrari Enzo és a Koenigsegg módszereinek egyvelege. Itt is látszik a környezet bevonása, a fény a hatalmas üvegfelületeken áramolhat a maximálisan testre szabható utastérbe. Az ötlethalmaz eredményes volt: a zsűri ezt a művet díjazta az első hellyel.
Dodgem (Koroknai Máté)
Nevéhez illően a városi közelharctól sem kell megijednie a jövő Nissan-vásárlójának Máté elképzelései szerint. A zöld színű elemek rugalmasak, így nyom nélkül viselik el a kisebb koccanásokat, könnyebb terepen sem sérül meg. A külső design illeszkedik a mai arculatba, de a szerkezeti felépítés merőben eltér: a motor ugyanis a padló alatt található, míg a kocsi orrába és farába csomagokat pakolhatunk. Az autó elsősorban hölgyek számára készülne, ők sirályszárny-ajtókon juthatnának a variálható belsőbe, ahol olyan ülésekben foglalhatnának helyet, amelyek felveszik a bennük ülők alakját.
FLX (Kotán László)
Ez a versenyző mert legjobban elrugaszkodni a ma megszokott autó fogalmától, ugyanis képes az alakját változtatni. Autópályán a lehető legjobban az útra simul, terepen vagy rosszabb úton megemelhető a hasmagasság. Parkoláshoz pedig teljesen vigyázzba állhat, jóval kevesebb helyet foglalva. Engem ez a VW Slipstream re emlékeztetett. Az autó amúgy középpontosan szimmetrikus, a beltérben minden üléshez tartozik egy "műszerfal", ami aktuális funkciójától függően változik: ehhez csatlakoztatható a kormány (by wire), de megjelenhet rajta a navigáció is, a gyerekek pedig filmet nézhetnek rajta stb.
Simon Péter
Péter műve könnyebben illeszkedik a mai kínálatba, a kétszínű fényezés a formákat hivatott kiemelni. A formák játéka az utastérben is folytatódik: az elemek esztétikailag és térben is egymásra épülnek, igyekeznek a bent ülőket körülölelni. Különösen erős a külső-belső harmónia, talán ennek is köszönhette a harmadik helyezést.
Kabuki (Kauker Márton)
Leginkább a markáns, japán motívumokból építkező vonalak jellemzik a sportos SUV-t, amelynek karosszériája környezetbarát kompozit anyagból van. A hibridhajtás mellett ez is a környezet kímélését szolgálja. A határozott formanyelv a belső térben is folytatódik, ahol a praktikumról az átrendezhetőség és a sok tárolórekesz gondoskodik. Egyik ötlet sem tűnik megvalósíthatatlannak.
Buffalo (Balla Zoltán)
Több érdekességet is rejt a koncepció: a kasztni több rétegből állna, a legfelső, átlátszó alatt napelemek kapnának helyet, melyek segítenék a kerékagyakban található villanymotorok táplálását. Az autó orr-részében található felülethez pedig szórakoztató elektronika vagy egyéb eszközök csatolhatók. Ez a fajta bővíthetőség, rugalmasság és interaktivitás a beltérben is jelen van, ahová tolóajtókon át juthatunk.
Egy ilyen verseny természetesen nem közönséget szolgálja, így akadtak rövidebb-hosszabb üresjáratok. De hát a budai hegyvidék kellemes, a madarak csicseregnek, a levegő budapesti viszonylatban tiszta, ráadásul lehetőségem volt a nem-versenyzőkkel való beszélgetésekre is. Az élet mégiscsak szép.
Én legfeljebb rajzilag tudom értékelni a mezőnyt, de véleményem alapján a látott munkák semmivel sem maradnak le a gyárak által eddig bemutatottakhoz képest. Persze én nem értek hozzá annyira. Mr. Uhlarik viszont igen, és az ő véleménye is hasonló volt, még a diplomáciailag kötelező udvariaskodást beleszámítva is.
Ugyanakkor, ahogy erre a nissanos dizájnguru is utalt, senki nem alakított ki önálló arculatot, sokkal inkább a már létező trendekre éreztek rá a fiúk. Ezért is érezhettem néha, hogy egyes elemeket láttam már létező autókon, vagy prototípusokon. Szerencsére retrós irányba senki nem indult, nem is valószínű, hogy 8-10 év múlva is az lenne a divat. Igaz, viszonylag közeli jövőt kellett megjósolni, és könnyen lehet, hogy én sem mertem volna teljesen elengedni a ceruzámat.
