Nagy ijesztések

2006.09.28. 08:33
Az ősz nem a nagyszériás sikermodellek világpremierjeitől lesz hangos Párizsban: a legtöbb gyártó inkább azt igyekszik megmutatni, milyen csodálatos dolgokra volna képes, ha. A franciák például a német luxusautó-gyártók ijesztgetéséből űznek sportot: a Citroën, a Peugeot és a Renault is kiállít egy-egy luxuskivitelű autócsodát, amilyet igaziból eszükbe sem jutna gyártásba küldeni.

Ezeken kívül viszont kevés céltalan tanulmányautó akad, a legtöbb gyártó inkább leendő szériamodelljeinek előzeteseit hozta el. Akad persze néhány újautó-bemutató is, de kevés kivétellel ezek is réteg-modellekről, vagy prémium-márkák drága játékszereiről szólnak. Az idei évre szánt tömegmodell-bemutatókat nagyrészt már megtartották, a maradékot pedig alighanem olyan hatékonyan titkolják, hogy legfeljebb csak kósza pletykákat hallhattunk róluk eddig. A legtöbb meglepetésre persze ma, vagy holnap, az Autószalon két sajtónapján nyilvánvalóan fény derül majd, de most következzenek azok a párizsi újdonságok, amelyekről már most is tudunk egyet s mást.

A franciák

A francia gyártók hagyományosan igyekeznek elkápráztatni a hazai közönséget, így Párizsban is egy sereg látványos tanulmányautóval érkeztek.

A Citroën egy fura sportkocsi-luxusautó hibridet állít standjának középpontjába: a C-Métisse felfelé nyíló ajtóival egy Lamborghinit juttathatna az eszünkbe, ha ajtóból és ülésből nem négy volna benne. A látványos formaterv részben a megszokott PSA nagykocsi-hajtásláncot takarja, de a V6-os dízelmotort a kor divatjának megfelelően két villanymotor is segíti, így a tanulmány négykerék-hajtású, takarékos, környezetbarát, és a motorok 228 lóerős összteljesítményének köszönhetően meglehetősen fürge is. A nagyközönség a C4 Picassót is itt tapogathatja körbe először, de ezt a poént a franciák jóelőre lelőtték: nem csak az adatait és a képeit közölték csaknem két hónapja, de már tesztelhettük is a típust a múlt héten.

A PSA csoport másik tagja, a Peugeot is készített egy luxusautót mutatóba, méghozzá olyat, amelyhez még csak hasonlót sem láthattunk soha. A 908RC egy középmotoros luxusszedán, amelybe V12-es dízel-versenymotor került az utastér mögé, keresztirányban beépítve. A hosszú távú versenyekre szánt 5,5 literes motor a gyártó szerint kerek 700 lóerős, így még ezt a szörnyűséges méretű, fura orr-része miatt leginkább óriáshódra emlékeztető bálnát is könnyedén mozgatja. A Peugeot másik tanulmányautója, az Epure már kevésbé tűnik különlegesnek. Gyakorlatilag a Peugeot 207-es kupé-kabrió változatát takarja a fantázianév, bár a hajtáslánca nem mindennapi: a mozgáshoz szükséges energiát hidrogénből nyeri, üzemanyagcellák, és egy villanymotor révén. A kísérleti hajtásrendszer persze még meglehetősen kis hatásfokú, így az Epure nehéz és lassú, de legalább működik.

A három francia márka közül a Renault titkolózik a leghatékonyabban: bár úgy hallottuk, hogy Párizsban mutatják be az új Twingót, a Dacia Logan kombi változatát és a Z45 kódjelű hobbiterepjárójukat is, egyelőre csak egy fényűző tanulmányról tudunk. A Nepta egy vízi emlősre emlékeztető, sima vonalú kabrió, amelybe szárnyakkét nyíló hatalmas ajtókon lehet bejutni. A lemezek alatt nem is francia technika húzódik meg: a 3,5 literes V6-os motort és a hátsókerék-hajtású erőátvitelt a Nissantól vették kölcsön, egyedül a hathengeresre illesztett turbófeltöltő köszönhető a Renault mérnökeinek. A 420 lóerős kabrió van olyan elegáns és gyors, mint bármelyik hasonló német, amerikai vagy japán sorozatgyártású típus, mégsem várható, hogy akár csak hasonlóval előrukkoljon a Renault a közeli jövőben.

Volkswagen csoport

Európa legnagyobb autógyártójának minden márkája készült valamivel a Párizsi Autószalonra, de ezek közt kevés az igazi népautó.

Az Audi lehet a Párizsi Autószalon egyik legtermékenyebb márkája: várhatóan az R8 szupersportkocsival, a TT Roadsterrel és az A3-as csúcsváltozatával, az S3-assal próbálja majd magára vonni az autószalon látogatóinak figyelmét. Az új típusokról azonban eddig semmit nem árultak el hivatalosan.

A Seat standján egyeten új típus ácsorog majd, az Altea XL , bár kérdéses, hogy lesz-e egyáltalán olyan látogató, aki felfigyel rá. Az Altea-Toledo sorozat harmadik tagja épp olyan, mint a testvérei, csak egy picit hosszabb, és tágasabb csomagterű. Sajnos a két éve még forradalminak ható formákat ezzel együtt már négy típus viseli, így az XL a többi Seat között aligha kelt majd feltűnést, pedig több mint 600 literes csomagtartójával és hosszában állítható üléseivel a típus igencsak praktikus hétköznapi társnak ígérkezik.

A Skoda a Seattal ellentétben ismét a figyelem középpontjába kerülhet, méghozzá legújabb tanulmányautója, a Joyster révén. A csapott hátú háromajtós méreteit tekintve a VW Golfnak felel meg, bár a csehek formatervezői - az eddig közzétett egyetlen vázlat tanúsága szerint - ezúttal is sokkal érdekesebb autót készítettek, mint német kollégáik. A Joyster sportos, agresszív jelenség, kár, hogy egyelőre csak tanulmány, és egyáltalán nem biztos, hogy többre viszi ennél. Sajnos a várva várt Fabia-utódról egyelőre semmi hír, így egyre valószínűbb, hogy a bemutatása jövő tavaszra marad.

Színei és arányai alapján akár a Joyster testvérmodellje is lehetne a Volkswagen párizsi tanulmányautója, az Iroc , a hivatalos álláspont szerint azonban ez volna a Scirocco utódja. Pedig az arányai alapján ezt is inkább Golfnak gondolná az ember, bár annak talán túl erős egyéniség. Jó jel, hogy az Iroc vonásai amúgy nem is emlékeztetnek a többi VW-éire: óriási, vaskos krómkeretbe foglalt hűtőrácsa és keskeny lámpái már-már ellenséges karaktert kölcsönöznek neki. A karakteres háromajtós láttán újra bízhatunk abban, hogy egyszer csak tényleg elkészül egy karakteres VW - mondhatni a Bogár óta először - és a vonásait ezúttal nem koptatják el egyen-autók tucatjaival. Egyenruhás típusok persze ezúttal is lesznek a Volkswagen standján: a Touran buszlimuzin például megkapja a Passat, a Polo és az Eos orrkialakításának indigómásolatát, és a felújított Touareg elején is feltűnik a testvérmodellek nagy krómozott díszítőeleme.

Ford

Az amerikai anyavállalat nehéz helyzete Párizsban is érezhető: a Ford, és a cég többi európai márkája nem csap felesleges felhajtást, szigorúan a lényegre koncentrálnak.

A legnagyobb figyelemre kétségtelenül a Mondeo számíthat, még akkor is, ha egyelőre csak tanulmányként, kombi karosszériával állítják a közönség elé. Az új típus nem okoz csalódást: friss benyomást keltő, de hamar megszokható formájával és bevált műszaki megoldásaival a hamarosan bemutatkozó szériaváltozat alighanem komoly fejtörést okoz majd a konkurenciának. A tanulmány persze néhány részletében különbözik a későbbi sorozatgyártmánytól, de a lényeges részletek már elnyerték végső formájukat.

A cégcsoport két másik újdonsága, a Volvo C30-as és az új Land Rover Freelander mondhatni lerágott csont: a fotóikat és a műszaki adataikat hónapok óta ismerjük, bár itt kerülnek először megfogható közelségbe leendő vásárlóikhoz.

General Motors

A GM európai leányvállalata, az Opel mostanra gyakorlatilag minden puskaporát ellőtte. Az új Corsát már korábban bemutatták, és bár az Antarát Párizsban láthatjuk először élőben, már májusban nyilvánosságra hozták a képeit, és lényegesebb adatait, így meglepődni ezen is kevesen fognak. Hogy mégis legyen valami érdekesség a standon, az új Corsa alapjaira készítettek egy tanulmányt CorsaVan Concept néven, egy áruszállítót némi optikai tuninggal és 90 lóerős Fiat dízelmotorral.

Sokkal érdekesebb tanulmányautót láthatunk a Chevrolet fedőnevű koreai GM leányvállalat - leánykori nevén Daewoo - standján. A túrakocsi világbajnokság futamain aratott győzelmeiken felbuzdulva készítettek egy ötajtós versenyautó-tanulmányt, amely szokatlanul bátor formájával hívja fel magára a figyelmünket. A WTCC Concept nagyrészt szénszálas műanyag elemekből készített karosszériájával és szabványos bukócső-rendszerével igazi versenyautó benyomását kelti, egyedül kétliteres, 190 lóerős motorja nem illik a képbe, de nyilván meg kellett nyugtatni valamivel az akadékoskodó marketingeseket, akik azt kérdezték, mire jó ez az egész, az új dízelmotor pedig jó ürügyet szolgáltathatott, hogy a tervezők végre kiélhessék a beléjük szorult kreativitást.

Fiat csoport

Az olaszok parádés látványosságot hoztak össze a Párizsi Autószalonra. A legnagyobb meglepetés, hogy a sok üres ígérgetés után végre valóban készítettek egy igazi Alfa Romeo sportkocsit. A 8C Competizione a márka legszebb napjait idézi hosszú orrával, lágy, de egyszersmind dinamikus vonalvezetésével és félelmetes V8-as motorjával. Ez akkor is hatalmas elégtétel minden Alfa rajongónak, ha a többség soha meg sem érinthet egy ilyen autót, hiszen az utolsó nyolchengeres utcai Alfa jóval több mint harminc éve készült. A Maserati technikán alapuló, 450 lóerős csodából ugyan csak 500 példányt gyártanak, de nem kétséges, hogy egy ilyen autó csak használhat a milánói márkának.

A másik látványosság a Lancia Delta HPE névre hallgat, és bár egyelőre nem több egyedi tanulmányautónál, feltámasztja a Lancia jövőjébe vetett hitünket. A kompakt ötajtósból ugyanis az ígéretek szerint sorozatgyártmány válhat, ha nem is mostanság, de két éven belül biztosan. A Delta prototípusa mellett talán fel sem tűnik majd, hogy az olaszok szép csöndben felújították az Ypsilont is. A sikeres kisautón persze nem változtattak többet, mint amennyit feltétlenül szükséges volt: egy picit keményebb hatású, markánsabb orr-részt kapott, és a motorpalettáját is felfrissítették.

A Fiat háza táján egyelőre viszonylagos csönd honol, pedig úgy tudjuk, Párizsban leplezik le a Fiat Stilo korán jött utódját, amely vagy talpra állítja a céget, vagy ismét visszalöki a létezésért folytatott harcba. A típusról egyelőre jóformán semmi mást nem lehet tudni, csak azt, hogy még az idén be kell hogy mutatkozzon, de ez érthető is, hiszen a Fiat elemi érdeke, hogy kihasználja a meglepetés erejét. A Stilo-utód bemutatása tehát még bizonytalan, az viszont biztos, hogy a sportos Fiat Panda 100HP ott lesz Párizsban, mindazok legnagyobb örömére, akik eddig főképp az erőt hiányolták a szögletes apróságból.

DaimlerChrysler

Az amerikai-német cégcsoport több újdonsággal is szolgál a Párizsi Autószalon látogatóinak. A Mercedesnél kétségtelenül az új CL áll majd a középpontban. Az S-osztály kétajtós megfelelője elegáns, dinamikus, bivalyerős és hatalmas, azaz olyan, amilyennek lennie kell. Ráadásul nem csak a hétköznapi változatokat mutatják be: már elkészült a sportos AMG változat is, bár ez még csak a kisebbik, V8-as változat 6,3 literes, 525 lóerős motorral.

A Chrysler a Dodge márkanév révén - ki tudja, hányadszor - ismét Európa meghódítására készül, így itt mutatják be az Avenger nevű középkategóriás limuzinjukat. A lépcsős hátú modell jó kiegészítője lehet az ötajtós Calibernek, bár azt egyelőre nehéz volna megjósolni, hogy lesz-e esélye az európai vásárlók pénztárcáiért folytatott harcban. Emellett a Párizsban tarják az új Jeep Wrangler sorozat európai premierjét is.

BMW

A német gyártónál a 3-as BMW kupé-változata , és néhány felújított modell - így a Mini és az X3-as terepjáró - jelenthet némi látványosságot, bár igazság szerint az összes poént lelőtték már jóval korábban. A 3-asba belekerült a BMW legújabb fejlesztése is - az első benzines turbómotorjuk huszonegynéhány éve -, amely az első benyomások alapján már gyári állapotban is többre képes, mint a gyár által megadott 306 lóerő. A Mini gyakorlatilag kisebb ráncfelvarráson esett át: átalakították az orrát, és új motorokat kapott, de az igazi meglepetésre, a Traveller néven emlegetett kombi változatra egyelőre még várnunk kell.

Hyundai, Kia

A koreai páros számára mostanság az összes autókiállítás egyetlen dologról szól: az új, Szlovákiában, illetve Csehországban gyártásba kerülő alsó középkategóriás típuscsaládról. Különösen igaz ez most, amikor a szlovák Kia-üzem már elkészült: az gyár első termékét, az ötajtós cee'd típust Párizsban mutatják be. De ugyanitt látható lesz a kombi változat , sőt, tanulmányautóként, pro_cee'd néven a háromajtós kivitel is. Emellett ugyanezt a típust alaposan átszabva már a Hyundai is bemutatja, Arnejs néven, egyelőre csak tanulmányautóként, de ha elkészül a csehországi Hyundai gyár, akkor várhatóan ebből a koncepcióból is szériamodell lesz.

Toyota

A legnagyobb japán autógyártó egyelőre bizonytalanságban tart minket. Egyes hírek szerint legalább tanulmányautóként már most bemutatják a csapott hátú Corolla következő generációját Auris néven, mások szerint erre még várnunk kell. Az új modellre mindenesetre nagy szüksége volna a Toyotának, mivel a régi Corolla eladásai meg sem közelítik az európai konkurencia eredményeit. De akár lesz Auris, akár nem, az egész biztos, hogy Párizsban már látható lesz a sportos Yaris TS , amelybe 1,8 literes, változó szelepvezérlésű benzinmotor kerül.

Nissan

A Renault japán partnere egyfajta szabályt erősítő kivételként egyik legfontosabb bemutatóját tartja Párizsban. A kimondhatatlan nevű Qashqai , amely egyfajta átmenetnek tűnik egy szabadidő-autó és egy kompakt ötajtós között, az Almerát váltja le a Nissan kínálatában, így azt várják tőle, hogy a Micra és a Note mellett a gyártó legkelendőbb típusává váljon Európában. Az Angliában tervezett típus a Nissan európai üzemében készül majd, de nem csak európának: innen indulhat világhódító útjára, már ha lesz neki olyan. A 4,3 méter hosszú típust Nissan benzinmotorok és Renault dízelek hajtják.

Suzuki

Nemzeti büszkeségünk egy fura kisautó-tanulmánnyal, és a Swift Sport európai változatával jelentkezik Párizsban. A Splash nevű, magas építésű kisautóról egyelőre csak annyit tudunk, hogy nagyjából akkora, mint az Ignis, bár valamivel szélesebb, és az orrában egy 1,2 literes, 16 szelepes benzinmotor bújik meg. Egyes vélemények szerint a Splash nem csak az Ignist válthatja fel néhány év múlva, de ezzel az autóval pótolhatják a WagonR+ típust is. A Swift Sport igazából már májusban is látható volt a Madridi Autókiállításon, Japánban pedig már régóta piacon van, így igazából csak azért érdemel említést, mert a párizsi szereplés után nem sokkal a forgalmazása is megindul Európában.

Honda

A japán gyártó sem jön üres kézzel Párizsba: elhozza a Civic Type R legújabb reinkarnációját, és a harmadik generációs CR-V -t is. A sportos Civic legnagyobb csodája, hogy bár papíron csupán egy lóerővel erősebb, miközben jóval nehezebb, mint az elődje, a tervezőknek sikerült elérniük, hogy a két autó - az adatok alapján legalábbis - ugyanolyan gyorsnak tűnik. Ez nagyrészt persze ügyes trükk: a pörgősebb motornak, és a rövidebb áttételezésnek köszönhető, de manapság, amikor a biztonsági és környezetvédelmi előírások lassan kiölik a spirituszt a sportos kisautókból, ez sem kis eredmény.

Az új CR-V-ben viszont látszólag semmi nem emlékeztet az elődeire. A visszafogott, de egyszerűségében is kellemes formatervet feltűnősködő formák váltották fel, ami önmagában nem lenne baj, de az összhatás egyáltalán nem látszik olyan jól eltaláltnak, mint a Civic esetében. Műszaki szempontból nyilván még jobb, mint az elődje, de a szörnykülső aligha válik majd a javára.

Mitsubishi

A gyengélkedő japán gyártó egyetlen világújdonságot hoz a francia fővárosba: a felújított Pajerót . Arra láthatóan nem volt pénz, hogy az autót az utolsó csavarig lecseréljék, de azért ahol csak lehetett, igyekeztek elrejteni a hét éve bemutatott formákat. Műszaki szempontból keveset változik a típus: továbbra is nagy négyhengeres dízel- és hathengeres benzinmotorok hajtják, és néhány finombeállítástól eltekintve a futómű és a hajtáslánc is érintetlen maradt. A Pajero mellett a második generációs Outlander európai premierjét is Európában tartják, bár ezt a típust Észak-Amerikában és Japánban már jó ideje kínálják.