Szolgálunk és szívatunk. Is.

2005.12.07. 07:44

- Miért van szükség igazoltatásra? Miért csak a volt szocialista országokban igazoltatnak ilyen nagy számban a rendőrök?

- Nem csak a volt szocialista országokban igazoltatnak a rendőrök, és egyébként sem hiszem, hogy egyetlen kiragadott példa alapján kellene véleményt mondanunk. Nem állíthatjuk, hogy egy idegen ország példája rossz vagy jó, amíg nem vizsgáltuk meg összességében az adott ország jogi lehetőségeit. Van például külföldön olyan gyakorlat, hogy csak olyan helyen lehet sebességet mérni, ahol igazoltan történtek balesetek gyorshajtás miatt.

- Ne essünk át a ló túlsó oldalára, én egyszerűen csak arra gondolok, hogy nyugaton, ha az autóst megállítják, az azért van, mert vétett a szabályok ellen, a hasra ütéses módszer sehol nem divat.

- Tudjuk, hogy a tőlünk nyugatabbra fekvő országokban nincs ilyen múltja a véletlenszerű ellenőrzéseknek, de azt már kevesen tudják, hogy ezekben az országokban egyes bűn- és balesetmegelőzéssel foglalkozó szakemberek minket hoznak fel követendő példaként. Ha nem lenne igazoltatás, az út szélén álló rendőr bajosan állapíthatná meg, hogy valaki lejárt papírokkal, ittasan vezet, netán körözés alatt áll.

- Az igazoltatás visszatartó szerepét nem is vitatnám, de mégis úgy gondolom, nem biztos, hogy hosszú távon megéri, mert komoly súrlódási felületet teremt, és óhatatlanul rossz irányba tereli a rendőrök és az állampolgárok kapcsolatát.

- Pont mostanában olvastam egy statisztikát erről, ha jól emlékszem a Metro újságban, amelyből kiderült, hogy az állampolgárok nagy része szerint jó, hogy van igazoltatás.

- Ha gyalogosan közlekedek, akkor is igazoltathat a rendőr?

- Az intézkedésnek jogszerűnek kell lennie. Kell, hogy legyen valami oka, vagyis egy szép leányzót nem igazoltathat a rendőr, hogy kiderítse a címét, de ha úgy látta, hogy egy állampolgár jogsértést követett el, minden további nélkül ellenőrizheti. Nehéz konkrétan meghatározni, hogy ki ellenőrizhető. Oda nem juthatunk el, hogy minden ellenőrzés előtt jogerős bírósági döntés szülessen, így ez a rendőr megítélésére van bízva.

- Kérhetek-e kártérítést, ha bizonyítani tudom, hogy az igazoltatás anyagi kárt okozott nekem? (Elkéstem a munkahelyemről és kirúgtak, nem tudtam megkötni egy üzletet stb.)

- Államigazgatási jogkörben okozott kárról akkor beszélhetünk, ha jogsértő volt a hatóság részéről folytatott tevékenység, tehát például, ha az igazoltatás indokolatlanul elhúzódott. Egyéb ügyekben a hatóság nem perelhető azért, mert jogszabályban előírt tevékenységet folytatott.

- A helyszíni bírságokat is nyilvántartásba veszik, vagy csak a feljelentéseket kérdezheti le rádión az intézkedő rendőr?

- Amennyiben előéleti pontot is kap, úgy a pontrendszeres nyilvántartásba bekerül, de ha csak pénzbírsággal sújtják, azt a későbbiekben önnel szemben intézkedő rendőr nem tudja lekérdezni. Szeretnénk, hogy a közeljövőben a helyszíni bírságokról is legyen országos nyilvántartás, egyelőre ugyanis a helyszíni bírságok csak megyei szinten, a szabálysértések pedig kapitánysági szinten vannak nyilvántartva.

- Az elfelejtett sebességkorlátozó táblákat ki hagyja ott? Mi történik ha egy rég befejezett kátyúzás miatt teljesen indokolatlanul virító harmincas táblánál fotóznak le?

- A közlekedési táblákért a közútkezelő felel, neki kell biztosítania a feltételeket a biztonságos közlekedéshez. Ha ilyen helyen rendőrök fotóznak, az szakmailag teljesen indokolatlan, de jogszerű. Az autósnak nincs mérlegelési joga, feltétel nélkül el kell fogadnia a közlekedési táblákat, és ha ilyen helyen büntetik meg, el kell fogadnia a büntetést. Ideális persze az lenne, ha ilyen eset nem fordulna elő, hiszen az indokolatlanul kihelyezett táblák a többi táblába vetett bizalmat is csökkentik.

- Ha egy indokolatlanul kihelyezett tiltó tábla miatt veszik el a jogosítványomat, akkor nem tehetek semmit ellene?

- Mivel az autósnak a közúti jelzésekkel szemben nincs mérlegelési joga, egy ilyen eset jogilag egyáltalán nem vitatható.

- Megtagadhatom az igazoltatást úgy, hogy egyszerűen nem állok meg az integető rendőrnek? Kérhetek felmentést szóban a procedúra alól?

- Az autós köteles a közúti jelzések szerint eljárni. Mivel a rendőri jelzés is ezek közé tartozik, ha valaki továbbhajt, az a közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése, és 30 ezer Ft-ig terjedő pénzbírságot vonhat maga után. Mindenki, még egy diplomata is köteles a személyazonossága megállapításáig megállni. Ezek után nem írja elő törvény, milyen indokkal tekinthet el a rendőr az igazoltatástól, de kisebb fokú szabálysértéseknél van mérlegelési joga, és dönthet, hogy figyelmeztet, vagy helyszíni bírsággal sújt. Ha egy vajúdó kismamát lát a hátsó ülésen, természetesen elengedheti az autót.

Fontos azonban, hogy a rendőr semmilyen esetben sem adhat engedélyt további jogsértésre. Ilyenkor a rendőrnek nincs mérlegelési joga, és nem engedheti tovább a vajúdó kismamát, ha az autó papírjai lejártak, vagy a vezető ittas. Vannak komolyabb szabálysértések, amikor szintén nincs mérlegelési joga az eljáró rendőrnek. Ha például az ellenőrzésre azért kerül sor, mert a célszemély nem adott elsőbbséget, és ezzel valakit hirtelen fékezésre kényszerített, akkor a rendőr köteles szabálysértési feljelentést tenni.

- Üldözhet a rendőr, ha nem állok meg neki?

- Megvan a jogszabályi alapja annak, hogy a rendőr a megkülönböztető fényjelzést bekapcsolva az autó után menjen, de semmiképpen sem sodorhatja veszélybe. Az üldözés nem igazán ideillő szó, inkább úgy mondanám, hogy követheti a gépjárművet. Az ilyen esetek jogi háttere egyébként nem tökéletesen tisztázott, éppen mostanában járjuk körül a kérdést.

- Ha egyedül ülök a kocsiban, akkor egy szabálysértési ügyben mindenképpen a rendőrök szava dönt az enyémmel szemben, hiszen ők párosával járnak? Ha utólag véletlenül kiderül, hogy olyasmit követtem el, amit valójában nem, akkor már nem tudok védekezni? Ha négyen ülünk az autóban, akkor a rendőröknek lesz nehéz dolguk?

- Nem számszerűsítenék ilyen direkt módon. Az is előfordulhat, hogy egy ember szava fog dönteni tízével szemben, minden az adott esettől függ. Sajnos sok esetben a hatóság előtt két rendőr szava sem ér annyit, mint egyetlen elkövetőé.

- Ennek mi lehet az oka?

- Nem tudom. A rendőrnek nem érdeke, hogy valótlant állítson, míg az elkövetőnek adott esetben egyértelműen igen, ezért vannak olyan országok, ahol szabálysértési ügyekben a rendőr szava szent, és az elkövetőnek kell bizonyítékokkal alátámasztania az álláspontját, ha ezt meg akarja cáfolni.

- Ezek szerint egy egyszerű, bizonyítékokkal nem alátámasztott kifogás is elég lehet, hogy megsemmisítsenek egy rendőri jelentés alapján hozott határozatot, ha pedig tényleg négyen ültünk az autóban, akkor a rendőröknek esélyük sincs?

- Nem, ez egyáltalán nincs így. A szabad bizonyítás elve érvényesül minden ügyben. Nincs előírva, hogy hogyan kell bizonyítani valamit. Például a gyorshajtás adott esetben egy rendőr szava alapján is megítélhető, hiszen egy több évtizedes vezetői tapasztalattal rendelkező rendőr nyilvánvalóan meg tudja ítélni, ha valaki harminc helyett százhússzal hajtott. Ilyenkor nincs jelentősége annak, hogy pontosan mennyivel hajtott a sofőr, csak az számít, hogy egyértelműen megállapítható volt a gyorshajtás ténye. Ilyen esetben akkor is elítélhetnek valakit, ha még négyen ültek az autóban, és azt állítják, hogy a sebességmérő harmincat mutatott, sőt eljárást is indíthatnak az utasok ellen hamis tanúzásért.

Traffipax

Végül szólnék még pár szót a traffipaxokról. A sebesség mérése igen hatékony módja annak, hogy a gyorshajtók kedélyét megfékezzék. Amerikától Ázsiáig, ahol a rendőrségnek futja a költségvetésből, az utak mentén figyelik az ámokfutókat. Még a német autópályákon is van traffipax, pedig ott az út nagy részén nincs is sebességkorlátozás. Ahol viszont az útviszonyok miatt mégis tábla szabályozza a sebességet, ott a német rendőrök is fényképeznek.

A magyar rendőrség azonban sokszor nem baleset-megelőzésre, hanem pénzszerzésre használja fel sebességmérő készülékeit. Olyan helyeken állnak meg, hogy nehéz elhinni, hogy a bekasszírozott pénzt nem ők teszik zsebre. Rendre mérnek például Szentendre Budapest felőli végénél az ugaron, ahol már tényleg semmi sincsen. A benzinkút és az utána következő néhány méter még a város határán belül van, de a négysávos úton a táblán kívül az égvilágon semmi sem indokolja, hogy ötvennel haladjunk. Nincs forgalmas kereszteződés, nincsenek gyalogosok, mégis megbüntethetnek, mert a szabály az szabály, és a város végét jelző tábláig ötvennel kell menni, ha törik, ha szakad.

Ön szerint a rendőrség munkája

Ha a traffipaxokat forgalmas, veszélyes szakaszokon, illetve iskolák, óvodák mellett állítanák fel, nem elhagyott négysávos utakon vagy ottfelejtett negyvenes tábláknál , akkor talán jobb lenne az állampolgárok szájíze. Az az autós, akit az isten háta mögött büntetnek meg gyorshajtásért, nyilván háborogni fog, és utálni fogja a rendszert, amely arra költi a pénzét, hogy drága szerkezeteket vásárol, hogy aztán értelmetlenül kitoljon vele. A büntetésnek persze senki sem örül, de ha valakit azért büntetnek meg, mert veszélyes útszakaszon, forgalmas kereszteződésben vagy iskola előtt, harmincas táblánál ment gyorsan, az tényleg nem szólhat egy szót sem, sőt esetleg még rá is döbbenhet tettének súlyára.

Amíg traffipaxokat helyeznek ki értelmetlenül, amíg sok rendőr él vissza az egyenruhával, és tiszteletlenül beszél, vagy megfordul autójával a záróvonalon annak ellenére, hogy az égadta világon semmi sem jogosítja fel erre, addig nem lesz itt jó világ. Mi, civilek annyit tehetünk, hogy minden sérelmezett ügyben panasszal élünk, és segítünk a törvénytisztelő rendőröknek kiszűrni állományukból azokat, akik nem illenek oda. Persze az is fontos, hogy tisztelettel beszéljünk a feladatát végző rendőrrel, és akkor talán kevesebbet kell később írogatnunk.

Addig is mindenkinek, legfőképp a rendőrség belső felügyeleti szerveinek a figyelmébe ajánlom a rendőrségünk szégyentáblája fórumot, ahol sokszor fényképpel is igazolják a rendőri szabálysértéseket, visszaéléseket. Ha szegény Győzikét feljelenthették, mert a tévében biztonsági öv nélkül vezetett, akkor a fotók alapján éppúgy lehetne eljárást indítani a szabálytalankodó rendőrök ellen is. Előre egy szebb, jobb világért!