Elhagyatott négykerekűek

2000.07.10. 22:34
Régi gond, máig megoldatlan, a megunt, vagy más okból elhagyott, útszélen, járda mellett, parkokban, erdőkben romladozó rengeteg autó, roncs. Senki nem tartja számon ezeket a lerobbant járgányokat, de egyes becslések szerint évente legalább kétszázezer gépkocsit felejtenek valahol gazdáik az országban. Ennek a mennyiségnek tíz százaléka Budapesten rontja a városképet.
 
   

A tájrombolásnál azért veszélyesebb a jelenség. Rengeteg káros anyag található egy gépjárműben. A tankban maradt benzintől, gázolajtól a fékolajig, akkumulátorig, különféle nehézfémekig. Ez főleg az öreg és kiváltképpen a volt szocialista autókra jellemző, mert a fejlett országokban évtizedes hagyománya van, hogy minél több újrahasznosítható anyagot építsenek be.

Magyarországon az is a hanyag és felelőtlen tulajdonosok kezére játszik, hogy nincs megfelelően szabályozva a rendszám leadásának rendje. Azok, akik például télen nem kívánnak autózni, egyszerűen leadják a forgalmi rendszámot, majd tavasszal visszakérik és ismét kocsiba ülnek. Senki nem ellenőrzi, mi történt azzal az autóval, amelynek leadták a rendszámát. Az Európai Unióban egészen másképpen fest a helyzet. Az általában példaként emlegetett Németországban a régi autóktól kizárólag a hivatalosan kijelölt roncstelepeken szabadulhat meg gazdájuk. Ehhez azonban be kell mutatnia a hatósági engedélyt, amihez viszont csak akkor juthat hozzá, ha igazolja az adó, valamint a kötelező biztosítás befizetését. A telepeken az újrahasznosítható anyagokat újrahasznosítják, a veszélyes hulladékokat pedig környezetkímélő módszerekkel földolgozzák vagy megsemmisítik.

 
   

Nagyjából 500 márkájába kerül a német polgárnak, ha le kívánja adni a rendszámát, bár meg is tarthatja, és az új autójára átteheti. Mégsem próbálkozik senki azzal, hogy egy patak partján hagyja kocsiját, mert elriasztják a horribilis büntetési tarifák. Magyarországon ilyesmiről szó sincs. A nyilvántartási hézagoknak és a dörzsölt autóelhagyóknak köszönhetően, akik gyakran kiköszörülik az azonosításra alkalmas alváz- és motorszámot, gyakorlatilag nyomon követhetetlen, kié egy bizonyos, elhagyatottan várakozó kocsi. Nálunk egyelőre a kijelölt telepeken olcsóbb összepréselni a roncsokat, esetleg elégetni a különféle veszélyes hulladékokat, mint kinyerni a még használható anyagokat. Még mindig jobban megéri kifizetni az esetleges környezetvédelmi bírságot, mint hatalmas összegekért korszerű berendezéseket venni a veszélyes hulladékok ártalmatlanítására, a műanyagok, fémek újrahasznosítására.

A telepeken általában három hónapig tárolják a gazdátlan roncsokat. Azután elárverezik, de előfordul, hogy a bontókban az alkatrészek kiszerelését követően a maradék ismét az utcán, erdőben és a már fölsorolt helyeken köt ki. Ráadásul, amíg egy bármilyen lerohadt autón ott a rendszám, és nem zavarja közvetlenül a forgalmat, el sem lehet szállítani. Amúgy sem tolong senki azért a jogért, hogy nagy költséggel roncsokat fuvarozzon. Az illetékesek olyan ötlettel álltak elő, hogy megjelölnék a kocsicsontvázakat, és ha bizonyos ideig nem mozdulnak a helyükről, elvitetik. A cechet amúgy is az adófizetők állnák.

 
   

Mások azt javasolták, vezessék be, hogy a forgalmi érvényességét a szélvédőre helyezett címke bizonyítsa. A jól látható helyen kiragasztott matrica alapján könnyen megállapítható lenne, melyik autónak mikor járt le a forgalmi engedélye. Az EU-ban már készül a jogszabály, melynek értelmében a nagy autógyárakat köteleznék, hogy jövő évtől a 2001. január 1. után készülő gépkocsikat díjtalanul vegyék vissza, 2007-től pedig a korábban készült modelleket is be kellene fogadniuk. Az európai jogszabálytervezet azt is rögzíti, hogy a gépkocsik alkatrészeinek 80, 2015-től 85 százalékát újra hasznosítható anyagokból kell gyártaniuk. Nem vigasz a hazai állapotokra, de a Közösség országaiban sem mindenhol olyan rózsás a helyzet, mint Németországban. A 15-ök államaiban évente 8-9 millió tonnányi autóroncs marad az utak mellett.

Kerekes