A tervezők többet érdemeltek volna

• kis személygépkocsi, két teljes értékű üléssel elöl, és két pótüléssel hátul;
• önsúly menetkész állapotban legfeljebb 600 kg;
• üzemanyag-fogyasztás legfeljebb 5,5 liter/100km;
• éves termelés 12 000 db/év;
• gyári nagykereskedelmi ára 4000 márka.

Szintén előírás volt, hogy a karosszériának műanyagból kell készülnie, a fejlesztés időtartamát a nevetségesen rövid 18 hónapban szabta meg. Ehhez képest még az év végén bemutattak egy működő prototípust.
A próbák nem jártak zajos sikerrel. Elsősorban a karosszériával és annak méreteivel voltak gondok - a friss motor és a futómű alkalmasnak tűnt a végleges modellbe való beépítésre. Bár készült kombiverzió is, a mindennapokban az is szinte használhatatlannak bizonyult.

A prototípus gyenge szereplésével kiderült, hogy ez a feladat ilyen rövid idő alatt tisztességesen nem oldható meg. A háború előtti DKW F8 műszaki alapjain, de műanyagborítású karosszériával, hangsúlyozottan átmeneti megoldásként megszületett a P70,. 1956 elején a gyár a begyűjtött tapasztalatok alapján újra nekifutott a P50 tervezésének, majd 1957. november 7-én lezajlott a hivatalos bemutató.

A nagyközönség ettől kezdve (de főleg a 601-es megjelenésétől számítva) a világegyetem egyik fix pontjaként kezelte a Trabantot: az ég kék, a fű zöld, a Trabant pedig így néz ki. A gyár fejlesztői viszont a kezdetektől teljes titokban a Trabant következő generácóját keresték.

P100 (1961)

A P50 projekt megvalósulása a véget nem érő nehézségekkel (nyersanyagellátás, típusfejlesztés) és a hosszú halogatással együtt arra indította az NDK autógyártásának felelős vezetőit, hogy igyekezzenek "megfelelni az új kihívásoknak". Számításaik szerint a Trabant kisautót nagyobb modellnek kellett volna felváltania.

Miután már 1960-ban folytak megbeszélések az Automobilwerke Zwickau és az eisenachi gyár között, a VVB Automobilbau 1961. február 7-én mindkét gyárnak kiadta a feladatot: június 30-ig (azaz öt hónap alatt!) készítsék el a saját prototípusukat.

Mindkét jármű modern, önhordó karosszériát kapott, tekercsrugós futóművel. A karosszéria külső jegyeit a rengeteg üvegfelület és a tetővonal uralta. Egyaránt hidraulikus kormányrásegítőt kaptak (!), az önsúlyuk 900 kg körül mozgott.

Amíg az eisenachi jármű példaképe vélhetően az akkor mérvadónak tűnő, később azonban az akkor használatos konstrukcióval nagyot bukó Volkswagen volt a maga padló alatti farmotorjával, a zwickaui szász jármű meglepő módon a Wartburg komplett motorját (kétütemű, háromhengeres, vízhűtéses) és futóművét kapta, természetesen az első kerekeket hajtva.

Sachsenring mintegy 650 ezer márkát fektetett a tesztekbe, és megnyerte a csatát. Az akkori illetékesek a fronthajtást favorizálták, nem utolsósorban azért, mert képes volt fogadni az akkor még a jövő erőforrásának tűnő, bolygódugattyús motort. Ám a hétköznapok ettől még távol álltak, a P100 (ahogy a prototípust nevezték) egy egyliteres, négyütemű Otto-motort kapott volna a szériagyártásban.

A prototípus előállítása ilyen rövid idő alatt valóságos eufóriához vezetett, a szériagyártást (duroplast tetővel, motor- és csomagtérfedéllel) már 1967-re jelezték. Mégis elég volt egy újabb hét, és a P100-ból történelem lett. Berlin határozott: minden dokumentumot megsemmisítettek, a mintadarabokat egyszerűen bezúzták.

Trabant 602 és 602V (1962 - 1965)

Két különböző autóról van szó. A 602 a motor, váltó, hátsó futómű, fűtés apró módosításaival próbálta finomítani a konstrukciót, valamint képessé tették az akkor igen divatos, és az NDK-ban már fejlesztés alatt álló Wankel-motor fogadására.

Külsőleg nagyjából hozta a 601 formáját, így képeket nehéz keríteni róla. A leginkább árulkodó jel épp a gyártól származik, ez a kép az 1971-es kiadású eredeti kezelési útmutatóból származik.

A 602V a Vollheck, azaz ferdehátú verziót takarja. A célkitűzés a nyújtott tengelytáv, nagyobb benzintank, valamint 30 LE-s motor bevezetése volt, emellett ez is képes lett volna fogadni a Wankel-motort.

P603 (1966)

Hogy értsük, és megértsük a 603 technikai és történelmi hátterét, egy kis felvezetés:

1964-ben utcára kerültek az első 601-esek, amelyek már modernizált karosszériát, a 600-astól örökölt motort kaptak, de a 601-es már nem számított oly kiugró konstrukciónak, mint a P50 a maga idejében. Bár a mérnökök szolgáltak még meglepetésekkel, mint az 1965-től rendelhető automatikus kuplung (Hycomat), ám felmerült az igény az alapkonstrukció átgondolására.

1966. december 30-án elkészült az új típus, a 603 dokumentációja. Az autót nem kis részben exportra szánták, így a piaci igények felmérése alapján több verzióban tervezték a piacra dobást, és (mint a dokumentáció írja) a tervezés elsődleges szempontjai az 1970-es évben várható kényelmi és menetteljesítmény-igények voltak. Ezek pedig a következők:

• Alapkonstrukció: önhordó, természetesen műanyagborítású karosszéria, 2830 mm-es tengelytáv, MacPherson felfüggesztés elöl, 670/730 kp-os tengelynyomás-elosztás.
• a
• Karosszéria: Hossz 3735 mm, háromajtós karosszéria, négyszemélyes utastér, melegvíz-fűtés (a két nagyobbik motornál), üzemanyagtank a hátsó ülés alatt.
• Futómű: első MacPherson felfüggesztés, alul háromszög-lengőkarokkal, hátsó hosszlengőkarok, tekercsrugók. Duplex fékek elöl, szimplex fékek hátul, fékrásegítő.
• Kormánymű: mint a 601-nél.
• Motor: három verzió a különböző piaci igények szerint.
  a. Kétütemű, kéthengeres motor, 600 cm3, 30 LE, a P63/64-es motor fejlesztett változata
  b. KKM 51 - bolygódugattyús, egytárcsás (Wankel-) motor, 500 cm3 számított térfogat, 55 LE, széria NSU-motor licence.
  c. Négyhengeres, négyütemű motor, 1000 cm3, 40 LE, Skodával közös fejlesztés.

A tervek szerint a sorozatgyártás 1969 októberében indult volna. A nullszéria és a próbaüzem 6,77 millió keletnémet márkát emésztett fel. A négyütemű motor pénzügyi fedezetét a Skodával közösen teremtették volna elő. 1968-ra az üzemi és gyártáspróbák alapján némileg módosultak. Ekkorra a palettán már a Skoda 1000MB motorja, a Wankel-motor és a Wartburg háromhengeres, kétütemű, vízhűtéses motorja szerepelt. A teljesen kész autót a sorozatgyártástól már csak a gyártósor felállítása választotta el.

Végül elérkezett 1968 decembere, amikor a terveket és a gyártást leállították. Az okok nem műszaki jellegűek voltak, hiszen az autó gyakorlatilag szériaérett volt. Hogy mégis mi okozta a tervek kudarcát? Íme:
- 1968-ra a a Wankel-motor licence lejárt, és az NSU-gyár megváltozott marketingpolitikája miatt nem kívánta a szerződést meghosszabbítani.
- Csehszlovákia megszállása miatt a politikai és gazdasági kapcsolatok megromlottak, így a Skoda-gyár motorjára nem számíthattak.
- Az AWZ saját kapacitása, illetve az eisenachi Wartburg-gyár motorgyártó kapacitása nem fedezte volna az új típus motorigényét.
Ezek, valamint a későbbi politikai stratégia miatt a 603 örökre álom és elpocsékolt pénz maradt.

P760 (1970)

A 760-as a 603-as fejlesztésénél szerzett tapasztalatokat kamatoztatta volna egy közös csehszlovák-német KGST-autó gyártásánál. A projekt résztvevői Mladá Boleslavban, Eisenachban és Zwickauban közös padlólemezen, azonos motorral (a ?koda által kifejlesztett 1100 cm3-es, 50 lóerős négyütemű) különböző karosszériaváltozatokat gyártottak volna.
A Trabant-logó alatt háromajtós, ferdehátú, kombilimuzin-szerű karosszéria készült volna (ebből négy darab el is készült), a Wartburg név négyajtós limuzint takart volna, a Skoda pedig a Giugiaro által tervezett karosszériába bújtatta volna a közös technikát.

A tervek szerint az autók négy független kerékfelfüggesztést, tárcsaféket kaptak volna, vadonatúj futóművet, váltót, kormányművet terveztek. A sikeres tesztek után a két NDK-s gyár már csak a nullszéria beindításának jóváhagyását várta, de a NSZEP központi bizottsága 1973. április 3-án "a projekt még nem érett a döntésre" felkiáltással gyakorlatilag süllyesztőbe helyezte a tervet.

Mindkét oldalon csalódással fogadták a bejelentést, ismét rengeteg munka, idő és pénz veszett kárba. A Skoda persze nem hagyta ennyiben, a fenti képen látható 760-as karosszériát használták fel az 1975-ben megjelenő S105-120 alapjaként.