Pedo- és gerontofília Wachauban

Weissenkirchenben persze szó sincs szexről. Itt van az osztrák Duna-kanyar, azaz a Wachau legszebb szakasza. A lapos, kutyasétáltatós parttól kicsit fölfelé tükörsima aszfaltozású, álmosan csordogáló forgalmú országút, túloldalán mézeskalács-házikókból tömören kirakott, középkoriasan kanyargós, szűk utcákkal átszőtt, bájos település. A falu mögött meredek hegyoldal, amelynek minden négyzetcentiméterét olyan alapossággal teraszosították, amit a mi gyaur elménk fel sem foghat. Ilyen, kabátról bolyhokat nagyító alatt kitépkedő alapossággal kizárólag az osztrák képes meggyúrni a földet. Meg talán a svájci. Gyönyörű, lélegzetelállító, csodálnivaló, az ember legszívesebben leterítene egy plédet, kinyitná a festőállványát, és hetekig csak pingálna. Itt még a pacsirtaszó hangerejét is korlátozza valami oben-österreichische decibelnorma.

Weissenkirchenben az év 364 (szökőévekben: 365) napjában hangos szót nem hallani. Az autót errefelé még nem találták fel, a házakban talán még áram sincs, a tüzet kovakövekkel gyújtják. Az egyetlen civilizációs zaj a szőlőtőkéken munkálkodó serény metszőollók kattogása. Itt még a kerti törpék is ásítanak az előkertekben.

Van minden évben ez az április utolsó vasárnapja. Ezen a napon Weissenkirchen kénköves pokollá válik. Két- és négyütemű motorok hörgése retyed egybe gyomorszorító zajmasszává, sportkipufogó robaja szaggatja a dobhártyát, a mindent belengő motalkófüst kékjét melírcsíkként díszíti a wurstárus faszénsütőjének fekete gomolya. Elfut innen mindenki, akibe csepp józanság szorult.

A rendezvény neve Seiberer Bergpreis, és 1300 köbcentiméter alatti, 1969-nél régebbi gyártású, szép állapotú járműveknek írják ki. No, meg – hogy legyen azért kiskapu – van külön youngtimer kategória is, méghozzá évről évre ez az egyik legnépesebb. A limit itt is 1300 köbcentiméter, az évjárat-korlátozás minden alkalommal egyedi, idén, ha jól tudom, 25 év volt a határ.

A feladat egyszerű, és ugyanolyan jól teljesíthető Dongóval, mint hetven lóerős Steyr-Puchhal. Délelőtt fel kell menni a hegy tetejére, délután ugyanannyi idő alatt meg kell ismételni a mutatványt. Akinél a két idő a legközelebb esik egymáshoz, az nyer. Nehezítés, hogy az utat nem kicsit meredek hajtűkanyarok tarkítják, igaz, legalább a verseny idején lezárják. A kategóriánként változó, 40 és 55 euró közötti nevezési díj magába foglalja a teljes pályabiztosítást, a tűzoltók készenlétét, a rajtszámot és a vacsorát az esti díjkiosztón.

Ennyit a szabályokról, térjünk a lényegre. A dolog úgy néz ki, hogy az egyszerű néző délelőtt kilenc-féltíz tájban becsörtet Weissenkirchenbe (a szomszédos, jóval nagyobb Kremsben érdemes aludni), leteszi az autóját-motorját, magához veszi a naptejet, sapkát, fényképezőgépet, és nekiindul a hegynek. A falu nyugati végétől érdemes kezdeni, mert az irgalmatlan hosszú kanyarban már messziről látszanak az autók. 1990 óta járok ide, de amikor meglátom a sort, mindig megszalad a szívem. Imádom.

Csak a startig való feljutás elvisz bő fél órát, már ha nem tököl valaki túl sokat az egyes járműveknél. Steyr-Puchok 1957-től 1972-ig minden kivitelben, 16 lóerőtől 70-ig mindenféle teljesítményben (lehet ellesni a tuningfogásokat), kéthengeres, farmotoros, bokszer BMW 700-asból is mindig akad egy szép csapatnyi, NSU Prinzek, Fiat Topolinók, angol törpe roadsterek (zömmel Austin-Healey Sprite-ok, MG Midgetek, de néha akad egy-egy Triumph Spitfire is), Goggomobilok, Lloydok, Minik, meg közéjük szórva egészen ritka csemegék.

Néhány visszatérőt leszámítva minden évben más különlegességek bukkannak fel. Közülük az egyik első, amire idén felkaptam a fejemet, egy abnormálisan széles kerekekre tett Fiat 1100-as volt. Mi ez az ízléstelenség? – jártam körbe, aztán megnéztem az ablakában az adatlapot. Fiat 1100 E103 Abarth, gyártási év 1955, 1556 köbcentis motorból 90 lóerő (hogy fért ez be az 1300 köbcentis határba?). Letöröltem a nyálcseppet a szám sarkából, körbejártam. Nagy órák (véletlenül nem a sokkal későbbi 125-öséi? Abarth mestertől kitelt, hogy használt, régi autókat épített át modernebb technikával, és így már a motor is stimmelne), sportkormány, sportülések, szívószál-kipufogó a vastagabb fajtából. Szemben éppen állt egy eredeti 1100-as, minden neorealista olasz film kötelező kelléke, összenéztem őket – fitneszbajnok Sportrobikúra előtt és után.

Alig feljebb állt az idei egyetlen magyar induló, Kiss Ferenc 1971-es, makulátlan Zsigulija. Régebben ennél jóval több magyar indult Weissenkirchenben, de a szaporodó magyarországi rendezvények, úgy látszik, elszipkázzák véreinket Labancföldről. Hiszen a kiutazás, a szállás és a nevezés árából már itthon is be lehet fizetni valami jó kis oldtimertúrára, és eurót sem kell váltani. Viszont kimarad a kertitörpe-mázrepesztés a dupla Koppánnyal.

A Zsigulival lett egy kis dráma. Ausztriáig az öreg ékszíj kinyúlta magát, és a délelőtti futamon már annyira csúszott, hogy félő volt, felforr a hegyen a hűtővíz. Ferenc egész ebédideje elment az ékszíjállítással. Ötperces melónak indult, aztán több órán át tartott. Le kellett ugyanis bontani a légszűrőt (természetesen két tőcsavar kiszakadt a karburátorból, ahogy az a Ladáknál ilyenkor rendre megesik) a generátor fölső csavarjához. Aztán kiderült, hogy az alsóhoz csak lentről lehetett hozzáférni.

"Most már tudom, hogy a pár éves 2101-eseken miért nem volt már meg soha a kartervédő. Vagy húsz csavar tartja, örökkévalóság leszedni" – mesélte később Ferenc. De pár perccel a második futam indítása előtt – amikor már jóval később induló versenyzők is elhúztak, fel a rajthoz – készen állt Togliatti szamara. Délelőtti és délutáni futam között kilenc másodperc lett a különbségük, Weissenkirchenben viszont tizedmásodpercekben mérik a győzelmet. Sebaj, legalább a serleget nem kellett cipelni.

No, meg akadt egy Mini Marcos is, ez talán a világ legcsúnyább autója. A nemrég tönkrement brit Marcos sportkocsigyártó viszonylag sikeresnek mondható próbálkozása volt, Morris Mini Cooper-alapokon. Pályaversenyeken ezek az autók egészen szép eredményeket értek el. Ez a darab viszont úgy nézett ki, mintha lett volna mögötte krosszautós múlt is, bár ez a tízcolos kerekek ismeretében képtelenség. A kocsi tervezett otrombaságához hozzáadódó pusztulási nyomok tehát nyilván csak az üvegszálas karosszéria öregedése miatt voltak rajta.

Aztán atomvillanás jobbról. Mi a megmeredt mogyorós Magnum ez? Valódi Porsche RS 550? Nem, csak majdnem, valahogy nem stimmelnek az arányok. Nézem az adatlapot, Porsche RSK, 1961-ből, 1200-as motorral. Hm, valami újabb dolog. A kopottsága alapján nem mai építés, az biztos, de az 1200 köbcenti nagyon gyanús. Mindenesetre gyönyörű. Az RSK elméletileg a James Dean-féle 550-es közvetlen utódja, egyben szellemi örököse, az ötvenes évek végén, a hatvanas évek legelején számtalan híres versenyző ilyet hajtott. Hogy neveket is mondjak, közöttük volt Stirling Moss, Jean Behra, Wolfgang Von Trips, Ken Miles, Dan Gurney is. De az eredeti RSK-t 1,5 (sőt, mivel ez egy kései, 1962-es példány, már 1,6 literes) középmotor hajtotta, a weissenkircheni viszont jó láthatóan csak farmotoros, és a kiírás szerint is csupán 1,2 literes. Talán valami replika? Nem derült ki.

Aztán jött egy NSU 1000 TT kétkarbis motorral. Meg szívem legkedvesebb csücskei, a Monte Carlo-kipufogókkal, nátriumtöltetű szelepekkel, tarajos dugattyúkkal, spéci vezértengelyekkel, nagy karbikkal szénné mérgesített Puch TR-ek. Sajnos egy ilyen már elérhetetlen árban van, egy széria 32 lovas TR2 Europa hárommilliót, valami komolyabb, 50-70 lóerő közé tuningolt 660-as akár ötmillió forintot is megér. De itt legalább látom, főleg meg hallom is majd őket.

Nos, valahol ezen a tájon futottunk egymásba Vályi kollégával, aminek következtében eddigi, lelkes csigákéhoz mérhető haladási sebességem a motiválatlan, lábhiányos tetvek szintjére zuhant. A motiválatlanság persze arra értendő, hogy innentől még kevésbé vágytam a cél elérésére. Két guvadt szemű autónörd gyomra sokkal aprólékosabban emészti a tápértékben gazdag látványt, mint egy magányosan kószálóé. Nyilván ismerik a "feleség beugrik a boltba, siet haza a gyerekhez", illetve a "feleség barátnővel veti be magát a Westendbe" képletek közötti időeltérés-szindrómát. Vályi kollégával most mi lettünk a plázacicák egy gigantikus öregvas-butikban.

Most jön a legérdekesebb autó! Ettől behaltunk, lapozzanak.