Enzo Ferrari makacsul hitt abban, hogy az igazi sportautóknak az orrában van a V12-es motor, mert egy középmotoros gépet a vevői nem tudnának biztonsággal kezelni. Évekig győzködték az ellenkezőjéről a mérnökök, de aztán az ‘50-es évekre a versenyautói is háttérbe szorultak az ódivatú felépítés miatt, a ‘60-as évek közepére pedig a Miura kíméletlenül kijózanított mindenkit, és azóta is a Lamborghinit tartják a világ első szupersportautójának.
Hosszú idő telt el, mire belátta az il Commendatore, hogy a középmotor adja meg a siker felé vezető utat, aztán jöttek is sorra a versenyautók és az olyan utcai modellek, melyekre a Dino logó került. A Pininfarina P6 tanulmány után rajzolt 12 hengeres csúcsmodellt, a 365 GT4 BB-t - az BB 512i korai változatát - csak az 1971-es Torinói Autószalonon mutatták be, mint egy Maranelloból küldött hadüzenetet a Miurának címezve.
Sergio Scaglietti és kollégája, Angelo Bellei beleszeretett a Pininfarinánál dolgozó Leonardo Fioravanti vázlataiba, és a pletykák szerint valójában nem is a Berlinetta Boxer szavakból jön a BB az 512-es neve után, hanem a szépségben hozzá fogható Brigitte Bardot után nevezték el az autót.
Annak ellenére hívják így, hogy a 4,9 literes blokk valójában nem bokszer, hanem egy 180 fokos hengerszögű V12-es, a kései változatban már Bosch K-Jetronic befecskendezéssel. 340 lóerős teljesítményét 6000-nél adja le, mellé 450 Nm nyomatéka van, amivel nagyjából 5,5 másodperc alatt futja a 0-100-at.
1982 áprilisában az olaszországi Bolzanóban vette át első tulajdonosa, akitől aztán 1985 decemberében vette meg a francia filmsztár Jean-Paul Belmondo, aki köztudottan kedvelte a versenyzést és a sportautókat. Az autót csak 1986. január 9-én vette a nevére, ekkor került be párizsi címe a nyilvántartásba. Még az is tudható, hogy 1992 áprilisában valamivel kevesebb mint 19 500 km volt az 512-esben, a 2002-es eladáskor pedig 30 ezer kilométerrel vette egy Marne völgyben élő házaspár.
Gondos gazdái voltak az autónak, amit nem csak a jól dokumentált előélet, hanem a rendszeres szervizlátogatások is tanusítanak, a hátsó ablakon még Pozzi matricája is látható. Charles Pozzi volt az az egykori autóversenyző, akiből aztán a Ferrarik és Maseratik hivatalos francia importőre lett, és maga Enzo Ferrari is kedvelte annyira, hogy az elegáns sötétkék színt róla nevezte el.
Jean-Paul Belmondo egykori Ferrarija ma is kifogástalan állapotban van, ami részben annak köszönhető, hogy pénzt nem kímélve Maranellóba küldték felújításra, így megszerezte a Ferrari Classiche tanúsítványát is, ami majdnem olyan vonzó, mint Belmondo szignója.
