Szerelem: Trabant 1.1 (1990)

A brit nagykövethelyettes Trabantja

2008. november 10., hétfő 00:46
Csak egy négyütemű Trabant, zöld festékkel házilag lelocsolva, kétszáz forintos Tesco-dísztárcsákkal feldobva. A szomszéd bácsié is lehetne, de nem ez. Ezen diplomatarendszám van. Utánajártunk.

Múlt héten kaptunk két képet egy olvasónktól, egy Trabant 1.1 szerepelt rajtuk, elölről és hátulról. Diplomatarendszámmal. Épp elég vicces ahhoz, hogy kitegyük a Belsőségre, gondoltam, délután megjelenik, hadd legyen egy jó percük azoknak, akik csak otthon neteznek.

Valami bolgár diplomáciai alkalmazotté lehet, talán az egyik titkár itt élő fiáé – gondoltam, hiszen az NDK rég megszűnt, a szovjet extagállamokban nem ismerték a Trabit, a volt Jugoszlávia diplomatáitól inkább Yugót várnék, a hajdani KGST többi országa ma már rég elemelkedett erről a szintről. Diplomáciai kocsi fotózásából, majd a kép publikálásából származhat mindenféle bonyodalom, ezért inkább kicsit utánajártam, hátha kapok engedélyt.

Hogyan derült ki, hogy az autó brit?

Megpróbáltam megtudni, honnan kellene engedélyt kérnünk a Trabant-fotók közléséhez. Írtam egy levelet Fügének, nem szerepel-e az autó az általa működtetett hatalmas rendszámadatbázisban. Bár nem találta meg, hozzátette: a 02-es rendszámok tudomása szerint a brit nagykövetségnek járnak.

Nosza, írtam egy levelet a követségnek, megkérdeztem, hogy az autó szerepel-e a nyilvántartásukban. Egyben arra is rákérdeztem, nem beszélhetnék-e a tulajdonossal.

Alig pár órával később meg is kaptam a válaszlevelet: igen, az ő egyik diplomáciai autójuk, a tulajdonos Steven Fisher nagykövethelyettes úr. És természetesen szívesen vár egy beszélgetésre, mikorra kérem az időpontot?

Szóval az angoloknál ez így megy. Egyszerűen, hatékonyan, nyitottan.

Így kerültem múlt hét kedden a Harmincad utcai brit nagykövetségre. Olvasok angol sajtót eleget, voltam is Angliában párszor, no meg egy időben két pofára faltam a Monty Python-produkciókat. De erre a Douglas Adams-i (Galaxis útikalauz stopposoknak-sorozat – aki nem ismeri, azonnal olvassa el) fordulatra nem voltam felkészülve.

A zöld Trabant ott állt a délutáni szűrt fényben, pontosan a nagykövetség bejárata előtt. Azonnal felzárkózott mellém egy őr, bekísért a mágneskapuhoz, kipakoltatta velem a zsebeimet, belekukkantott a táskámba – szakasztott mint a reptereken a szeptember 11-i támadás óta. Aztán be kellett jelentkeznem a páncélüveg mögött ülő recepciósnál, le kellett adnom a mobiltelefonomat, és megvárnom, hogy lejöjjenek elém. A brit nagykövetség nem az Autóklub irodája, ott nem flangálnak szabadon mindenféle idegenek. És még a kísérőmmel is csak zsilipes, kódkártyás kapurendszeren át tudtam bejutni. De hisz’ én csak egy beszélgetésre jöttem egy kopott Trabi tulajdonosához!

Maradjunk annyiban, egyszer csak a brit nagykövethelyettes irodájában ültem egy drága, antik tárgyalóasztal mellett, kicsit már rosszul is éreztem magam, hogy nem túrtam elő az öltönyömet az alkalomra. És a Trabantjáról faggattam.

TC: Honnan jött az ötlet?
SF: Úgy gondolom, ez érdekes autó, beleillik az ország múltjába, meg talán az én humorérzékem is furcsa kicsit. Tavaly nyáron eldöntöttem, hogy a családi buszlimuzinom mellé veszek egy praktikusabb városi autót. Peugeot-ban gondolkodtam, tudja, amelyik mintha sportkocsi lenne, de igazából csak egy szép kupé. Aztán megnéztem, és elbizonytalanodtam – nem elég karakteres, másrészt alig rövidebb a családi buszomnál. Lemondtam róla.

Ekkor láttam egy csomó Trabantot az Erzsébet téren körbe-körbe furikázni, és úgy tűnt, a tulajok nagyon élvezik. A követség sajtósa is akkortájt említette nekem, hogy a Trabantot vezetni jó, kicsit mintha gokartozna az ember. Tehát a kellő pillanatban sok trabantos benyomás ért. Egerben is akkor láttam egy gyönyörű, sárga színűt, a tulajdonos irgalmatlanul sok pénzt költhetett rá. Nagyon, nagyon jól nézett ki.

Elkezdtem böngészni az internetet, és az egyik itteni kolléga segítségével megtaláltam az enyémet. A tulajdonos idehozta a nagykövetséghez, tettem vele egy kört az Erzsébet téren, tetszett, megvettem. Gondoltam, egyszerű szerkezet, ha elromlik, nem kerül egy vagyonba a rendbetétele. Azóta sok-sok vidám percet szerzett, sokkal több örömet okozott, mint amennyibe került.

És mindenki szereti – majdnem mindenki, mert a másik oldalon álló kevesek utálják –, a forgalomban is örülnek neki, csupa pozitív visszajelzést kapok, amikor használom. Nagyon könnyű javítani, amikor néhanapján elromlik, általában én magam el tudom hárítani a problémát. Ha nem, szinte azonnal találok valakit, aki rendbe teszi.

Valahogy ez az autó tűnt a legmegfelelőbbnek Budapestre, illik a városhoz. Nem mentem még vele a bővebb értelemben vett főváros határán túlra, valószínűleg nem is fogok. Hacsak haza nem viszem Angliába. Az lenne az érdekes, 2000 kilométer ebben a lassú autóban. Eddig száznál többet nem mentem vele, azt is csak egy rövid szakaszon a Budaörsre vezető autópályán. A sebességmérő szerint tudna százötvenet is, de az enyémben addigra rég szétrobbanna a motor.

Még az 50 km/h is száguldásnak tűnik benne. Látja, ez a másik jó dolog. Pontosan érezni benne az utat, és vicces vele végigpattogni Budapest utcáin. Ha meg kell állni, mindig van neki parkolóhely.

TC: Hova hordja szervizbe?
SF: Kétszer magam javítottam, az egyikre emlékszem is, lejött egy kábel az önindítóról. Különben meg a Lövőház utcába járok vele. Nagyon szeretik – persze, hiszen üzletet jelent –, de mintha nem tűnne nekik annyira furcsának.

Azaz igen, egyszer tényleg láttam megrökönyödést a szerelők arcán. Levegős volt a hűtőrendszer, és éppen akkor kellett szervizbe vinnem a Trabantot, amikor a nagykövet úr hazautazott. Ilyenkor én vagyok a charge d’affaires, azaz a nagykövetség feje, és a zászlós, hosszú diplomáciai Jaguart kell használnom.

Tehát én hajtottam elöl a Trabanttal, egy követségi sofőr követett a Jaguarral. Együtt értünk a szervizhez, leadtam a nem túl fényes megjelenésű autót, majd kimentem a Jaguarhoz, beültem a hátsó ülésre, és elhajtottunk. Elég vicces lehetett.

TC: Mit szól hozzá a többi diplomata?
SF: Minden diplomáciai kollégám jópofának találja. Imádják. Sokan kérik, hogy velem jöhessenek, amikor diplomáciai ülésekre megyünk. Inkább nem mondok neveket vagy országokat, maradjunk annyiban, hogy az EU Magyarországon dolgozó diplomatáinak legalább a fele koptatta már ennek a Trabantnak az ülését. A brit nagykövetségiek közül pedig végképp sokan kipróbálták.

Egyszer a nagykövet urat is hazavittem, mert az ő autója éppen szervizben volt, és elég közel lakunk egymáshoz. Mondtam, hogy a Trabant van nálam. Neki is van humorérzéke, válaszolta, annál jobb. Már a Margit hídon jártunk, óriási volt a dugó, olyan negyven fok lehetett. A Trabi motorja szokás szerint melegedni kezdett, feltekertem a fűtést, hadd hűljön. Majd elolvadtunk a halszálkás öltönyeinkben. Egyszer csak kigyulladt a piros lámpa – mindjárt forr a víz. Összefoglaltam a helyzetet a nagykövet úrnak:

1. Felforr a víz, akkor a nagykövet úrnak ki kell szállnia, és letolni a Trabantot a hídról. És akkor sok kép jelenik majd meg a lapokban a halszálkás öltönyben zöld Trabantot toló brit nagykövetről, ami kétségkívül eredeti, de nem elegáns módja a címlapokra kerülésnek.

2. A másik: a szabályokat egy pillanatra áthágva egy rövid szakaszon ráhajtunk a sínekre, hogy lehűljön a motor.

Valami olyasféle választ kaptam: tegyek, ahogy tetszik. Soha nem szabálytalankodok szándékosan, de ha akkor lerobbanunk, megállítottuk volna a fél város forgalmát. Kicsit mentünk a síneken, a piros lámpa elaludt. A nagykövet úr azóta nem kérte, hogy hazavigyem.

Talán mintha éppen a magyar hivatalos szervek néznének furcsán a Trabantra. Amikor ugyanis a Parlamentben hivatalos rendezvényre hívnak, a protokollosztály mindig elkéri a rendszámot és az autó típusát a beengedéshez. A titkárnőm bediktálja az autóm adatait, ahogy kell. Erre a vonal végén általában halálos csend a válasz. Nyilván azt hiszik, hogy mellétárcsáztak, és a válaszoló vette a lapot. Vagy nem tudom, mit hisznek, de az biztos, nem tudják hova tenni a dolgot. Aztán persze megkapom az engedélyt, beengednek. Na, olyankor néz ki igazán viccesen a Trabant, amint csak úgy virít a drága, nagy luxusautók között.

Mit gondolnak, hogyan lett ilyen zöld a Trabant? Elárulhatom, hogy eredetileg British Racing Green akart volna lenni. Lapozzanak!

TC: És miért lett éppen zöld?
SF: Amikor megvettem, fehér volt, az orrán matricacsíkok éktelenkedtek, szürkésfekete kosz- és kopásfoltok tarkították. Nem tetszett. Úgy gondoltam, British Racing Green (brit versenyautózöld) színben jól mutatna. Ez volt az ötvenes-hatvanas években a Jaguarok, Aston-Martinok, Austin-Healey-k színe a versenypályákon. Sajnos nem találtam pont olyat, ezért a legközelebbi árnyalatot választottam. Otthon festettem le szórópalackból, elemenként.

TC: Ez a szín fújt? Olyan mintha…
SF: …mintha ecsetelve lenne, igaz? Hát igen, én sem gondolom, hogy dicséretet érdemel…

TC: Első próbálkozásnak azért elég jó…
SF: …nem volt könnyű, ó, egyáltalán nem. A festék egyes részeken minduntalan megfolyt, másutt irtó gyorsan megszáradt, kiszámíthatatlan. Talán még a tető sikerült a legjobban. Három fiammal együtt festettük, otthon a háznál. Szeretem rájuk fogni: ahol csúnya a fényezés, az az ő hibájuk…

TC: És mikor kerültek rá a dísztárcsák és a vonóhorog?
SF: A vonóhorog rajta volt, amikor vettem, elég optimista tétel egy ilyen autónál. A dísztárcsákat magam vettem egy gumisnál, a kerekek alattuk nagyon csúnyák.

TC: Milyen gyakran használja?
SF: Majdnem mindennap ezzel járok. A nyarat nem szereti, mert dugóban – amint meséltem – túlmelegszik a motorja, de a telet imádja. Amikor tavaly megjött a hideg, három napig rakoncátlankodott, aztán magától megjavult. Azóta kulcsfordításra indul, akár meleg van, akár hideg.

Tizennyolc hónapja megvan, ezalatt megtettem vele bő háromezer kilométert. Turisták, magyarok egyformán fotózzák, a rendőröket is nagyon érdekli. Az első évben háromszor is megállítottak. Alapvetően a papírokat akarják ellenőrizni, hogy tényleg diplomáciai autó-e, nem egy házilagos rendszámot próbál-e elsütni valaki. Amikor látják, hogy minden rendben van, mindig látszik, tetszik nekik a dolog. Szerintem ők is ugyanúgy meglátják benne a viccet, mint én.

TC: Volt már korábban is öreg hobbiautója?
SF: Igazából nem. Az első kocsim ugyan öreg volt – egy 1966-os Ford Cortina MkII, mindez 1983-ban –, de egy csodásan megkímélt példányt fogtam ki, szinte új volt. Bőrülések, krómkarikás műszerek, nagyon szépnek láttam. Sajnos egy nap elrepedt a tankja, és telilocsolta benzinnel az édesanyám garázsfeljáróját. Azonnal eladta. Azóta csak átlagos kocsijaim voltak. A Trabant új élmény.

Az a néhány barátom, aki látta, szintén szereti. A múltkor itt volt egy barátom, aki egy Lotus sportkocsit használ – már amikor működik – és azt mondta, Trabanttal pont olyan Budapesten közlekedni, mint a Lotusszal otthon. Emellett sem megy el senki szó nélkül. A nagynénémnek mindenféle érdekes luxuskocsikkal van tele a garázsa, mégis egy régi, kéthengeres Fiat 500-assal jár – lehet, hogy családi vonás ez az elhajlás a kicsi, olcsó, öreg autók felé.

Egy nagykövethelyettes szájából talán furcsán hangzik, de általában véve kerülöm a státusszimbólumokat. Soha nem vágytam modern luxusautóra. Éppen a státusszimbólumságuk miatt kerülöm őket, de a formájuk sem tetszik. A Trabant egyszerű, kellemes meglepetést szerez az embereknek, igazán szimpatikus jármű. Persze nem vagyok én forradalmár – tudomásom szerint sokan vesznek buliból Trabantot.

És nem fogyaszt sokat, rendben van az összes papírja, a műszaki vizsgán hiba nélkül átment. Illik a városba, elfér az utcán, kifejezetten jól érzem magam, amikor vele közlekedek. Valahogy hitelesebbnek tűnik, mint valami modern autó.

TC: De vehetett volna egy Fiestát is, az elég kicsi. Vagy a másik véglet: miért nem lett egy igazi kétütemű?
SF: A Fiestából hiányzik a báj, nincs történelme, eszembe se jutna. A kétütemű Trabant nagyon érdekelne, sose vezettem még olyat, de amikor felvetettem, hogy vennék egy Trabantot, mindenki azt mondta: remélik, négyüteműre gondolok. A kétütemű öregebb, állítólag többet kell foglalkozni vele, ez a keverékes tankolás is kicsit furcsa nekem, néha trükkös az indítása, nekem viszont sokszor pontosan oda kell érnem megbeszélésekre. És a teljesítménye is szerényebb, meg nagyon füstöl is. Egy nemzetközi tárgyalásra pedig nem lehet beállítani kipufogószagúan. És a négyütemű a maga módján különleges is: ha jól tudom, csak bő egy évig gyártották. Ráadásul nyugtatja a lelkiismeretemet, hogy ez a fajta csak csekély mértékben szennyezi a környezetet.

TC: Mit szólt az eladó?
SF: Szerintem nem tudta, ki vagyok. Ő csak eladta az autóját egy angol embernek, kapott százezer forintot, örült neki. Egy fiatal srácnak szép költőpénz ez. A nagymamája a lelkére kötötte, hogy megmondja nekem: ennek az autónak lelke van.

A brit nagykövethelyettes, közelebbről

Steven Fisher (43) 2006 szeptembere óta a második ember a Brit Nagykövetségen. Az oxfordi egyetemen végzett történelem és modern nyelvek szakon, majd köztisztviselő lett, onnan vezetett az út a nagykövet-helyettességig. Hivatalosan nem jár neki szolgálati autó, saját kocsija egy Kia Carnival, illetve a tárgyalt 1990-es Trabant 1.1. Három fia van, a családja nem él Magyarországon. Kedvenc zenéi: Clash, The Smiths, Amy Winehouse. De mint hozzátette: a Trabanthoz nincs meg a rádió, abban a motor hangját élvezi.

TC: Persze, a rosszautó-tulajdonosok régi maszlagja. Tényleg, mennyit költött rá eddig?
SF: Másfél év alatt talán negyvenezer forintot. Ki kellett cserélni valamit a kormánynál, talán egy összekötőt, meg vettem rá vadonatúj hátsó lámpaburákat. És persze olajcserék, beállítások, ilyenekre is költöttem. Nagyon olcsó a fenntartása.

Legalább egy órányi fontos diplomataidőt elraboltam az interjúval. Tudtam előre, hogy így lesz, megpróbáltam egy meglepetéssel kompenzálni az elvesztegetett időt. Erre a napra kölcsönkértem egy jó állapotú, 1985-ös, kétütemű, kombi Trabantot . Tíz perc múlva lenn állunk az Erzsébet téri mélygarázsban a sárga 601 Universal előtt.

Valódi izgalmat látok a brit nagykövet-helyettesi arcon. Beindítom az autót, megmutatom a váltó kezelését (aki nem ismeri: a négy- és a kétütemű Trabant nagyon más, utóbbinak műszerfali váltókarja van), és kihajtunk.

„Ez a normális hangja?” – kérdezi Steven Fisher, meghallva az érces pörömmm-pömmölést. „Persze, kétütemű, kéthengeres” – válaszolok, és arra gondolok, milyen jó, hogy a tulajdonos most tett fel új kipufogót, mennyivel férfiasabb így a Trabant-orgánum.

A mai, finom autókhoz szokott embernek fura a Trabi használata. Hirtelen fog a kuplung, a pedálok jobbra esnek, majdnem az autó középvonalába, a váltó finom, de az egyes-kettes és a hármas-négyes síkját nem határolja rugó. A féket is erősebben kell nyomni az átlagosnál, a zaj lehengerlő, a rövid áttételek furcsák. De minden simán megy, másfél perc múlva körbe is autóztuk az Erzsébet teret, és teljes gőzzel a Szabadság tér felé robogunk.

A dolgok húsba hatoló közvetlenségétől kicsit talán feszülten, de annál nagyobb örömmel tereli a keletnémet technikát a nagykövet-helyettesi kéz. A Parlament mellett már felszabadultan csevegünk.

  • 21221
    zseniális, kár, hogy nem a mi politikusunk
  • 424
    a helyében én is így tennék, ez a normális
  • 94
    vehetne valami rendes autót, ez így elég ciki
  • 131
    khm, khm… (ez a szélsőséges véleményeknek van)

„Hát igen, ehhez képest az én autóm tényleg modern. Kanyarban stabilabbnak érzem, bár úgy sejtem, nem kellene hozzá sok idő, hogy ezzel is öröm legyen az autózás. Így is remek” – kapom a helyzetelemzést. „És a fékek nem is rosszak, de ez a zaj döbbenetes” – mondja, miközben már lenn, a pesti alsó rakparton húzzuk a kékesszürke Castrol 2T füstcsóvát.

„Egyébként gondolkozom egy másik autón is, esetleg vennék egy olyat. Milyenek ezek a Moszkvicsok?” – teszi fel a kérdést, miközben már a nagykövetség előtt parkolja le a sárga Trabit a zöld négyütemű mellé.

Érzik a hozzáállást? Ezek után képzeljék maguk elé egy magyar miniszter arcát, amikor megvonják tőle a magas rangú állami hivatalnokoknak tizennyolc éve kötelezően járó Audit…


h i r d e t é s

Totalcar áruház

olajszűrő
SUZUKI BALENO 1.3 lépcsőshátú 1996-2002
1714 Ft
hosszbordás szíj
SUZUKI VITARA 1.6 i 16V nyitott terepjáró 1990-1999
2066 Ft
törlőlapát
SUZUKI WAGON R+ 1.3 4WD egyterű 2003-2013
1904 Ft
További termékek »

Totalcar Magazine

Meet the hoax of the century
This underrated little Porsche makes you feel alive. You are not just a ghost in a self-operating machine.