Ezerrel Mexikón át

Az 1952 tavaszán bemutatott Mercedes-Benz 300SL a Föld egyik legelső sirályszárnyas ajtómegoldással épített közúi járműve volt. Különleges, felfelé nyíló ajtaja nem valamelyik tervező agyszüleménye: az akkori szabálykönyvek tanulmányozása után merült fel a lehetőség, hiszen másként meglehetősen nehezen lehetett volna bejutni a sportkocsi belsejébe.

A Mercedes vezetősége 1951-ben bólintott rá a tervre, amely a háború előtti GP versenyautók utódának megalkotását tűzte ki célul. Meglehetősen szűkre szabott határidőt engedélyeztek: 1952. tavaszán már a bemutatót kellett szervezni. Így azután a Rudolf Uhlenhaut által vezetett designer-csapat fogta a 300S típus hathengeres motorját, rápakolt három Solex karburátort, majd kreált egy csővázat és az egészet beburkolta alumínium elemekkel. A végeredmény egy szuperkönnyű azaz Super Leicht jármű lett, amelyet típusnévként is hasznosnak bizonyult.

Miután az SL-lel sikeresen letarolták európa versenypályáit, így többek között a 24 órás LeMans futamról is egy első hellyel távoztak, Alfred Neubauer, az Ezüst Nyíl-istálló mindható főnöke szemet vetett Amerikára. Az SL 1952. őszén az Újvilágban is bemutatkozott, a kegyetlen Carrera Panamericana versenyen. A Carrera Panamericana-t többen egyszerűen a vérfürdő jelzővel illették. Az alapötlet roppant egyszerű: minél gyorsabban eljutni a Mexikó egyik sarkában felállított "start" feliratú farámpától a 3100 kilométerre elhelyezett "finis" tábláig.

Az ötlet a helyi közlekedési minisztérium illetékes elvtársának agyából pattant ki, aki szerint ily' módon a frissen megnyitott, Alaszkától Mexikó déli határáig húzódó Panamerican autópályára remekül fel lehetne hívni a figyelmet. S lőn. A Mexikó hegyes-völgyes, sivatagos tájain kanyargó betoncsíkon még mai szemmel is félelmetes sebességgel száguldoztak a résztvevők - mindezt különösebb védőfelszerelés és a nézőket óvó kordonok nélkül. Az első Carrera Panamericana-ra 1950-ben került sor, majd miután 1953-ban kilencen, 1954-ben pedig nyolcan vesztették életüket (nézők és versenyzők egyaránt), már be is tiltották a rendezvényt.

1952-ben az akkor vadonatúj Mercedes-Benz sportkocsi hódította el az elsőséget. Karl Kling és navigátóra, Hans Klenk számára 18 óra, 51 perc és 19 másodperc szükségeltetett, hogy Guatemalaból az USA-ig eljussanak. Ez 165 km/h-s áltagsebességnek felel meg - nagyrészt közúton, primitív biztonsági előírások közepette.

Sem tűzálló ruha, sem ütésálló sisak nem védte az autóban ülőket, még biztonsági övet is kevés járműbe szereltek. A második helyezett Hermann Lang/Erwin Grupp páros előtt 35 perccel később lengették meg a kockás zászlót. Karl Kling autóját a Mercedes saját házi múzeumában őrzi, közel 400 millió forint értékre biztosították.

Ez a siker egyengette az utat egy sorozatgyártású változat létrehozása előtt, amelyet 1954-ben mutattak be. A szintén 300SL névre hallgató, immár acélkarosszériás kétüléses kupé örökölte verseny-párjának ajtómegoldását, illetve nyitott roadsterként is árusították. Herbert von Karajan, Tony Curtis és más hírességek is e típus mellett voksoltak.

Az SL típus fényes karriert futott be, ma is az egyik legelismertebb sportkocsi. Későbbi verseny-változatai egyebek mellett a Mille Miglia-n is bizonyították. Mindez azonban nem homályosítja el az ősapa "ágyugolyó-futamon" aratott dicsőségét.