Kilágyul, megolvad, kiszopósodik. Az autó meg kóvályog, szédeleg, kopog. A szerelő széttárja a kezét: csak lengőkarral együtt lehet cserélni. Mély levegőt vesz a tulaj, gyanús neki, ahogy az olajos ujjak pörgetik az ezreseket. Ez most egy úgynevezett átverés? Bár tudná, mi a bánat az a szilent.
Egy a sok érthetetlen, idióta autós szakszó közül. De úgy beépült már a szerelőszlengbe, annyira általánossá vált, hogy talán el is felejtettünk rendes nevet adni neki. A szilentblokk, becenevén szilent kivételesen nem a németből vagy angolból, hanem nagy valószínűséggel a franciából jött, a Paulstra cég silentbloc márkanevéből, amit ők egyébként már nem is használnak. Áttértek a vibrachoc-ra, a szilent meg nálunk ragadt.
Szilentblokk lehet minden gumi, ami két fém vagy más szilárd anyag közé szorult. Nevéből sejthető az elsődleges szerepe: zajcsillapítás. A legprimitívebb dolog, amit határesetként szilentblokknak nevezhetünk, a gumitalp. Bármilyen zörgő szerkezetet - kávédarálót, turmixgépet - ha gumitalpakra állítunk, csöndesebb lesz, mert kevésbé adja át a rezgéseket a talajnak, asztalnak, bármilyen kapcsolódó testnek.
Hasonló szerepet töltenek be a szilentek az autóban. Nem hívjuk annak, de tágabb értelemben a motortartó bak is szilent, amely a lehetőségekhez képest elszigeteli a berregő, vibráló motort a karosszériától, amiben minél rezgésmentesebben, minél nagyobb csendben szeretünk gubbasztani. Ugyanígy a futóműelemek és a kasztni között is vannak ilyen-olyan gumialkatrészek, amelyek a kátyúba huppanó, fekvő rendőrbe ütköző, aszfaltrepedéseken bukdácsoló kerekek által keltett rezgéseket próbálják elnyelni. A klasszikus értelembe vett szilent a kerekeket megvezető lengőkar és a karosszéria vagy a bölcső, segédkeret között nyel élete során több ezer, százezer, millió alkalommal. Nem irigylésre méltó feladat.
Gyakran tönkre is megy. Élettartama fordítottan arányos az útminőséggel, vagyis nálunk hamarabb fárad el, mint Svájcban, de ritkábban, mint Szenegálban. Sokszor nem szakad atomjaira, csak elöregszik, megváltozik a rugalmassága, kilágyul vagy eldeformálódik. Aki ült már igazán sokat futott autóban, ismeri azt a kicsit megereszkedett érzést, az enyhe támolygást, finom dobogást, ami a kiült ülések és kopott lengéscsillapítók mellett a szilenteknek is köszönhető. De már százötvenezer kilométer után is bőven lehet érezni azt a meghatározhatatlan bizonytalanságot, ami sokszor a fáradt szilentekre vezethető vissza.
Most, hogy túljutottunk az alapokon, bonyolítsuk meg egy kicsit a témát. Úgy harminc évvel ezelőtt rájöttek a futóműmérnökök, hogy a szilenteket nem csak zajszigetelésre lehet használni. Amikor már rutinból ment a tisztességesen viselkedő futóművek tervezése és a gumik is túlléptek a ballonos korszakon, divatba jött a passzív futóműgeometria-változtatás és vele együtt a nagy térfogatú szilentek.
Amikor kanyarodunk és kifelé dől a bódé, jó, ha a kerék függőleges marad, sőt, a kanyarkülső inkább kicsit befelé dől - ezt eddig meg lehet oldani okos futóműgeometriával -, de milyen szép lenne, ha hátsó külső kerék kicsit rá is kormányozna, nagyobb összetartással. Ha pedig nagyot fékezünk, stabilabbá válna az autó, ha az első futóműnek lenne nagyobb az összetartása. Ezeket a hatásokat, amelyek legszerencsésebb esetben a kerékre ható erőkkel arányosak, tervezett deformációjú elemekkel, többek között nagy térfogatú, bizonyos irányokban engedékenyebb szilentekkel lehet elérni. Anélkül, hogy most ebbe nagyon belebonyolódnánk, a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a futómű legérzékenyebb gumielemei közé tartoznak. Vagyis bizonyos típusok esetében mifelénk átlagos használat mellett is az elfogadhatónál gyakrabban mennek szét.
Akik megunják a szüntelen cserélgetést, vagy drágállják a kizárólag lengőkarral együtt kapható szilenteket, gyakran keresik a gyáritól eltérő megoldásokat. Bekopogtattunk a Powerflex magyar képviseletéhez, ahol vállalták, hogy átszilentezés előtt és után is kipróbálhatunk egy autót. Ők az angol gyártású, lila vagy fekete saját szilentjeikben hisznek, amelyek kicsit eltérnek a gyáriaktól.
Eleve más anyagból készülnek, gumi helyett poliuretánból, ami azért szerencsés választás, mert nem öregszik. Nem bántja sem az olaj, sem a benzin, de még az napfény, vagyis az UV-sugárzás sem, bár mondjuk az elég ritkán éri a szilenteket. A túlzott meleg persze ezt is tönkre tudja tenni, de alapvetően úgy három és félszer strapabíróbb anyag, mint a gumi.
Kicsit másképpen is működik, mint a hagyományos szilentek, mivel itt a középső csövecske nincs összesütve a rugalmas anyaggal. Míg a gumiszilenteket rögzítő csavarokat mindig akkor kell meghúzni, amikor terhelten, alapállásban van az autó, vagyis le van engedve a csápos emelő, a Powerflexek rozsdamentes anyagból készült perselye úgy van kitalálva, hogy szabadon elfordulhasson az őt körülölelő poliuretánban, ezért erre nem kell odafigyelni. Hobbi- vagy versenyautóknál, ahol szokták variálni a magasságot, önmagában ez is óriási előny. De aki csak sima ültetőrugókat rakott az utcai autójába, az is jól teszi, ha meggyőződik arról, hogy a rugócsere után kilazították, és az alacsonyabb helyzetben húzták vissza a lengőkarok csavarjait. Különben előfordulhat, hogy ő is idő előtt fog becsöngetni a szilentboltba.
Kétféle keménységben gyártják a Powerflexeket: a lágyabb lila anyagot ajánlják utcai vagy mérsékelten sportos használathoz, a feketét pedig versenyzéshez. A lila 70 shore körüli keménységű, vagyis viszonylag lágy - olyannyira, hogy ezt már nem is nagyon lehet forgácsolással előállítani. Ezért nem esztergálják őket, mindegyik precíz öntőformával készül, a 95 shore körüli, műanyaghoz hasonló keménységű versenyszilent is.
A legnagyobb különbség a gyári szilentekhez képest, hogy a Powerflexek nincsenek kikönnyítve, mind tömör poliuretán, vagyis kevesebb elmozdulást engednek meg ugyanakkora erő hatására. Így aztán sokkal ritkábban mennek tönkre, ezért is merik őket örök garanciával hirdetni. Az öri gari nagyon jól hangzik, de annyi korlátozás azért van, hogy csak annál ér, aki a szilenteket vette. Vagyis ha veszünk egy lila szilentes autót és szétrongyolódik a poliuretán, nem verhetjük az asztalt, de amíg nálunk a gép, és persze ha nem versenyzünk vele, akkor elég egyszer megvenni a szilenteket, ezzel le van a gond.
Ha ennyire tökéletes, miért nem jár mindenki ilyennel? Egyrészt nincs minden típushoz, másrészt nem kimondottan olcsó. A kettes Octavia két nagy szilentje az első lengőkarnál, amit a kóstolópróba kedvéért kicseréltünk, például közel harmincezer forint. Ez a Skodánál pénzügyileg nehezen indokolható, azonban bizonyos Alfáknál, ahol csak lengőkarral együtt lehet kapni a szilentet és elég sűrűn kell cserélni, még olcsóbb is lehet a gyári vagy utángyártott verziónál. BMW-sek is gyakran lerabolják a polcot - egyes típusoknál évi rendszerességgel szakadnak szét a nagyszilentek, amit a tulajdonosok előbb-utóbb megunnak, és még ha olcsóbb is az utángyártott szilent, az örökös szervizjárás és a többször kifizetett munkadíj helyett egy nagyobb zsebbe nyúlással örökre letudják a problémát.
Viszont annak is tudatában kell lenni, hogy ha a nagy, puha gumigöböt egy keményebb, teli darabra cseréljük, azzal belenyúlunk a futómű gyárilag kitalált viselkedésébe. Konkrétan elveszítjük az első futóműnél a fékezésnél létrejövő összetartást vagy a hátsó futómű passzív kormányzását, csak hogy a korábban említett példákat ismételjük. Nem kérdés, hogy egy szétszakadt, kilágyult szilentnél biztonságosabb lesz az autó a lila szettel, de lehet, hogy a gyári felálláshoz képest kicsit másképp fog viselkedni. Egy-egy autópályás fékezésnél, sávváltásnál előfordulhat, hogy a megszokottnál többet kell korrigálni, cserébe viszont közvetlenebb, élettelibb kormányzást kapunk - ezért is használják a Powerflexeket előszeretettel tuningautókban.
Engem pont az érdekelt, hogy mennyire elviselhető ez a szofttuning egy hétköznapi autóban. Az eddigi keményszilentes élményeim elég megrázóak voltak a szó eredeti értelmében, ezért én utcai használatra csak óvatosan ajánlottam ezeket. De most itt volt egy kettes Octavia, amit igazán nem nevezhetünk túlzottan sportosnak, és megcsinálhattam az ilyen volt - ilyen lett próbát.
A 140 ezret futott Skodában mindössze annyi meglepetés ért az első próbaút során, hogy egészen halk kopogást véltem hallani a jobb oldalról. A Golf-platformra épülő kerregő gardrób bálnásan viselkedett, ahogy szokott, eredeti feszességükből legfeljebb a lengéscsillapítók veszítettek valamit, különben ennyi futásnak megfelelően alig használt benyomást keltett az autó.
Bemutató jelleggel megnéztük azt is, milyen átszilentezni egy lengőkart - kiszerelés után alig pár perc a ki- és bepréselés - de az Octaviánál csak az első lengőkarok hátsó nagy szilentjeit cseréltük. A többi, mivel nincs kikönnyítve, nem okoz jelentős változást.
Ezeknek az ökölnyi méretű gumiöntvényeknek viszont amúgy is szokatlan a kialakítása: a lengőkar hatszögletű végződésére csúsznak rá. Őszintén szólva csodálkoztam, hogy 140 ezer kilométer alatt csak ennyire szopósodtak, elnézést, tágultak ki. A jobb oldalinál szemmel láthatóan már tudott kicsit lötyögni a lengőkar, itt is látszik, hogy az autó jobb oldala kapja mindig a nagyobb pofonokat, hiszen ott az út széle.
A ki- és bepréselés közepes szakértelmet igényel. Egy átlagosan felszerelt garázsban nem biztos, hogy nekiállnék, de ahol már van műhelyprés vagy legalább egy nagy satu, ott már csak egy kis odafigyelés kell. A csomagban mindig benne van az összes szükséges kellék, jelen esetben a speciális zsír, amivel a két egymásban elforduló poliuretán alkatrészt meg kell kenni, továbbá a beszereléshez szükséges útmutató.
Látszik a holmin, hogy nem csak úgy kifaragták a formát, hanem gondolkodtak is kicsit. Ennél a nagyszilentnél például más anyagból van a két rész, a terhelésnek megfelelő irányban kúpos, és feszesen, pontosan illeszkedik. De ahol kell, acélból készült hézagolókat, betéteket is adnak a készlethez - látszik, hogy a brit gyártó foglalkozott minden típussal, amihez szilentet árul, és egyértelműen a gyárinál jobb minőségre törekednek.
Elsőre alig észrevehető a változás. Ha nagyon odafigyelünk, a kisebb úthibák persze valamivel jobban átjönnek, a fekvőrendőr is határozottbban köszön be, a bokszba hajított drazsés doboz hangosabban zenél. De sokkal enyhébb a különbség, mint a versenyzésre használt hazai gyártású zöldszilenteknél vagy az általam ismert filléres amerikai piros cuccok esetében. Nem mondom, hogy a gyerekaltatásra használt családi egyterűt átalakítanám, de nem kell rettegni attól, hogy az átszilentezett autó közúton használhatatlan lesz. Természetesen minden típus másképp reagál a változtatásra, de az Octaviában kicserélt nagy térfogatú gumielem nyugodtan értelmezhető tipikus esetnek.
A jótékony hatás nagyobb tempónál jön elő érezhetően. Ebből a szempontból a dízel Skoda persze nem a legideálisabb tuningalany - egy Focus vagy egy 1-es BMW inkább megköszönné a kezelést -, de itt is tagadhatatlanul precízebb lett a kormányzás, közvetlenebben érezni az autó reakcióit a kézmozdulatainkra. Olyan jellegű változást kell elképzelni, mint amikor egy collal nagyobb felnit teszünk fel, és a peresebb gumitól frissebbnek, ropogósabbnak érezni az egész autót. Csak itt nem kell félni a padkázástól meg a felnigörgőzéstől.
Ja, és megszűnt a halvány kopogás is, amit ezek szerint a kikopott hatszög okozott - véletlenül megjavítottuk az autót. A tapasztalatok szerint gyakran előfordul, hogy utólag jön rá a tulajdonos, mennyire megszokta a rosszul viselkedő autót. De a legjellemzőbb ügyfél természetesen az ültetős-tuningos szakkörből jön, és a sportosabb reakciók reményében fizet be a Powerflex szilentekre.
Bár utcai autóknál a gyári megoldások híve vagyok, ha szétszakadós szilentű járművem lenne, meggondolnám a lila poliuretán cseredarabok beszerelését. A választék kicsit brites beütésű, például meglepő módon több TVR-hoz is van készlet, de Mercihez egyáltalán nem, viszont létezik néhány univerzális, méretre vágható darab, amivel például problémásabb veteránoknál lehet ügyeskedni.
Amiatt nem kell aggódni, hogy a műszaki vizsgán fennakadnak az átalakításon - a tapasztalatok szerint a vizsgabiztosok jellemzően értékelik a tulajdonos igényességét, pedig ha szigorúan értelmeznénk a törvény betűjét, ez már erősen szürke zóna. Egyelőre viszont a kisipari szilentsütők termékeit sem szokták kiszórni - nem is lenne igazságos, hiszen sokszor jobbak az olcsó, távol-keleti utángyártott vackoknál.
Sokan mondják, hogy már a legmárkásabb, régen a gyárival megegyező minőséget garantáló, sőt, beszállítóként is működő utángyártók egyre silányabb alkatrészeket engednek ki a kezükből - én is gyakran tapasztalom, meg se próbálnám cáfolni. Ezért ha tartósságra törekszünk, marad a gyári vagy a lila szilenthez hasonló alternatív megoldás.
