Orosz doktor végre kipróbálhatta, hogy a gumicukorból öntött műujj képes-e túljárni az ujjlenyomatszkenner eszén. Kari celluxos rablással próbálkozott, Ákos viszont nem törődött a csúcstechnikával, egyszerűen ellopta a Zsigulit. De vajon megtaláltuk-e a GPS-es nyomkövetővel?
Elsőre az ujjlenyomatszkenner tűnik izgalmasabbnak, kezdjük is azzal. Először a 2003-as Audi A8-ban láttunk ilyet, valahol a váltókartól jobbra, tessék csak megnézni a régi képet. A régi képet, amit még egy akkora digitális fényképezőgéppel csináltam, hogy kényelmesen elfért benne a flopi, amire fényképezett. Az a kamera időközben annyira elavult, hogy már rég nem röhejes, inkább kívánatos retró (kéne, mi, de nem adjuk!), az ujjlenyomat szkennelése rablásgátlásra ellenben ugyanúgy lángra lobbantja a fantáziát, mint 2003-ban.
Mert bár közben nem jött divatba így gátolni a rablást, ma már külön is kapható, Magyarországon is. Az utólag beszerelhető eszköz elég drága (80 ezer körül), viszont néz ki olyan gagyin, hogy pár percre elgondolkodtunk, ne küldjük-e vissza a forgalmazónak. Az ujjlenyomatszkenner misztikus, titokzatos, vonzó, elküldtük inkább egy elsősorban riasztók beépítésével foglalkozó villamosmérnöknek, Alarm Petinek előzsürizésre.
Egy, két, há...
Kalandosan indult az ujjlenyomat-olvasós immó beszerelésének története. Amikor először kerül hozzám új készülék, a beszerelés előtt asztalon szoktam tesztelni. A próba során végigmegyek a dokumentációban említett összes funkción, szinte mindig fény derül néhány turpisságra. A befektetett többletmunka bőven megtérül, mert elmarad a beszerelés utáni meglepetés, tanakodás és anyázás. A teszteléshez saját készítésű egyszerű kütyüt használok, amit úgy terveztem, hogy asztali és mobil körülmények között is használható legyen. A hangfalcsatlakozókba bedughatók a vizsgálandó szerkezet vezetékei, kapcsolókkal szimulálható a gyújtáskapcsoló és az ajtónyitás-érzékelő, a LED-ek kijelzik az adott csatlakozón lévő feszültséget (pl. indexlámpa, sziréna, központi zár vezérlés).
A beszerelés előtti napon nekiláttam a CAR-F10500 teszteléséhez. A dokumentáció furcsa távol-keleti angolsággal íródott, de kellőképpen szájbarágós stílusa miatt nem volt gond az értelmezés. Minden funkció kifogástalanul működött, kivéve az ujjlenyomat-leolvasást. Többször megpróbáltam betanítani az ujjlenyomatomat, de nem jött össze. Megpróbáltam gyengén, erősen, mutatóval, többi ujjal, semmi. A kollégám is sikertelenül kísérletezett vele egy óra hosszat. Ezután azt gondoltam, hátha női a készülék. Megkértük Krisztát is, hogy adjon ujjmintát, de ez sem vezetett eredményre.
Gyors telefon és ígéret: másnap reggelre lesz egy másik, ami biztosan működik. Így is lett. Reggel Ákosék hozták a szolgálati ezerkettest és a másik immobilizert. Mivel az előző még össze volt rakva az asztalon, gyorsan átdugtam rá a másikat, végre olvassuk le azt az ujjlenyomatot. Hamar lebiggyedt a szám, mert ez sem olvasta, sőt az olvasón lévő piros LED sem adott életjelet. Tehát még rosszabb volt, mint az előző.
Ismét gyors telefon és ígéret: van egy harmadik készülék. Rendben, de már itt az autó, csinálni kéne. Hogy jut el hozzám a cseredarab? Megbeszéltem a forgalmazóval, hogy kijön Pest szélére, én meg be elé Érdről. Vittem magammal a két rossz immót és a tesztkütyümet (milyen jó, hogy mobil!). A harmadik CAR-F10500 MŰKÖDÖTT! Kiderítettük azt is, hogy nem a központi egységgel, hanem csak az olvasókkal volt a baj. Végre lehetett kezdeni a beszerelést.
A CAR-F10500 műszaki szemmel első ránézésre nem mondható gagyinak. A központi egység bár elég méretes, de masszív. Három csatlakozó van rajta. A legnagyobb a tápnak, a kétkörös indítástiltásnak és a sziréna/kürt vezérlésnek. Az érintkezők lapos 6,3 mm-es saruk, a vezetékek kellően vastagok. Korrekt, hogy van a tápvezetéken biztosíték is. A másik, kisebb csatlakozó az egyéb vezérlések (ajtó, gyújtás, reset) számára, a harmadik a számítástechnikában elterjedt soros DB-9, ide csatlakozik az ujjlenyomat-olvasó központi egysége. Az olvasót 20 pólusú szalagkábel köti össze ezzel az egységgel.
A szalagkábel elég szerncsétlen megoldás, a csatlakozója nem autóba való, semmi sem rögzíti véletlen kicsúszás ellen. Az olvasón felhajtható plexi porvédő fedél alatt van az ujjlenyomat-érzékelő felület, valamint piros és kék LED-ek. Az olvasó rögzítéséhez a dobozban nem található semmi, én kétoldalas öntapadós ragasztószalag segítségével raktam fel a műszerfalra. A fent említett szalagábel-csatlakozó itt is gondot okoz, mert kitüremkedik az olvasó alsó síkjából, amit így lapos felületre nem lehet normálisan felragasztani. Ha pedig a szagkábelt rejtetten akarom szerelni, jó nagy kivágást kell készíteni, hogy elférjen a csatlakozó.
Belekukkantottam a központi egységbe is. Jófajta méretes, zárt relék vannak a panelon, az autó kontakthiba miatt biztos nem fog megállni, ez megnyugtató. A forrasztások nagyítóval vizsgálódva már nem ilyen bizalomgerjesztőek, majd kiderül, hogy hogyan viselik hosszú távon az autóban előforduló akár százfokos hőingást.
A szerelés szempontjából jó, hogy a riasztás hangjelzése lehet kürt vagy sziréna is, a vezérlőrelé bent van a dobozban, egyszerűen csak a kijövő két vastag vezetéket kell megfelelően bekötni. További előny, hogy a szerkezet működik anélkül is, hogy az ajtónyitás-érzékelő be lenne kötve. Mi beszerelők tudjuk, hogy az ajtóérzékelés bekötése a mai autóknál nem is olyan egyszerű. Feleslegesen bonyolítja viszont a részegységek elhelyezését a központ és az olvasó közötti fekete doboz, aminek ráadásul semmilyen kinövése a rögzítéshez. A kábelkorbács színes, immobilizereknél fekete szokott lenni, de szerintem nem ezen múlik egy esetleges szabotázs sikeressége.
Általános működési leírás:
A CAR-F10500 ujjlenyomat-olvasós immobilizer. Megszakítja az autó két - tetszés szerint kiválasztott - áramkörét, ami így a kulccsal nem hajlandó beindulni. Ha az ajtót kinyitottuk, és/vagy a gyújtáskulcsot elfordítottuk, akkor az ujjlenyomat-olvasó bekapcsol (kék LED-ek világítják meg az érzékelő felületet). Pár másodperc áll rendelkezésünkre, hogy a korábban beprogramozott ujjunkat az olvasóhoz érintve a védelmet kikapcsoljuk. Ellenkező esetben a készülék néhány másodpercig szaggatott riasztó hangjelzést ad (kürt vagy sziréna). Ezután a beolvasást újra megpróbálhatjuk. Ha megfelelő az ujjlenyomat, az autó indítható. Lefulladás után nem kell azonnal az olvasó után kapkodni, mert a készülék csak jó pár másodperc után élesedik.
Ha nem lehetséges az ujjlenyomat-olvasás (pl. a sérült ujjunkon ragtapasz van), akkor a védelem PIN-kóddal is feloldható. Ehhez az olvasó oldalán lévő kis piros gombot kell nyomva tartani és megfelelő számú LED-villogás után felengedni. A kódot tetszés szerint megváltoztathatjuk.
Van egy úgynevezett szerviz mód is. Ez a nevéből adódóan akkor hasznos, ha az autót szervizbe, mosóba adjuk. Ebben az állapotban az immobilizer egyáltalán nem élesedik, az autó a hagyományos módon indítható. A szerkezet legfeljebb 30 ujjlenyomatot képes tárolni. A memória törlésekor az összes tárolt ujjlenyomat elveszik, egyesével törölni nem lehetséges.
Nekem hiányzik egy kézenfekvő és fontos funkció (a dokumentáció nem tesz említést róla), a rablásgátlás. A rablásgátlás a már járó motort állítja meg bizonyos idővel azután, hogy az autó (elsősorban vezető oldali) ajtajának nyitása (és csukása) után nincs azonosítás, jelen esetben ujjlenyomat-beolvasás.
Schubert Péter
(AlarmPeti)
Valljuk be, nézzen ki akárhogy, mindnyájunkat alaposan felizgatott. Hogy lehetne átverni? Egyetlen lopásgátló se ingerli az embert annyira, mint ez, sose gondolkoztam még elektronikai biztonsági rendszerek kijátszásán, de ennél fordult a kocka. Nekem ugyan semmilyen megoldás nem jutott eszembe, de Orosz doktor valahol azt hallotta, a gumicukorból öntött ujj becsaphat egy ilyet.
Na persze, jogos kérdés, minek gumicukorral hülyéskedni, amikor egyszerűen odamegyünk a tulajhoz, és levágjuk az egyik ujját. Mivel a szkennerre több ujj is rátanítható, nagy eséllyel be tudjuk indítani az autót. Biztonsági játékosok machetével indulnak autót lopni, és rögtön egy csuklóból levágott kézzel érkeznek. Kettővel már egyenesen biztosra is megy az ember. Igen ám, az ötlet egyszerű, de ez a rendszer fejlesztőinek is eszükbe jutott: csak élő ember ujját fogadja el.
A gumicukor csodája, hogy megfelelő öntési eljárás esetén jól reprodukálja az ujjlenyomatot, ugyanakkor valamiért az ujjlenyomatszkennerek élő szövetnek érzik. És ebből a szempontból máris újra értelmet nyer a machetés kézrablás: autótolvaj- Frankensteinként a halott kezet élővé lényegítjük.
Eredményeink egyelőre vitathatóak. Dr. Orosz egy kis égethető gyurma és gumicukor segítségével új anyagot fedezett fel, ami milliókat érhet majd, ha egyszer divatba jön a véres takony . Az öntőformát azonban nem kezelte megfelelő leválasztó zsiradékkal, így a műujjon, illetve inkább az eljáráson van még mit csiszolni. Kipróbáltuk, sehogy sem működött, aztán a szkenner már az Ákos igazi ujját se fogadta el, aztán még vagy kilencszer húztuk le a dudáról a kábelt, de a kudarc az kudarc. Az ujjlenyomatszkenner felvágási célokra alkalmas, de nehéz szépen, gyáriasan beépíteni, és állandó rettegést okoz, mikor mondja be az unalmast. Szívünk szerint csak demócélokra használnánk, egy nem alapvető felszereléshez. Például a szivargyújtó csak akkor működne, ha megfelelő ujjlenyomatot észlel stb. Merő jaszkarizásra viszont kicsit drága.
Macumoto Cutomu bezzeg ügyesebb volt. A jokohamai egyetem matematikusa 2002-ben végezte azóta elhíresült kísérletét, amiben élő ujjról vett műanyag lenyomatba a gumicukor alapanyagául szolgáló zselatint öntött, és az így kapott műujjal a piacon akkor kapható ujjlenyomatszkennerek 80%-át átejtette.
De Macumoto ennél sokkal meredekebb kísérletében is sikerrel járt: egy pohár széléről leemelt egy ujjlenyomatot, pillanatragasztóval rögzítette, aztán lefényképezte, Photoshopban feltekerte a kontrasztot, kinyomtatta egy írásvetítő fóliára, majd fényérzékeny nyomtatott áramkörre égette. Az így kapott 3D-s ujj zselatinnal kiöntve szintén működött!
Gyűlöltem
Én voltam az, aki a legtöbbet tesztelte az ujjlenyomatos rendszert. Persze, ha tehettem, mindenkit ámulatba ejtettem az űrtechnológiás Zsigulival, de igazából minden porcikám gyűlölte. De erről nem az ujjlenyomat-érzékelés tehet, utáltam volna minden hasonló elven működő védelmet is (pl. Sky-Guard®), ami túlbonyolítja az indulást. Minden egyes ajtónyitás után tapizni kell, akkor is, ha csak ki szeretnék venni valamit a kocsiból. Utálatos dolog. Ráadásul az eljárás mindig leizzasztott.
Kocsiba beszállni, gyorsan és sietve ujjunkat nyomni az érzékelőhöz, majd izgulni, vajon sikerül-e felismernie. Az esetek 90 százalékában sikerült is, de a maradék 10 százalék pont elég volt ahhoz, hogy nagyon megutáljam. Visít az autó, én meg ülök benne szerencsétlenül, arra várva, hogy abbahagyja, és újra megpróbálhassam. Sajnos, ha elsőre nem ismeri, többszöri próbálkozásra sem valószínű, hogy fogja. Ilyenkor a másodszori ujjlenyomat-olvasás helyett PIN-kóddal kapcsoltam ki.
A kód megváltoztatható, mi alapból a gyári 5-öt használtuk. Ez azt jelenti, hogy az érzékelő oldalán levő gombot addig kell nyomva tartani, amíg a piros LED 5-öt nem villan. De ne érjük be a most elárult gyári beállítással, bonyolultabb kódokat is használhatunk. A rendszer három számsorozat beolvasását teszi lehetővé. Egy sorozatra 1-250 villogást programozhatunk. Tehát extrém esetben beprogramozhatjuk 3 x 250-re. Vagyis először megvárjuk a 250 felvillanást aztán másodszor is és harmadszor is. Ha nem rontottuk el a számlálást akár indulhatunk tova. Cirka negyed óra alatt le is szalad. Nekem az öt is bőven elég volt.
Észrevettem két dolgot, ami megnehezítette az ujjlenyomat érzékelését. Egyik reggel az ablakról kapartam le a jeget, és kicsit vizes lett a kezem. Ez elég is volt neki hogy tülköléssel jelezze, utálja a vizes ujjamat. Egy másik reggel pedig többszöri próbálkozásra sem akarta beolvasni a mutatóujjamat, ezért riadtan betanítottam újra. Utána működött szépen. Amíg a rádiótlan Zsigával Biától Pestig értem, rájöttem, mit hibáztam. Előző este botor módon basszusgitároztam egy kicsit. Legközelebb lábujjra tanítom.
Égő Ákos
