Másodhegedűsök komédiája

2011. november 13., vasárnap 16:34 |
Az idei Abu Dhabi Nagydíj nem okozott adrenalin-túltengést a Forma-1-et kedvelőknek, hiszen a futamnál még az is izgalmasabb volt, amikor Vágási Feri megvette az internetet.

Sebaj, ettől függetlenül ez is megvolt, a szezon utolsó előtti versenye leginkább arról lesz emlékezetes, hogy Vettel idén először volt kénytelen technikai hiba miatt feladni a futamot. Bár tény, ebben sem lehetünk teljesen biztosak, hiszen nem tudni, hogy nem az idei világbajnok hibája volt-e az, hogy rögtön a rajt után telibe fordult a magas és éles peremű kerékvetőn. Bár idegeskedett egy kicsit, azért csak megbékélt azzal, hogy a szponzoroknak elég lesz egy világbajnoki cím, nem kell mellé egy plusz futamgyőzelem.

A RedBull zászlaját egyedül Mark Webber emelhette volna magasra, nyomta is maga előtt Buttont egy darabig, de a csapat egy elhibázott kerékcserével végleg hazavágta az ausztrál addig sem túl jó versenyét.

Úgy tűnik, Lewis Hamilton képes összeszedetten, precízen és gyorsan menni. Ha nincsenek körülötte zavaró tényezők, mint pl. Felipe Massa, akkor össze sem akad senkivel. Szép győzelem volt tőle, kellett már neki, mint egy falat kenyér, hiszen utóbbi időben népszerűsége erősen megcsappant, csapattársa, Jenson Button került az előtérbe.

A verseny első felét Webber elrontott kerékcseréje, Vettel kiesése mellett a Buemi-di Resta párharc tette még érdekessé, di Resta remek versenyt futott és bár Buemi később kiesett, azért az adott percekben nem maradt semmivel sem adósa a gyorsabb di Restának. A két DRS-zóna remekül működött.

A McLaren gyors volt, Hamilton szépen-lassan szakította le magáról Alonsót (közben megfutotta az ezredik, első pozícióban eltöltött körét), aki már a jövő évi első légterelővel is képes volt konstans tempót tartani, helyenként még hozott is pár tizedet Hamiltonon, de érdemben közelebb kerülni nem tudott. Egyedüli esélye az volt, hogy a kerékcsere után elé jön vissza, de hiába futott jó köröket és gyűjtött össze elég időt: a sok lekörözött versenyző és Hamilton tempója nem adtak neki esélyt. Ennek ellenére csak dicsérni lehet Alonsót, hiszen betonbiztosan hozta a második helyet úgy, hogy Jenson Buttont maga mögött tartotta. (Bár tény, hogy Button végig szenvedett a KERS működésével.)

Webber a kerékcsere után kemény tempót diktált, utol is érte Felipe Massát, pár körön belül belehajtotta a hibába és megelőzte de a brazil szerencséjére elmérte a féktávot, így Massa vissza tudta előzni. A végén azonban Webber örült, hiszen a lágy keverékű abroncsokon össze tudott autózni annyi előnyt, hogy Massát maga mögött tartsa. A kicsit anyátlanul tengődő brazil hibája is kellett ehhez, a kritikus pillanatban megpördült, így Webber lett a negyedik.

Ha a verseny elején szimpatikus is volt a másodhegedűsök harca, ahogy eljött a lekörözések ideje, úgy üvölthettünk a tévére. Nem tudni, ki volt a díler a Williams-csapatnál, de vagy Frank Williams osztott ki egy marék bogyót, vagy Maldonado kapott egy friss szállítmány kokalevelet, és egy másik dimenzióban állt rajthoz. Valami nagyon nem volt rendben a venezuelai pilótával. Amatőr hibát vétett, amikor kék zászló alatt pozícióharcba keveredett Algersuarival ahelyett, hogy elengedte volna a sokkal gyorsabb Massát és Webbert.

Szép dolog a verseny, de nem kicsit volt veszélyes, amit csináltak, hiszen kiszámíthatatlanul viselkedtek, ami alkalomadtán életveszélyes is lehet a mögöttük jövő gyorsabb pilóták számára.

Nem csak szakkomentátorunk, hanem maga Jenson Button sem volt biztos abban, hogy el kell-e engednie Mark Webbert, aki ekkor a lágy abroncsokon már előnyt gyűjtött Massához. A McLaren-csapat weboldalán, az élő rádiós kommunikációban is feltűnt az "Are we sure Webber is going to stop again?" - mondat (Biztosak vagyunk abban, hogy Webber még ki fog menni?).

Miután megnyugtatták, nem is nagyon állt Webber útjába, csupán vigyázott, hogy az ausztrál már hozzá képest ne tudjon elég előnyt gyűjteni.

Aztán jött a már említett Massa-féle kicsúszás, aki így ötödikként ért célba, mögötte az egyre stabilabb és jó formát mutató Mercedesesek, Rosberg és Schumacher, majd a két kicsi, ám annál gyorsabb Force India Mercedes (Sutil, di Resta) végül Kobayashi, aki megint értékes pontokat szerzett.

Két hét múlva Brazil Nagydíj, a szezon utolsó versenye. Ha Vettel ennyire motivált, a McLarenek pedig ilyen gyorsak, akkor akár szép kis tűzijáték is lehet belőle.

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Megjött a Peugeot dácsiája

Megjött a Peugeot dácsiája
Elkészült a Logan első komoly riválisa, a Peugeot a 301-es, amelyet nálunk is kínálnak majd.

Égéstér Mitől prémium? És szerelő-canossa

Ha eddig nem tudta, hogy a Skoda nem Audi között, ha nem jött még rá, hogyan működnek a szerelők.

Motor Dr. A dús keverék kopást okoz?

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?

Az internetes közösséghez fordulok, hogy döntse el, mit tegyek az autóval.

Van jobb Porsche a 911-esnél

Az autó, ami kísértésbe visz. Lopnék, csalnék, talán ölnék is érte. Fejben biztosan.

A világ leghosszabb forgalmi dugója

Luxusmárkát alapít a Renault?

Állítólag ugyanaz lesz az Initial Paris a Renaultnak, mint az Infiniti a Nissannak.

BMW-vel a világ végére

Kommentek

  • 2011.11.13 16:43:29dhp

    jó lesz már a Brazil gp, végre egy oldszkúl pálya. ezek a Tilke által tervezett pályát szörnyen rosszl sikerültek. ha van egy ilyen, az oké... de hogy az összesnek szinte ugyanolyan a vonalvezetése, és ugyanolyan gyenge versenyek vannak, az már túlzás. száradjon le Tilke keze, meg Eccleston-é is, hogy elfogja az ilyet.

  • 2011.11.13 16:44:04BMW ///

    Vettel ma szerencsétlen volt de megint nyerte volna.

  • 2011.11.13 16:44:21dhp

    *elfogadja

  • 2011.11.13 16:54:35Dexman

    "hogy nem-e az idei világbajnok hibája volt az"
    Ezt lehetett volna magyarul is írni. Legidegesítőbb a "nem-e" kombináció használata.
    Vettel, ha nem esik ki, akkor se biztos, hogy megnyeri. Egész hétvégén jó volt a meki tempója. Megint meg lehetett volna verni versenyben. A lekörözöttek gondoskodtak arról, hogy szétszedjék az izgalmas csatákat az élen. A RB és a Ferrari box munkája kritikán aluli volt. Igaz a RB-nál alapból úgy tűnik, hogy van egy profi világbajnoki csapatrész. Meg van a Webber féle banda.

  • 2011.11.13 16:58:47megint

    Vettel behúzta volna ezt is, de azért akkora drámát sem kellett volna csinálni belőle, mindent nyert idén, talán ez belefért. Amúgy egy szörnyen unalmas verseny volt, maszat meg webber kb egy kategória, max ezt bizonyította ez a verseny is

  • 2011.11.13 17:06:05abc

    "hiszen a futamtól még az is izgalmasabb volt"

    futamnál nem?

    Egyébként igazad van.

  • 2011.11.13 17:11:05nagyati67

    "nem tudni, hogy NEM-E az idei világbajnok hibája volt az"

    Vályi Pistának üzenem, ha már így beszél, legalább ha már ír, ne kapcsolja ki a helyesírás-ellenőrző fícsört!
    Hihetetlen, hogy már az írott nyelvvel is ilyen hadilábon állnak közismert médiaszereplők.
    Lassan azzal már kezdek megtanulni együtt élni, hogy, hogy nem Vályi Pista, hanem "A" Vályi Pista követte el ezt a merényletet, de ez a "nem-e" kiverte a biztosítékot...
    Hogy kaphat az ilyen diplomát? Még az érettségit is megkérdőjelezném.

  • 2011.11.13 17:19:32körülnéz

    hát, (háttal nem kezdünk mondatot), vazzeg (nem káromkodunk) amikó (amikor) láttam, el is nem hittem (el sem hittem) hogy (hogy elé vessző) leirtad és BENNE HAGYTAD a szövegben a "nem-e"-t. Lehet (innen hiányzik egy "hogy", ami manapság szintén terjed...) nem tudol magyart. már úgy értem, ahogy itten szokás beszélni asztat. ez persze nem baj (de az), csak nagyon furcsa. HÁT MÉG ,

  • 2011.11.13 17:19:52koc

    Saját elemzésem:
    [link]

  • 2011.11.13 17:21:40körülnéz

    hát, (háttal nem kezdünk mondatot), vazzeg (nem káromkodunk) amikó (amikor) láttam, el is nem hittem (el sem hittem) hogy (hogy elé vessző) leirtad és BENNE HAGYTAD a szövegben a "nem-e"-t. Lehet (innen hiányzik egy "hogy", ami manapság szintén terjed...) nem tudol magyart. már úgy értem, ahogy itten szokás beszélni asztat. ez persze nem baj (de az), csak nagyon furcsa. HÁT MÉG ,

  • 2011.11.13 17:22:47körülnéz

    HOGY EZT HAGYJÁK NEKED!! Na az ami idegesítő. (persze csak kicsit, és egyre kevésbé... :( )

  • 2011.11.13 17:28:07komcsy

    NEMEEEEEEEEEEEEEE !!!!!
    Jézusom.

  • 2011.11.13 17:29:28GGG77

    Aki számára eddig kétséges volt, az ma láthatta, hogy a Red Bull-nál milyen ordító a különbség a két pilóta, és a mögöttük álló emberek teljesítménye között.

  • 2011.11.13 17:40:42koc

    A pályán versenyzőktőll ne is várjuk el, hogy képben legyenek. Ők nem nézik a közvetítést, épp annyit tudnak, mint amit rádión bemondanak nekik. A formula1.com élő kommentárjában rögtön a kiállásnál jelezték, hogy jönni fog újra.

  • 2011.11.13 17:41:50koc

    A futamtól szófordulat is helyes.

  • 2011.11.13 17:54:44gguly

    Egy igazi Hamilton rajongó, most sajnálja, hogy Vettel kiesett, mert Hamilton akkor is alkaphatta volna.

    A pole pozicós ideje sem volt jobb Hamilton Q2-es idejénél. A futam biztosan nem lett volna izgalom mentes, unalmas Vettel menet.

    Vettel gyorsult a Q1-re saját magához képest 6 tizedet, azaz levitte a guminyomást, és meredekebre állította kerékdölést, de ez most megbosszulta magát. Ez már tól alacsony volt.

    Fogunk még erről hallani, azt garantálom

  • 2011.11.13 18:01:25Ironpen

    Nohát, nem is tudtam, hogy ennyi nyelvész olvassa a totalcar-t. Nos akkor ezt kritizáljátok: "Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk."
    Srácok a nyelv változik, ha tetszik, ha nem, rajtunk múlik mi változzon. Ilyesmiket Grétsy Lászlótól hallottam ifjonti koromban, úgy vélem igaza van...

  • 2011.11.13 18:02:30Módfelett Kényelmetlen

    "száradjon le Tilke keze, meg Eccleston-é is, hogy elfogja az ilyet"

    mélységes egyetértésem

  • 2011.11.13 18:08:24Tomi1973Wien

    kivancsi lennek, mennyi(k) az(ok) a pont(ok), ami(ke)t kobay. ma szerzett? :LOL:

    minden cikkben van legalabb egy ilyen jellegu hiba....

    idezet: ''...végül Kobayashi, aki megint értékes pontokat szerzett.''

  • 2011.11.13 18:15:36ommm

    Dexman: McLaren, nem meki. Ezt is lehetett volna magyarul írni...

  • 2011.11.13 18:19:21Hkacsa

    "szakkomentátorunk" ez ugye csak vicc akart lenni?

  • 2011.11.13 18:19:21ommm

    nagyati67: Úgy barátom, hogy sajnos nálunk így használják, nyilván helytelenül, ezért megszoktam. Gondolom neked nincsenek ilyen rossz szokásaid.

  • 2011.11.13 18:20:20Mr. Ray

    Imádom az ilyeneket. Behúzta volna. Behúzta? Nem. Tilke-féle pályák meg tényleg szarok.

  • 2011.11.13 18:20:42johnibyg

    A Brazil GP-re kiváncsi leszek.
    Jó régi pálya, izgalmas verseny lesz, csak ne essen ki senki se az elejéből. Vettel nagyon motivált lesz a kiesés miatt, Hamilton úgyszintén a győzelemért, a többiek meg a jó évadzárásért.

    Egy dolog azért megfigyelhető: mikor kiesik valaki, akkor kicsit beszél a riportereknek, és elhúzza a csíkot. Vettel kiesett, ottmaradt a boxban, követte az eseményeket és próbált segíteni Webbernek. A Red-Bull és a Ferrari nagyon nem volt a toppon, mind a pilóták, mind a boxutcások hibáztak.

    Hamiltonon pedig meglátszik, hogy jó pilóta, feltéve, hogy Massával nem kerül össze, ami ritka eset (ebből is látszik, hogy Massa nem rossz pilóta, de überpeches éve van).

    A Williamson meglátszott, hogy az Emirátusokban nem csak olajt és lányt tud kapni a versenyző, hanem anyagot is (a díler számát meg adja meg valaki).
    Majd Brazíliában mit csinálnak, ahol sok cuccot lehet szerezni... :-)

  • 2011.11.13 18:23:08ruskyy

    a "nem-e" azért tényleg olyan, hogy változik a nyelv, meg minden, de azért nem kéne...

    a futam meg sz*r volt. talán, ha vettel nem esik ki. (mclaren-nek drukkolok btw, de legalább lehetett volna vettel-hambi párharc, így meg hamilton győzelemtől függetlenül lehet hallgatni majd, hogy csak azé' mer' vettel kiesett)

  • 2011.11.13 18:53:06nagyati67

    ommm: A nálunk az ugyanaz, mint nálatok, ugyanis a földid vagyok. A "nem-e" sajnos nem palóc sajátosság.

  • 2011.11.13 18:56:37Dexman

    ommm
    A meki az rövidítés. Mint ahogy az RB is. Kár, hogy csak ebbe tudsz kapaszkodni.
    Kicsit visszataszító, hogy a totalcar hasábjain szükség van arra,hogy egy megmondó ember az épp aktuális divat szerint szóljon le bizonyos témákat. De úgy látszik nem csak nekem szúr ez szemet.

  • 2011.11.13 19:00:58Mr. Ray

    Szerintem a TC-nek nem kéne az F1 versenyekkel foglalkoznia. Van jó pár egyéb oldal, ami erre szakosodott. Persze nyilván lekattintják, elolvassák, pláne, hogy hétvégén unatkoznak az emberek, így amíg ez így van, nem fog megváltozni, kapjuk a pofánkba a véleményt:)

  • 2011.11.13 19:05:593 gb

    Egy kiadós eső, na az kéne Braziliában!

  • 2011.11.13 19:17:19háziember

    Jól jellemzi a mai futam izgalmait, hogy a nyelvművelő szakkör által felvetett témák mintha hevesebb érzelmeket váltottak volna ki, mint maga a nagydíj.

    Tudom, nem ide tartozik, de kitűnő RTL-es szakkomentátorunk újra hozta a formáját, már kedvem sincs felsorolni, hány és milyen okot adott rá megint, hogy kis híján ráöntsem a sörömet a tévére. De a mélypont az volt, mikor a nézőket kérdezte meg hogy Webber milyen gumikat használt. Azt vajon tudta, melyik futamot közvetíti?

    De visszatérve a lényegre: Igazán izgalmas az lett volna, ha Vettel is játékban marad és Button KERS-e is rendesen működik. Amit meg régóta nem bírok megérteni: minek kellene még történnie ahhoz, hogy Massát elküldjék végre a Ferraritól?

  • 2011.11.13 19:22:57dik_

    Örülök, hogy a TC végre rendszeres írásokat is közöl a Forma1-ről! Így tovább!!

    Czollner Gyulánkat nagyon nem bírom, de azt el kell ismerni, Massát és a lekörözötteket jogosan és stílusosan ekézi. :)))
    Hm... Massa és a lekörözöttek egy mondatban... Régen furcsa lett volna, manapság sajnos már nem az. Egyáltalán nem az. Nem kicsit csodálkozom, hogy a Ferrari szerződést hosszabbított vele!

  • 2011.11.13 19:26:23Mr. Ray

    Szerintem meg sokkal izgalmasabb, hogy nem maradtak játékban az említett emberek. Túl magas a megbízhatósági faktor. Régen egyáltalán nem volt biztos, hogy körbeérnek a versenyzők, mostanság pedig nem lehetett látni elfüstölő, kigyulladó motort, max 1-2 elromló Kers és ennyi. Egyszóval ez egy technikai sport, és aki nem tudja összerakni az autót, az így járt. Ugyanez igaz a gumistratégiára is, ha már tankolni nem lehet. Egyszóval unalmas szart csináltak az F1-ből. Kb. annyira, mint amikor Schumacher nyert egymás után.

  • 2011.11.13 19:29:00H_M_CS

    Egyetértek, tirhuljon Tilke!
    Különben szerintem minden pilótára szükség van, tök jó, hogy ilyen színes a mezőny. A jelenleg gyengébben szereplő pilóták mellett jobban kidomborodnak a klasszisok.

  • 2011.11.13 19:42:00Térspecialista

    Több ilyet, ahol ez a kis mutogató pótsumacher a boxból nézia futamot! Aki a Vettel féle "izgalmakkal teli" dominanciát élvezni tudja, annak szerintem az üres pálya bámulása is kielégülés lehet, csak legyen valahol a pály közelében egy poszter a kisköcsögről...

  • 2011.11.13 19:42:47koc

    "Szerintem a TC-nek nem kéne az F1 versenyekkel foglalkoznia."

    Szerintem pedig az nem autos ujsag, amelyik nem foglalkozik vele. Szoval csak igy tovabb.

  • 2011.11.13 19:56:19ommm

    Elképzelhető, hogy Massa a jövő szezonban jó szolgálatot tehet Alonsónak. Mert ráhajtanak a címre, az biztos. Mással lassan én sem tudom magyarázni a Ferrari ragaszkodását.

  • 2011.11.13 20:03:26think different

    Nyelvtannáciknak:[link]

    Pista, kérlek alássan: Szard le. Papírt majd küldök.

  • 2011.11.13 20:10:11Gee Halen

    Sokkal jobban élvezem a versenyeket, mióta Angliából a BBC-n nézem.

    Igaz, így is bealudtam 20 körre Vettel kiesése után, de nem a közvetítés tehet róla.

  • 2011.11.13 21:14:46KariKa

    Én speciel kiakadtam azon a Vettel-fényezésen, amikor azt sikerült mondani a közvetítésben, hogy más már régen elindult volna a következő futamra, bezzeg Vettel, ő ott marad és segít.
    Nettó hülyeség, ott szoktak maradni, de látom, itt is már böfögik vissza ezt.

  • 2011.11.13 21:18:36sz.s.

    Végre egy hazai oldal ahol Abu Dhabi (mint máshol) és nem Abu Dzabi...

  • 2011.11.13 21:19:33sz.s.

    Máshol= más európai országokban.

  • 2011.11.13 21:41:05Super aGyuri

    Ne változzon. (A nyelv.)
    Teljesen jó, ahogy a múlt előtti század elején megalkották/felturbózták.
    Amióta az mpgy.ogyk.hu-ra felpakolták a régi parlamenti naplókat és irományokat, egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy a nyelv az utóbbi kb. 100 évben már nem "változik", hanem silányodik.

    Az én gyomrom soha nem fogja bevenni, hogy:
    - Nem-e...
    - Vok (kivéve: wok értelemben) :)
    - Lehet megteszem (LEHET, HOGY!!!! LEHET, HOGY!!!! LEHET, HOGY!!!! LEHET, HOGY!!!! LEHET, HOGY!!!! LEHET, HOGY!!!! LEHET, HOGY!!!! LEHET, HOGY!!!!!)
    (s egyéb silányságok) :)

  • 2011.11.13 22:52:11Seca81

    Szerintem Massa a Hungaroringi nyaksérülése óta nem találja magát és talán már nem is fogja. Emlékezzünk csak vissza, azelőtt volt egy pár jó versenye...

  • 2011.11.13 22:57:34koc

    Kazinczynak is ezt mondtad volna? :)

  • 2011.11.13 23:01:17Kopi3.14

    Lenne egy kérdésem: ha jól látom jobb hátsó gubanc van, s bal oldali kerékvető. Amire a felső kamerás felvételek szerint rá sem hajtott. Akkor hogy is van ez?

  • 2011.11.14 01:06:34halló figyel valaki?

    Mr. Ray-nek, dehogynem a Totalcar végre megszóllalt, nélküle máig máshonnan kellene informálódnom, ha nem láttam a meccset, de tudod mit? Olvass Joó Gabit, részvétem. A TC-nek ezzel a sporttal KELL foglalkoznia, ez szerepfelfogás kérdése, és új szín, én helyeslem, hogy belevágtak. Ízesen ír ez a pálóc srác, gratula.
    Nyelvtannáciknak pedig kis empátiát. Ahol a nyelvgyakorlás is akadályokba ütközött, onnan jött embernek nem mondunk olyat, hogy itt hogyan beszélnek. Aki hazajött ötvenhatos, de nem bír magyar beszélni, annak mondhatsz megrovólag bármit. De az ízes beszéd a határokon túl van otthon, diaszpórában, nézzétek már el, és gondoljatok bele. Okés, a nem-e az durva, itt, de nem az ott.
    Másrészről életemben az egyik legszebb mondat tájszólással hangzott egy szép napsütéses vasárnap reggelen, miszerint "Éhezs vagy kedvezs?" A hátam is beleborsózik máig ebbe a cirógatásba. Köszönöm Vazs megye. Sajnos a csaj má’ nincs meg...
    Pistának küldök papírt, ha a fenti felajánkás elfogyna, és abba ne hagyd.
    Ja, és kérek mindenkit, nyugodtam dühöngjön a nyelvi slendriánságon, átolvasatlanságon, rosz he'jesíráson, és tárgyi tévedéseken, de ha ura a nyelvnek, viselje el és vegye észre a tájszólást, és böcsülje, ha valaki ma még ízesen beszél, és fontolja meg, kit hol sért meg.

  • 2011.11.14 01:21:45halló figyel valaki?

    Felajánlás,
    rossz,
    és Bocccs.

  • 2011.11.14 03:25:01totyatotya

    sz.s. "Végre egy hazai oldal ahol Abu Dhabi (mint máshol) és nem Abu Dzabi..." hatalmas +1

    Honnan a picsából jött ez a dzabi marhaság???

  • 2011.11.14 05:26:27petru

    Kobajasi fontos pontokat szerzett? Mennyit, hanyat?

  • 2011.11.14 09:06:49junkie

    Köszönöm szépen a kedves szerkesztőnek, hogy az index fórum fejlécébe szúrt kétsoros cikkösszegzővel sikerült tönkretennie a versenyt számomra. Direkt nem nézek semmilyen híroldalt, amíg nem látom a futamot, de álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy index fórum megtekintése közben fognak egy bazi nagy spoilert a pofámba tolni. Köcsögöm széken.

  • 2011.11.14 10:16:56tomnemtom

    áh, a motorolajcsere-lobby tette tönkre Fettel versenyét.
    mer az úgy volt :
    -gyerekek, cseréltetek olajat FEttel autójában ?
    -nem
    -nem-e ? na, gyorsan!
    oszt a kapkodásba ráfröccsent a gumira, kiette, oszt nesze, elpikkadt.
    gondolom, mer egyszer nem sikerült megnéznem az első négy kört.

  • 2011.11.14 10:26:32kamionmentés

    @dhp
    "száradjon le Tilke keze, meg Eccleston-é is, hogy elfogja az ilyet."

    Ecclestone nem hogy elfogadja, hanem ilyennek rendeli. Régebben Tilke nyilatkozta, hogy mennyire nagyon megkötik a kezét.

  • 2011.11.14 10:29:37kamionmentés

    Vazzeg, Gyulámék nem tudták eldönteni, hogy Webber jön-e még egyszer. Én a futamot párhuzamosan a részidőkkel kapcsolatban a formula1.com-on követem. Ott élő blogposzt van a futamról, ahol egyértelműen leírták, hogy Webber jön még egyszer. Gyuláméknál nincs net?

  • 2011.11.14 10:30:12ZYLO

    Hogy ezt miért nem tudta Vettel tavaly előadni?!

  • 2011.11.14 10:49:48kuciber

    Unalmas már ez a s..g nyalás ami az RTL-n megy Vettel-el kapcsolatban. Ugyan azt csinálják, mint anno a cipésszel. A futam első 10 perce eltelt a némettel, úgy, hogy a versenybe bele sem néztek a komik. Vettel-nél hibás volt a csapat a kerék a kerékvető, meg mindenki csak ő nem, az elmúlt versenyen érdekes csak Massa volt a hülye, hogy ráment a kerékvetőre.

  • 2011.11.14 11:23:56karlmann

    A defektpártiak nézzék már meg azt a részt, amikor Fetli fiú jobb hátsó felnijét leveszik. Defekt esetén nem szokott az alsó és a felső lengőkar is eltörni, mert egyébként nemigen tudna a kerékagy öt cenit mozogni előre-hátra.

  • 2011.11.14 12:02:32opati666

    A Tilke-pályákról csak annyit, hogy tényleg mind egyformán unalmas, de nekem az indiai az egy nagyon kellemes csalódást okozott. Szerintem megállja helyét az "oldszkúl" pályák között...

  • 2011.11.14 12:09:51dhp

    @kamionmentés
    Akkor meg főleg Mr. E monnyon le. Lehet, hogy ő már jó ideje nyugdíjas, és tetszik neki ez... de szerintem senki másnak nem jön be.


    El van cseszve ez az egész. Legyenek inkább egyforma autók, mint egy márkakupában, akkor legalább mindenkinek lenne esélye, nem lenne az a néhány állítólag marha jó pilóta istenesítve. Megmutathatnák, hogy mit tudnak, azonos feltételekkel.

    Meg aztán amellé, hogy mennyire unalmasak a versenyek, hozzájárul Gyulám és a többi mókamester bénázása. Szabadedzést még megnézem a BBC-n, de a futamot csak nem akarom laptop-ról nézni, na. Nagy szerencse, hogy jövőre már nem ők fognak közvetíteni. Ha a DigiSport-ra kerül (Romániában van minden, FP-k is...) akkor nem lehet gond, ha az M1-re akkor remélhetőleg adnak majd szabadedzést, és időmérőt is, nem úgy, mint a MotoGP-nél, kommentátornak meg "kölcsönkérnek" valakit az EuroSport-tól, aki érti a dolgát, mint kommentátor, és ért a szakmai dolgokhoz is. Attól, hogy Gyulám ott van valami márkakupában, még nem lesz szakkommentátor. Anno, amikor Palik ott volt mellette, legalább szórakoztatóak voltak a közvetítések.

  • 2011.11.14 12:26:51opati666

    @dhp

    A márkakupa, az márkakupa. Az F1 meg F1. Nem tenne jót neki az egységesítés. Nem véletlen, hogy az egységes motorgyártó behozatala ellen is mekkora tiltakozás volt minden oldalról...

    Gyulámról meg annyit, hogy ne örülj te annak, hogy megszabadulsz tőle. Gyulám és társai ugyanis nem az retekklubnál dolgoznak, hanem egy külsős cég. Márpedig ha a királyi tévé őket bízza meg a műsorkészítéssel (mert például nem találnak alkalmas rokont), akkor bizony a további években is élvezhetjük Gyulám szakértelmét...

  • 2011.11.14 12:49:59dhp

    Nagyon merem remélni, hogy lesz annyi esze valakinek az MTV-nél (már ha oda kerül, mert én nem tartom kizártnak a DigiSportot. Üzleti szempontból baromira megérné nekik, a közvetítési jogok pedig megvannak) hogy észreveszi, hogy mindenki utálja őket, és nem alkalmazzák ezt a bandát. Elég ránézni az RTL Klub saját weboldalára, ott hogyan kutyázzák őket...

  • 2011.11.14 12:51:45Brett Shaw

    @56karlmann

    Nem a kerékagy mozgott 5 centit, hanem a fékhűtés burkolata.

  • 2011.11.14 13:04:42opati666

    Pártunk és kormányunk eltökélt szándéka, hogy bizonyos sportközvetítéseket mindenki számára elérhetővé kell tenni. A DigiSport esetében ez nem oldható meg. Ha a kormánynak (kormányzati szervnek) lesz beleszólása, akkor az M1-en lesz az F1.

  • 2011.11.14 13:15:37dhp

    Az mondjuk mindenképpen az MTV mellett szól, hogy gyakorlatilag annyi pénzt tudnak rááldozni, amennyit csak akarnak. Tehát bőven tudnak magasabb ajánlatot tenni a Digi-nél a közvetítési jogokért... adunk nekik elég pénzt.
    De ha oda kerül, és az én pénzemből is fizetik, akkor minimum elvárható, hogy küldjenek ki valakit a helyszínre, aki szolgál érdemi információval, plusz tényleg legyen egy hozzáértő csapat. Még ha Gyulai és a nem csak "alkalmasint" idióta kérdései meg is maradnak, Gyulám meg szerkesztő lesz... legalább találjanak olyan embert, aki pl. figyelemmel követi az eseményeket, nem a nézőt kérdezi meg, hogy mi történt... pl. nem keveri a Red Bullt a Toro Rosso csapattal. (Ez csak az utóbbi két verseny, csupán két momentuma. Többet nem is kell hozzátenni, asszem.)

  • 2011.11.14 13:22:17Ndre

    Minden országban ki van kötve, a verseny rendezésének feltétele, hogy csak országos, mindenki által fogható adó közvetítheti a futamokat, az összes futamot.

  • 2011.11.14 15:49:08ni lovag

    Legalább ezt az undorító ,nyálas kváziGyulai gyökeret elzavarták !

    kösssszöm széppen

  • 2011.11.14 20:53:43T1GRIS

    @think different
    A "nyelvtannácis" linkedhez: Kár, hogy épp a linkelt videó lényegét nem sikerült megértened, mert akkor belátnád mekkora kapufa ezt egy interneten publikáló sajtómunkást ért - amúgy abszolút jogos - helyesírási kritika ellenében felhozni védelemként.
    Figyelmedbe ajánlom ezt a részletet:
    " (...) I think what offends examiners and employers when confronted with extremely informal, unpunctuated and haywire language, is the implication of not CARING that underlies it. You slip into a suit for an inteview and you dress your language up too. You can wear what you like linguistically or sartorially when you're at home or with friends, but most people accept the need to smarten up under some circumstances - it's only considerate."

    Vagyis, esetünkben: mellékes és teljességgel magánügy, hogy ommm vagy bárki más "nem-e-zik"-e baráti vagy informális levelezésben, viszont nem ugyanilyen elbírálás alá esik, ha ugyanezzel a helyesírással újságban publikál. Ez pontosan az interjú és az öltöny esete a fenti példában.