Miért járunk szarokkal?

Az autóimportőrök szövetsége folyamatosan nyomatja a „roncsautók országa leszünk” dumát, meg hogy nő az autók átlagéletkora, stb, stb. Halkan jegyzem meg, amikor eltelik egy év, akkor a meglévő autók életkora pont egy évet nő, tehát ez a folyamat alapvetően természetes. Más kérdés, hogy nem annyira kívánatos: az EU átlaga 9,7 év, nálunk ez már körülbelül 14. Azaz tulajdonképpen jól látja a dolgot az MGE.

Ez így a neten olvasva uncsi, de az ember könnyen felkúrja az agyát. Micsoda dolog, hogy nem vettél még egy 2,25 millióért a népek közé szórt Lada Kalinát sem?! Szóval, amennyiben ön, kedves olvasó, ezt az iszonyatos mulasztást elkövette, sőt, még egy Audi Q7-esre sem fanyalodott rá, tegye a szívére a kezét. Mi okozta a bűnbeesést, amiért minimum jár egy lerugdosás az Olümposzról? Talán nem volt kedve autót venni? Nem ért rá? Esetleg nem volt rá lé? Persze megeshet, hogy épp van egy viszonylag új kocsija, még ki sem fizette; vagy a munkahelye adja a kocsit, mert azt olcsóbb, mint fizut adni.

Ha megnézzük a számokat, még mindig nem a magánemberek fújják az autópiacot, még ha a Suzukinál, Daciánál, Opelnél fel is tűnnek hús-vér homo sapiensek is. A használtimport még mindig magasan veri az új autókat (tavaly 142 ezer használt importautó vs. 96 ezer új): ez itten nem a Kánaán. Ha elképesztően optimista módon azt mondjuk, az új autók felét vette magánember, akkor is háromszor annyi használt jött az országba.

Ez nem a youngtimer-buzik országa; nem össznépi hobbink 15-20 éves hulladékokkal járni, amelyeket az osztrák bontók elől happolnak el ügyes honfitársaink a nyugati határ mentén, hogy aztán 100-150 ezer forintért eladják. Profittal!

De feljebb sem jobb a helyzet: az 1500-3000 eurós BMW-ket sem azért adják el a németek, mert annyira jók. Egyrészt ott is bőven akad lelakott/szétrohadt kocsi, másrészt ott féktárcsák cseréje már a gazdasági totálkár. Túlzás, hogy a németek fejében az autószerviz egyet jelent a márkaszervizzel, de nagy csodák nincsenek. Az autójavítók ott leginkább legálisan működnek, az utángyártott alkatrészek biznisze sokkal kisebb, a munkadíjakat meg úgy kalkulálják, hogy a szerelőknek emberi fizetés jöjjön ki a végén. Nálunk a független, azaz nem márkaszervizek bőven a szürke zónában mozognak, a németeknél viszont nem jön ki máshogy a matek – akkor meg már egy csomóan jobban megbíznak a márkaszervizekben: dokumentáció, célszerszámok rutin, típusismeret – alig drágábban.

Aztán amikor egy vizsga vagy egy javítás költsége már összemérhető a kocsi értékével, meg már amúgy is magas rá az adó, simán megszabadulnak tőle. Odavetik elénk, hadd vigyük. Mi pedig örülünk, mert nagyobb a valószínűsége, hogy rendesen szervizelték, mint nálunk, ahol a garancia lejárta utáni első naptól már csak a kendácsolás megy.

Tehát megvesszük, mert regadózva-vagyonszerzési illetékezve is megéri, legalábbis úgy tűnik. Ráadásul azt az autót el is kell hozni, és ha elfogadjuk, hogy egy átlag magyar egy átlagos német romot átlagosan ezer kilométerről hurcol haza, az rádob egy százast az egészre. Jó-jó, tudom, van, amikor amúgy is hazajönne valaki, és szuvenírnek hoz egy kocsit eladásra, de ez inkább egy szerencsés együttállás. A tréleres autóhurcolás nemzeti sport lett nálunk, és nem jön ki olcsóbban.

Így adódik, hogy egy ezerötszáz eurós, nagyobbacska motoros autó a végén 700 ezer forintból áll meg, pláne, ha szigorított vizsgát kell tennie, ami persze műszaki értelemben ugyanaz, mint a normál, csak dupla áron csinálják, és közben jobban összevonják a szemöldöküket.

Így jön ki, hogy tavaly regisztrációs adóból közel 24 milliárd forintot vágott zsebre az állam, és ez bő 10 százalékkal nőtt 2015-höz képest. Felfoghatatlanul sok pénz, akár stadionban, akár lélegeztetőgépben fejezzük ki. Minden egyes személyautó után átlagosan bő százezer forintot szedtek be csak regadóból, miközben az új autók után valaki megfizette az áfát is, a használtaknál meg a vagyonszerzési illetéket, plusz a németországinál lényegesen magasabb, minden más költséget.

Ezt nyugodtan felfoghatjuk úgy, hogy amikor van 600-800 ezre valakinek autóra, abból Állam Bácsi elvesz – a teljesítmény és az Euro-besorolás függvényében – 150-300 ezer forintot, mindenféle jogcímen. Elkéri egy garnitúra gumi árát, ne vegyél új fékbetéteket se, mert kell az államkasszába. Még egy kis szállítás, egyebek, és kiderül, hogy tényleg Németország, Ausztria legnagyobb szarjait kell behordani azoknak, akiknek épp nincs kedvük új autót venni. Nem lehetne inkább visszahozni a vámot? Az kevesebb volt...

Ennek aztán megvan az a hatása, hogy a magyarországi romok ára is indokolatlanul magas, vagyis a piacon még akkor is érnek pénzt, amikor már rég ki kellett volna hajítani őket. Nem elég, hogy behordunk külföldről egy csomó vackot, de a saját vackainkat is túlhordjuk.

Mondhatnám persze, hogy ebben az országban szinte mindenki meghülyült, azért van ez így – de nem. Mindössze arról van szó, hogy az emberek megpróbálnak a szabályok mentén élni, mert nincs más választásuk, ha itthon maradnak. Mert ugye vidéken sok helyen nem alternatíva a budapesti szintű tömegközlekedés, kell a kocsi. És akkor az van, hogy a legcsóróbbak kvázi száz százalékos felárral juthatnak a legolcsóbb romokhoz, vagyis szinte rákényszerülnek, hogy országunkat az említett roncstemetővé tegyék. 

Egy középkategóriás, kompakt, viszonylag friss autónál az állam által elvett összeg már elviselhető szintre szelídül, a luxuskategóriában pedig arányaiban szinte észrevehetetlen.

Mondhatnánk, így van rendjén, támogassuk, hogy jobb/fiatalabb autók kerüljenek az országba, de ez tévedés. A rendszer arra van belőve, hogy mindenkit levegyen az elején egy nagyobb összegre. Ez ugyan nem példátlan dolog, csak nincs rendesen kitalálva, a szegény ember meg bolyong a szabályok labirintusában, és a végén az jön ki, hogy a lehető legvacakabb autót tudja megvenni. Hisz ha már van magyar rendszám az autón,  annál nagyobb kedvezményt kap a teljesítményadóból, minél öregebb.

Nem mintha zavarna, hogy az öreg M3-asok tulajait nem adóztatják szénné, de ez baromság. Valahogy úgy kéne megcsinálni a rendszert, hogy arra ösztönözzön, minél jobb-újabb-környezetkímélőbb legyen a megvett használt autó, vagyis a vásárláskor nem kéne jól megvágni mindenkit – majd a kiesett összeget beszedni valami értelmesebb rendszerű adó formájában. Máris nem tűnne úgy, ha kinézünk az utcára, hogy Magyarországon kábé 2000-2002 táján jár az automobilizmus, benne ufóként közlekedő modern cégautókkal, és néhány új Suzuki Vitarával.