2013.05.30. 13:25

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

Tisztelt Szerkesztőség!

Egy éve vagyok már egy 2002-es Hyundai Santa Fe többnyire boldog tulajdonosa. Amit lehetett, már kicseréltük, jó félmillió ráment az elmúlt évben az autóra, lassan elhiszem, hogy jó lesz a kocsi. Hóban-sárban-dagonyában is közlekedtem vele, (még) soha nem ragadtam be sehova. Mégis ott a kisördög, hogy le kéne cserélni, még jobbra. Egyaránt használom városban, autópályán és a mecseki úttalan utakon is az autót, ezért fontos a hasmagasság és az összkerékhajtás, de a nagy csomagtartó is a sok szállított motyó miatt. Nagyon csábítanak az automata váltós autók (a mostani nem az), megszokásból dieselben gondolkodom. Durván 2.5M Ft-ot tudnék összeszedni a cserére (+/- egy kicsi) Két típuson agyalok:
VW Touareg vs Audi Allroad

Ebben az árkategóriában a 2002-2004 közötti példányok jönnek szóba, vegyes előélettel. Az Audiban tetszik a légrugó, már 2M alatt is vannak használt példányok (+ráköltéssel ennyi pénzből egész jóra össze lehetne rakni?), de félek, hogy elakadok vele a sárban. A Touareg minden szempontból álom, de azt meg félek nem tudnám fenntartani. Megköszönném, ha elmondaná véleményét a kérdéses típusokról, esetleg meggyőzne, hogy a mostani autómmal jobban járok, netán javasolna más típusokat!

Előre is köszönöm!

Kedves Kérdező!

Az Audi Allroad nagyon tetszik nekem is: Gyönyörű a formája, de ennyi, eszembe nem jutna megvenni. Valahányszor meglátok egy jó kiállásút mindig elfog a birtoklási vágy, de magamban rögtön hozzá is teszem, hogy bárcsak lenne benne egy rendes motor meg rugózás. A sárban nem akadna el olyan könnyen, de minden más elromolhat rajta. A szétrepülő viszko visszatérő probléma, a légrugó szintén nem a legacélosabb része, és a motorról még nem is beszéltünk. A méltán hírhedt 2.5 V6 TDI van benne, ami azonkívül, hogy sokat eszik, még el is romlik. Ezekre a motorokra jellemző az elkopó vezérműtengely, hengerfej bajok, turbó problémák, adagoló gondok. Szerintem ez volt a valaha gyártott legrosszabb Audi motor. A régi sor ötös motorral, kézi váltóval meg rendes futóművel nagyon kéne. Sok embernek működik több kevesebb problémával, de sokan szívnak óriásiakat vele. Olvasgasson a Népítéletben róla.

A VW Tuareget személyesen nem ismerem, de három ismerősömnek is volt/van, és egyöntetűen szeretik. A fenntartása persze pénzbe kerül, 200 ezer körül cseréltek porlasztókat, 70 ezer/db áron úgy, hogy a régit leadták, a gyári 150 ezer volt. A légrugó nem ide való, megeszik a kiváló magyar utak. Az öthengeres motoroknál előfordul a vezérműtengely kopása. A szokásos szervizeken kívül extrém meghibásodásokról nem beszéltek, de az alkatrészeknek van ára. Csak akkor vállalja be, ha bőven van pénz a kasszában.

Sok sikert!
becsületesnepper.hu

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.