Elizélt? Nem igazán

Teszt: Citroën C-Elysée 1.2 VTi 72 - 2013.

2013.07.22. 06:49 Módosítva: 2013-07-22 07:49:13
Galériák (1)
Egy olcsó autóban mindig van valami, amit látszólag szándékosan rontanak el. A formaterv borzalmas, vagy az anyagok kivételesen igénytelenek, az alapmotor hat szánalmasan gyengének, esetleg a térkínálat, netán a kivitelezés minősége csapnivaló. Sokáig azt gondoltam, ez törvényszerű is, pedig nem az.

Amióta a Dacia felrúgta a konvenciókat, és elkezdett szemtelenül olcsó, mégis használható autókat kínálni, nemigen akadt komolyan vehető ellenfele. A Peugeot 301-es, és testvérmodellje, a Citroën C-Elysée tűnik a Logan első igazi kihívójának, de papíron ezek sem valami érdekesek. Látszólag egyetlen dologban múlják felül a román modellt, valamivel jobban néznek ki, bár a Logan második generációját ismerve már ez sem egyértelmű. A népautó Citroën-változata azonban bizonyította, hogy adatok és képek milyen keveset mondanak el egy autó karakteréről.

Nem lehet egyszerű feladat ilyen spórolós szedánt tervezni. A nagy testhez rendszerint kis kerekek tartoznak, a motortér kicsi, a csomagtartó viszont hatalmas. Nem is szokott igazán összejönni a dolog, bár a PSA formatervező brigádjának legalább nem egy meglevő modellből kellett kiindulniuk, ami megteremtette a lehetőségét, hogy ne egy Renault Thalia-szerű szörnyet szüljenek.

A lehetőségekhez képest jó munkát végeztek a Citroënnél: a C-Elysée magas orrával és övvonalával, alacsony profilú ablaksorával és a tetővonal ívét folytató csomagtartóval már-már elegáns jelenség, sőt, a visszafogottabb orr-kialakítás miatt talán Peugeot-ikrénél is egységesebb képet mutat. Egy kicsit nagyobb méretben, jobb arányokkal talán még egy nagy luxusautónak is jól állt volna a forma – bár ilyen már egyáltalán nincs a francia cég kínálatában.

A kicsit felvágós forma nevetségesen is hathatna, ha a beszállásnál ugyanaz a mellbevágó kontraszt fogadná az embert, am az efféle olcsó autókat általában jellemzi. A spórolós Citroënben azonban az a legmeglepőbb, hogy belül sem üvölt róla az olcsóság. Nem használtak szuperigényes anyagokat, de a világos szövetkárpitozás és a műszerfal fémes színű betétei szellős, világos környezetet teremtenek. Nincsenek feltűnően sivár, tagolatlan felületek, és ami még meglepőbb, pontatlan, igénytelen összeszerelésnek sincs nyoma. Egyszerű, de élhető környezet benyomását kelti a Citroën belseje, amelynek láttán nem az jut eszünkbe, hogy miért kellett ezért a rémségért milliókat fizetni.

A spórolás nyomai persze felfedezhetők, ilyen a váltókar elé, a középkonzolra telepített két első ablakemelő-kapcsoló, a narancssárga-fekete monokróm központi kijelző, vagy a kurblis hátsó ablakok. De ezek egyikét sem éreztem bántónak, mivel mind egyszerű, de használható megoldás. Egyetlen eszetlen megoldás jut csak az eszembe, a hátsó üléspadba integrált két fejtámla. Nem elég magasak, így a felnőtt utasok nyakát támasztják, ami veszélyesebbnek tűnik, mintha egyáltalán nem volna hátsó fejtámla.

A C-Elysée ráadásul egyáltalán nem szűk. Nem csak elöl van benne hely bőven széltében-hosszában, de hátul is. Négy átlagos felnőtt kényelmesebben utazhat benne, mint némelyik, akár milliókkal drágább középkategóriásban. A magyarázat egyszerű: az autó, bár ugyanazokra az alapokra épül, mint a jóval kisebb Citroën C3 vagy a Peugeot 207-es, több mint 4,4 méter hosszú, tükrök nélkül is közel 1,75 méter széles, a tengelytávja pedig 2,65 méter. Nem csoda, hogy az 506 literes csomagtartó mellett is marad hely bőven az utasok számára. Bár a szedán-forma nem különösebben célszerű, ezen igyekeztek javítani a tervezők, azzal, hogy az 1:2 arányban dönthető üléstámlák mögött a nyílás ugyanolyan széles, mint maga a csomagtér.

Kíváncsi, hogy boldogul az 1,2 literes háromhengeres a termetes autóval? Lapozzon.