Rugdalózásban Chuck Norris verhetetlen. Azaz volt egészen eddig, mert a BMW 335d felrúg minden tézist, amit dízelautókról tartunk. Olyan gyors, hogy a gyengébb idegzetű utasokon egy-egy gyorsításnál kitör az epilepszia. No, meg annyit is fogyaszt, mint egy csapat F16-os vadászgép.
Úgy tűnik, a BMW belefáradt a küzdelembe, és már a legcsekélyebb mértékben sem próbálja belső korlátozásokkal megvédeni benzinmotorjait a dízelektől. A meghunyászkodás fényes bizonyítéka, hogy most egy új, biturbós rémmel tornássza feljebb d-inek renoméját.
A két turbó itt különböző méretű, a kisebbik arra való, hogy gázadásra gyorsan felpörögjön, és kiradírozza a rettegett turbólyukat. A feltöltés bikásabb felét a nagyobbik turbó vállalja magára, és a hatás elképesztő. Nem is az E36-os széria M3-asaival egy szinten lévő 286 lóerő miatt kapunk a szívünkhöz, bár már az is szinte sok a jóból. De az a percenkénti 1750-es fordulattól meglevő, 580 newtonméteres maximális forgatónyomaték! Barátom... Ezzel egyetlen 335d máris magáénak mondhatja egy kisebb magyar káefté teljes autóflottájának vonóerejét. Közben a tömege alig haladja meg a bérszámfejtő szolgálati autójáét. Képzelhetik, mekkorát lép.
Egyébként meg úgysem tudják elképzelni. Mi sem tudtuk, pedig vezettünk már M6-ost. Meg nagy Maseratit. Meg a Karotta állítólag Ferrarit is. De ez a BMW más, őszintén brutális. A forgatónyomaték 95 százaléka kicsivel az alapjárat fölött megjön, ezért különlegesen finom váltó kell, hogy a gázpedál letaposása után ne a következő szekvencia lépjen életbe: nyakkitörés1; nyakkitörés2; nyakkitörés3; nyakkitörés4, nyakkitörés5; majd gyomorszorító, levezető repesztés hatodikban.
Ha a fordulatszámmérő már szemmel látható mértékben elmozdul az ezres értékről, a két sportkocsira elegendő nyomaték egy leszakadt bányalift gyorsulását élteti át az utasokkal. Felcsendül a kötelező halálsikoly, az elöl ülők szíve a hátsó utasok torkában dobog, a hátsóké meg valahol a csomagtartóban dörömböl szubbasszusnyomóként. Valahol 2500-nál levegőt vesz a motor, ekkor az egyik turbó átadja a másiknak a stafétabotot. Érkezik az igazi sújtólég (a bányás hasonlatoknál maradva), és máris csupa halott utast szállít a 335d. Gyilkos.
Az azért nem szép dolog. A vevő vagy az automata mellett dönt, vagy mehet tovább a Mercedeshez. Kézi váltó viszont szóba sem jöhetett a tervezésnél, mert 580 newtonméterrel nem illik viccelődni; a nyomaték úgy lenyesné a fogakat egy hagyományos szerkezet belsejében, mint hűtlen szamuráj fejét a kegyetlen daimjó. Szó se róla, az automata bámulatosan finoman adja elő a számát. Nincs könnyű dolga, mert nagyjából egy Szergej dízelmozdony vonóerejét kell hatfelé osztania, ám szeizmográfus legyen a talpán, aki észreveszi a kapcsolásokat.
Legalább meghagyták nekünk a kézi kapcsolgatás opcióját. De hiába van a kormányon két látványos leffentyű (mindkettő ugyanazt teszi: hüvelykujjas nyomásra vissza-, húzásra felkapcsol), a manuális üzemmód csak hókuszpókusz, porhintés, üveggyöngy a bennszülötteknek. Az elektronika hajlamos felülbírálni a vezető választását, és a motorkímélés jelszavával feljebb kapcsolni, ha pirosba lendül a fordulatszámmérő mutatója. Más kérdés, hogy itt a piros ötezer fölött kezdődik.
Az sem éppen kellemes, hogy hirtelen kigyorsításnál (például amikor jobbra, a gyorsabban haladó sávban autónyi lyukat fedezünk fel) a váltó filozofikus gondolatokba temetkezik. Ott tipor az ember a hosszú pedálon, és tudja, hogy tizedmásodperceken belül felszaggatja a Róbert Károly körút aszfaltját, de amíg a büntetőidő le nem telik, a vánszorgó Citroën Visa elé sem tud besorolni. Ciki.
Túl csendes dízel?
Szegény Anisits Feri bácsi, vajon mit szól ehhez a 335d-hez, miközben az osztrák nyugdíjasok csendesen unalmas napjait éldegéli? Emlékszem, egy müncheni Technik Tag-on, még valamikor az ezredforduló tájékán megkérdeztük a BMW magyar származású dízelfejlesztési igazgatóját, vajon miért olyan eszméletlenül zajos az egyébként kivételesen jól sikerült 320d. Minden modern dízelmotorok atyja erre csak annyit válaszolt: "A mi grazi dízeleink egyszerre csak túl jók lettek a müncheni benzinesekhez képest. Csak nem képzelik, hogy megengednék nekünk a központban, hogy elég csendesek is legyenek? Ki venne akkor benzinest?"

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.
- Hírek
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.
- Hírek
Teljesen új külsőt kap az új MG4
A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.
- Hírek
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.
- Közélet
A lopott autóban hagyott pótkulcs miatt nem fizetne a biztosító egy forintot se
A tanulság: se pótkulcsot, se forgalmit ne hagyj az autóban!
- Hírek
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.
- Hírek
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.
- Hírek
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.
- Hírek
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.
- Hírek
Új táblák az M7-esen: szomorú és vidám fejek figyelmeztetnek a felújítási munkákra
Mókásak és hasznosak. Újdonság az is, hogy Velencénél új híd épül a gyalogosoknak, bicajosoknak a sztráda felett.
- Hírek
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.
- Sport
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?
- Közélet
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak
- Hírek
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.
- Hírek
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.
- Hírek
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak
- Hírek
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.
- Hírek
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.
- Hírek
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.
