Bemutató: Mercedes E osztály W211

Az E osztályú Mercedes igazi sokkot okozott az 1995-ös modellváltáskor: Jézus, kerek lámpák! Egy Mercedesen! Ezt a kutya se fogja megvenni, hangzott a verdikt. A kerek lámpa, a márka történetének egyik legnagyobb dizájnváltása a kezdeti döbbenet után jelentős piaci elfogadottságra talált: nyolc év alatt 1 400 000 E-Mercit adtak el. Az E-Klasse fényszórója ma is kerek, csak kicsit másképp.

A magyar forgalmazó tegnap a kiskunlacházi volt katonai repülőtér betonján mutatta be az új modellt, különös tekintettel annak futóművére. Nagyszerű dolog ralipályán Subarut kínozni , örök élmény, és a fáradó, hajnali házibulik konyhájában összeverődött társaságok felvidítására tökéletesen alkalmas elmesélni kalandjainkat a Hungaroringen egy Kia Rióval , meg persze az oválpályával sincs semmi baj.

A reptér látszólag talán unalmasabb, valójában ez áll legközelebb a Vidámpark gondtalan, kockázatmentesen önmegvalósító világához. Az ember eleinte félénken, vagy mondjuk úgy, udvariasan próbálgatja az autókat, de egyrészt ott áll egy szép Pirelli teherautó, több kupac P Zeróval, a gyár csúcsmodelljével. Másrészt némi próbálgatás ürügyén a Mercedes mérnöke is tesz egy könnyű kézifékes fordulót. Ami Mercivel tudvalevőleg nem könnyű, hiszen ott a kézifék egy bal oldali pedál, tehát kicsit körülményes, de megoldható.

Először is automata E-Klasse-t választunk, nehogy még a kuplungolás mázsányi terhe is pont reánk nehezedjen. Aztán nekirugaszkodunk, bal kezünket a kézifék kiengedő kallantyúján tartjuk, ha megvan a lendület, kormányzunk, rögzítőfék-pedálozunk, és kallantyút húzunk, hogy ne ragadjon be. Élvezzük a pörgést, vagy ha irányba álltunk, egy kövér gázzal indulunk tovább.

Aztán persze egy kicsit szégyenkezünk, mert bár ezek a gumik nyilván a siralomházban töltötték a tegnap estét, és ők is tudtak róla, hogy estére minimum a válluk le lesz gyalulva, azért mégsincs ez így rendben. És egy Mercivel, főleg újjal, (de leginkább a máséval) kézifékezni egyszerűen visszataszító. De sajnos Starsky és Hutch autóját egyelőre Magyarországon nem forgalmazzák, úgyhogy szükség törvényt bont.

A kézifékes fordulóra sajnos nem igazán foghatjuk, hogy mostan dolgozunk, a két kilométeres, megnyugtató szélességű, teherszállító gépek fogadására is alkalmas betoncsíkon azonban végre kipróbálhatjuk, amit országúton, vagy versenypályán soha nem mernénk. Nevezetesen, hogy meddig jó az autó, meddig bírja a futómű, mert oké, hogy 120-nál nem pördültünk meg, de vajh' mi lesz 170-nél?

Az új E osztállyal semmi. A műszaki újdonságok közül az alapfelszereltséghez tartozik az elektrohidraulikus fékrendszer, az SBC fékrendszer (Sensotronic Brake Control) és az elektronikus stabilitásellenőrző rendszer (ESP), de az új E osztály futóműve önmagában is fantasztikus. Négylengőkaros első, térlengőkaros, nagyrészt alumínium hátsó - meglehetősen biztonságos, jól irányítható autóvá teszi az új Mercedest. Ebben a súlycsoportban ilyen fürgén szlalomozni igazán dicséretes. Viszont nem életszerű, eddig legalábbis nem E osztályú Mercedesek uralták a rakparti szlalompartikat.

Igazi erényei a százas tempó feletti tartományban mutatkoznak meg. Ha elképzelünk néhány elméleti akadályt, és hirtelen sávokat váltunk, oda-vissza-oda-vissza, mondjuk 160-nál, egyszerűen hihetetlen, mennyire stabilan arra megy, amennyire akarjuk. Ez eddig csak egy jó futómű, ha azonban folytatjuk a kockázatmentes istenkísértést, és nagyobbakat rántunk a kormányon, érezzük, ahogy az elektronika határozott, precíz beavatkozásokkal fogja meg az autót, mintha felülről elkapná egy nagy mancs, és visszatenné az útra.

Vagy mintha hirtelen beérnénk két szalagkorlát közé, ahol hangtalanul csattan az autó négy sarka, aztán megyünk tovább, nyílegyenesen. Aztán kikapcsoljuk az ESP-t, és eljátsszuk ugyanezt elektronika nélkül, és már pörgünk is peckesen a kifutópálya tenger rónaságán.

Ez így tökéletes, ennél jobb nem lehet, meg minek is, mondaná az ember, az E osztály technikai újdonságai közt azonban ott az AIRMATIC DC (nem Daimler Chrysler, Dual Control) nevű légrugózás. Nélküle, hangsúlyozom, tökéletes az új futómű és a kiegészítő elektronika, de vele állítólag még jobb. Alapfelszerelés a V8-as E 500-ban lesz, de a többihez is megrendelhető.

Változó keménység    Az AIRMATIC DC (ADC) a Mercedes válasza a "sportos vagy kényelmes" kérdésre: mindkettő. Egy futómű nem lehet egyszerre sportos és kényelmes, legfeljebb jó kompromisszumok vannak, az ADC azonban alighanem minőségi ugrás lesz a felfüggesztések világában. A futómű keménysége automatikusan, kerekenként változik, de a vezető is kapcsolhat keményebb fokozatra, ha készül valamire. Alapvetően az, hogy egy légrugó keménységét szabályozni lehet, esetleg automatikusan is, világújdonság. A trükk lényege, hogy a levegőrugót három külön kamrára osztották. Ha a három kamra összekötve egyetlen teret alkot, lágy, kényelmes a rugózás. Ha keményebb rugózás szükségeltetik, lezárunk egy kamrát, és a kisebb térfogat meredekebb karakterisztikát eredményez. Határozottabb, keményebb, sportosabb lesz a rugózás, nagyobb menetstabilitással. Még egy szelep lezárásával marad az alapkamra, még keményebb lesz a rugózás. Mindez, a szelepek lezárása és a futómű jellegének megváltoztatása tizedmásodpercek kérdése. Ráadásul valamennyi kerék felfüggesztésének jellemzőit egyedileg változtatja az elektronika. Minden keréken elhelyeztek egy-egy lengésszenzort. Amikor az érzékelő egy határértéket jelez, abban a pillanatban lezáródik egy vagy két szelep. Ha például két kerékkel leszaladunk a padkára, a bal oldali kerék rugázása marad komfortos, a jobb oldali megkeményedik, hogy elkerülje az ugrálást, és ne szűnjön meg a kerekek oldaltartása. Mindez nem összetévesztendő a Forma 1-ben régebben használt aktív felfüggesztéssel, aminél az volt a lényeg, hogy a kerekekre ható erővel egy dinamikus ellenerőt állított szembe. Az aktív felfüggesztés egyrészt annyira drága, hogy még a Mercedes esetében is többe kerülne, mint az egész autó, másrészt a Forma 1-es használatban is vagy 30 lóerőnyi teljesítményt kötött le. Az automatikusan váltakozó keménységű rugózás egyelőre csak az E osztályban jelenik meg, de a Mercedes gyakorlata szerint ami valahol beválik, az idővel a többi modellben is elterjed.

Ki lehetett próbálni a Vaneót is. Kipróbáltuk, és bár sok sikert kívánok az értékesítéshez, nem igazán tudom, mire jó. Sokkal kellemesebb meglepetés volt a szlalom a Smart-tal: a kis kabrió sokkal stabilabb, mint amilyennek kinéz. Jó, a dízel változat gyorsulása szörnyű büntetés, széllel szemben például egyáltalán nem sikerült elérni a százas tempót. Nagy szél volt. A Smart féke megint a kellemes meglepetések közé tartozik.

A tesztautók többsége az új CDI motorral felszerelt dízel volt. Ezek a gyári adatok szerint akár 0.9 literrel is kevesebbet fogyasztanak száz kilométerenként, nagyobb nyomaték leadása mellett. Mondanom sem kell, mennyire élveztük a kis fogyasztást.

A technikai újdonságok közé tartozik a MB formaváltoztató ülése, melyben légkamrák találhatók, melyek a Volvo S60-hoz hasonlóan rácuppantják az emberre az ülést, de a Merci az utazás függvényében változtatja a keménységét, sztrádán hagy terpeszkedni, szerpentinen vasmarkába fog. Bár önmagában nem újdonság, az E osztályban igen: először lehet ebben a típusban is megrendelni a négyzónás klímaberendezést. Papa, Mama, Öcsi és Hugi személyre szabott hőmérsékletű légtérben üldögélhetnek.

Nagyon jól néz ki, kívül-belül, ízléses az új műszeregység, szép a kesztyűtartó, csendes a dízel, kényelmes, biztonságos, több benne a nóvum, mint egy díjnyertes diplomamunkában - ahogy van, megvan benne az az ellenszenves német tökéletesség, ami mindig csak azokat irritálja, akik látják, ellentétben azokkal, akik benne ülnek. Kocsmai sztorizáshoz persze valószínűleg csak a kézifékes fordulóból merítek majd..., mint egy majom, felhúztam a bal térdem és szétrúgtam a gyűrűs ujjam második percét. A többi (fehér füst, mikroszkopikus gumitörmelék, sivító hang) már történelem.