Taxi 4, Budapest

A 124 es a taximerci, vagy ki hogy ismeri. Látni belőle 20 éves totyogó, füstölő, rozsdásodó 72 lóerős dízelt, és alig 10 éves 326 lóerős izomautót, az E500-at. Látni belőle Pesten több ezret, taxiként. Tesztünk alanya is egy sokat megélt Taxi. A cikkben is olvasni, ez a típus volt az E-osztály elődje, ami részigazság; mindenesetre az 1991-es katalógus még 200-as sorozatként aposztrofálja.

Az eladások alapján a fiatalabb vevőkör jól sikerült próbálkozásként értékelte a 190-es (W201) és 200-as sorozatot (W124) egymáshoz közeli bemutatásukkal (1983-1984). A 124-esből a 4 ajtós mellett futott kombi T jelzéssel (nem összekeverendő a Turbóval), kupé (CE), és kabrió kivitel, továbbá alakították mentőautónak, limuzinnak. Kár, hogy El Caminót nem csináltak belőle, mert az is jól állt volna neki, annyira univerzális és időtálló formaterv (jut eszembe a TATA márkájú kisteherautók elejét tessék megnézni). A gyár ezen a típuson kezdte ismerkedését az utcai 4 szelepes motorokkal (300E24, E320, E280, E500) illetve a nem terepjárókba szánt 4matic összkerékhajtással, melyet hathengeres motorokkal rendelhetett a tulajdonos. A 124-es igazi leichtbau Mercedes, üresen potom 1.5 tonna a motorpaletta felső-harmadában helyet foglaló 3000 köbcentis, soros hatos turbódízellel.

Tesztalanyom volt már fehér színű, most éppen fekete. Volt törve itt-ott, de gondos kezek eltüntették a nyomokat. Előző és jelenlegi gazdája garantáltan beletettek félmillió kilométert, - az első néhány évről nincs információ-, de a minimum félmillió tuti; fődarab csere nélkül, mert ugye ez már a könnyű építésű korszak és az anyagon spórolás időszakának szülötte, amúgy Merci módra.

1991-ben gyártották, már "telioldalas" az autó oldalán körbefutó műanyag borítás, ami az első néhány évben ott lévő egyszerű gumicsíkot váltotta fel. Gondolom a "telioldal" elhelyezése az ajtón eddig helyet kapott 2 gumicsík semlegesebb-szebb megjelenítése miatt vált szükségessé mind a 190-es, mind a 124-es Mercedesen, ugyanis a gyár sok-sok évvel ezelőtt feltalálta a sármentes küszöböt, amiért az alsó gumicsík felel. Ami egy, a küszöb alatti vájatba fut, ezzel gátolva a sár felcsapódását és a nadrágunk összekoszolódását. Ügyes.

A második frissítés hozta a mágikus kifejezést: E-Klasse.

Itt módosították a motortetőt olyan módon, hogy a fém hűtőrácsot keskenyebbre vették, és mellé lefut egy a kasztni színében pompázó csík. A csomagtértetőt megbolondították egy keskeny, rendszám feletti króm csíkkal, változott a megnevezés tipográfiája és új motorokat illesztettek a kínálatba. Továbbá az utastéri kapcsolók a következő (W210) E-osztályéra képeznek átmenetet a korábbi kerek fehér közepűek helyett. A legfontosabb mégis az, hogy az autók nevét megváltoztatták a régi 200-as sorozatnak titulált, és S osztálynak (akkor már W140) modelleken. Ami eddig 200E volt, (mint 2000 köbcentis befecskendezős modell) az E200 lett, mint E-osztályos 2000 köbcentis és már kizárólag befecskendezős modell. Így született az E-Osztály.

Önkezű (jobban nézzen ki) vagy kényszerű (összetört) átszabott Merciből mindkét korszakból bőven találni: telioldalasított, és E-Klasszított Merciből is akad a piacon, ami vásárlás esetén évjárati anomáliákhoz vezethet, tessék nagyon odafigyelni. A tetőablak lehet árulkodó, bukó kivitel csak a telioldalas verziókon található.

A 124-es kényelmes családi autó, strapabírása és tartóssága messze túlmutat az akkori konkurens modellekén. A Mercedes igazi utazóautója az S-osztály, mely 5 méteres hosszánál (létezett gyárilag tizenvalahány centivel hosszított SEL verzió is), a 124-es ennél értelemszerűen kisebb, 470 centi hosszú, mely sajnos a nagyobb modellhez képest a belső tér szűkülésével járt, tekintettel a hosszanti motorokra és az ezzel járó helyfoglalásra. A motortéren nem spórolhattak, hiszen a soros hatos be kell férjen.

A tesztautó a motornak megfelelő, közel alap felszereltségi szinttel rendelkezik (a Mercedesnek régi szokása), ami mai mércével mérve is közel full-extrás kivitelt jelent. A feláras extrák közül sok mindent nem rendelt meg az első tulajdonos, úgymint: hátsó elektromos ablakemelők, hátsó fejtámlák (melyek gombnyomásra a kalaptartóba süllyednek), kipörgésgátló, fényszórómosó, tempomat (amiből működő változatot a korabeli Mercikből egyben sem láttam) elektromos bőrülés, és a legfontosabb Merci extra, a könyöklő is hiányzik.

Ami belekerült: 3000 köbcentis, 6 hengeres turbódízel motor katalizátorral, 4 sebességes automata váltó; amely alapból a 2-es fokozatból indul és csak kickdown hatására használja az egyest, Becker rádió, melynek érdekessége, hogy a kazettát szemből, szalaggal előre kell belecsúsztatni, automata légkondícionáló párátlanító funkcióval, ABS, 4 tárcsafék, fabetét a műszerfalon és az ajtókon, elektromos tetőablak (bukó és nyíló funkcióval), hátsó könyöklő, fordulatszámmérő, állítható magasságú vezetőülés, mely ülőlapjának eleje és hátulja külön emelhető és süllyeszthető.

Az autóhoz ez a dízel több mint elegendő: városi forgalomban taxi üzemmódban (címre sietés, télen járó motoros fűtés, nyáron járó motoros hűtés) az elviselhetőség határán belül, 10 liter körül marad a fogyasztás, országúton és autópályán pedig 8-9 liter körül reális. Hidegen kicsit kerregős, de miután bemelegedett, és neadjisten 3000-es fordulat fölé pörgetjük, csak a hathengeres hang hallatszik, semmi dízeles csengés, vagy felhang. Az akkori motorkínálatból (200E, 230E, 260E, 300E, 300E24v, 500E, 200D 250D, 250D Turbo, 300D, 300D Turbo) csak a V8-as 500E produkált nála magasabb nyomatékot. Járása a mai napig kulturált, a kötelező porlasztócsúcs, szűrők, motortartó bakok, vezérműlánc és egyebek cseréjével gyárilag jósolt élettartamát már jócskán túlhaladta; eddig gyűrűzés, hengerfej-masszírozás, semmi nem történt vele.