Mercedes-Benz C-osztály (2002)

Mercedes-Benz C-osztály (2002) törésteszt

2002.07.15. 12:10
A töréstesztek legutóbbi körének bajnoka egyértelműen a Mercedes C-osztályos limuzinja lett.
Frontális és oldalsó ütközésvédelem          


Teszteredmények:
Frontális 14(88%) Oldalsó 17(94%) Összesítés 33

 
   
   

A töréstesztek legutóbbi körének bajnoka egyértelműen a Mercedes C-osztályos limuzinja lett, a Laguna II után ez a második autó, mely öt csillagot ért el az NCAP értékelésén. Tavaly még négy csillagos volt az autó, de az utóbbi időben a szervezet bátorítja a biztonsági öv használatára figyelmeztető berendezések alkalmazását, erre idén két plusz pontot adtak.
Frontális ütközésben villogott az autó, dicsérték a lábtér kialakítását, mely szinte egyáltalán nem defromálódott, így a pedálok is alig mozdultak el a helyükről. A műszerfal aljának kialakítását kifejezetten megdicsérték. Az öv és a légzsák megfelelően védték a sofőrt, mindössze a mellkas terhelése volt kicsit magas.
Oldalsó ütközések ellen az ülésbe épített és a fentről lenyíló függönylégzsákok hivatottak megvédeni az utasokat, ezek ellátták feladatukat, de utóbbiak nem nyíltak ki teljesen, így a tesztelők kétségeiknek adtak hangot egy esetleges komolyabb baleset kimenetelével kapcsolatban.
A gyermekülések kiválóan megvédték a beültetett kisbábukat, de rögzítésük kicsit körülményes. A matricázás sem csúcsminőségű, a gyártó ígéretet tett ennek kijavítására.
A gyalogosvédelmet még a régi módszerrel mérték, az új tesztet még nem teljesítette az autó, így ezeket most nem publikálták. A C-osztály standard biztonsági felszerelései a kétoldali, intelligens elülső, a mellkast védő oldal és a fejet védő függönylégzsákok, az előfeszített, överő-határolós biztonsági övek elöl és a hátsó ülés szélső helyein, a fékasszisztens, az ESP és az ABS.