Akár hiszi az olvasó, akár nem, számos reklámszerződést utasítottam már el, mert a reklámozandó termék szargyanús volt. Tehát pusztán mert az ilyesmi talált pénz, még nem cuppanok rá, hiszen mindenféle bóvlik hirdetésével az ember elég hamar lelakja a saját imidzsét.
Amikor a Statoil ügynöksége megkeresett, hogy lennék-e a Statoil magyar arca, kis gondolkodási időt kértem, mert a büdös életben nem hallottam a Statoilról, úgyhogy utánaolvastam. Skandinávia legnagyobb cége, 1972 óta mókolják a fúrótornyaikat az Északi-tengerbe, mely olajon a Brent olajipari szabvány is alapul. A skandináv termékek nagy általánosságban nem arról híresek, hogy gagyik, úgyhogy fellélegeztem: oké.
Az nyilvánvaló volt, hogy prémium olaj, és hogy a világon mindenhez van olajuk, a dömpertől a tankhajón át a szupersport motorokig. Tehát jó, de ki tudja, mennyire? Milyen pompás volna például, ha kurva jó lenne a Statoil olaj, ábrándoztam holdas éjszakákon. Mert egy olaj nagyrészt hit kérdése: igen nehéz megmondani, jobb-e az egyik, mint a másik. Egzakt összehasonlító teszt kéne azonos motorú azonos autókkal, azokos körülmények között, satöbbi, satöbbi. Mert különben ha az ember nem valami gyanúsan olcsó olajat vesz, és tényleg kicseréli az olajat 5-10 ezer kilométerenként (szűrőstül, természetesen), nagy baj nem történhet.
Van viszont, ahol hamar egzakt tesztelést lehet végezni, és ez nem más, mint a saját Vmaxom. A Vmaxban ugyanis a motorolaj keni a kuplungot, motor, kuplung és váltó egy körön van (A Harley például háromféle olajat használ.) Motor és kuplung olajszempontból ellenérdekelt felek, az egyiknek az a jó, ha csúszik, a másiknak időnként meg kell tapadnia, ezért az ilyen olajokba (kuplung)csúszásgátló adalékot is raknak.
VMax Zsolt régóta csak a Castrolban hisz. A VMax valahogy azzal pont jó volt. Néha próbáltam mást is, egyszer pl. egy Quaker State-rajongó meggyőzött, hogy a Quaker State mennyire jó, és kipróbáltam az akkor már Midland néven futó olajukat. VMax Zsolt persze jó előre óbégatott, hogy haha, „Swiss premium oil”, egyenesen az alpesi olajkutakból. Aztán nem is lett jó a Midland, csúszott vele a kuplung. Próbáltam Mobil1-et, azzal se volt jó a váltó, úgyhogy egy idő után nem törődtem vele: legyen Castrol.
Most viszont kipróbáltuk a Statoil RacingWay 10W40-et, és megváltozott az életem, mint a lengyel statisztának, akinek a prosztatagyógyszertől lelohadt a húgycsövén a fánknyi daganat. Hogy a Vmax jobban menne, természetesen képtelenség, az is egy távolabbi projekt, hogy megnézzük, melyik olaj mekkora nyomást tud különböző üzemi hőfokokon. Hanem egyvalamin nagyon hamar látszik a jó olaj, és az a váltó. A VMax órája 53 ezer kilométert mutat, nagyjából annyi is lehet benne. Ez egy motornál már nem kevés, bár a VMaxnál nem is sok. A váltója olyan volt, amilyen, semmi különös. Mióta – és most jön a riasztó reklámszöveg – Statoil van a VMaxban, drasztikusan javult a váltó életminősége.
Négy éven át megszoktam például, hogy miután üresbe raktam, az ellenőrző lámpára pillantok, üresben van-e. Minden motornál ezt csinálom. A VMax most olyan, amilyen jó sose volt, talán még újkorában sem, bár én csak 18 ezer kilométeres kora óta ismerem.
Döbbenetes. Kettesben csak rálehelek a pedálra, és már kint is van, mármint üresben, egyesben csak megsimítom és már gyullad is a zöld lámpa. Az üres, általában ez az, amivel kisebb-nagyobb gond még új motorok váltóinál is gyakran fordul elő. Az új olajjal olyan 7-800 kilométert tettem meg, és egyszerűen nem tudom megszokni, hogy felesleges ránézni az N-lámpára: ha úgy érzem, üresben van, és kész. Mindig ránézek ellenőrzésképpen, és mindig ég a zöld. Ilyet még tényleg nem tapasztaltam. Ha valaki még próbálta, írja már meg, mit tapasztalt, én egyelőre csak azt mondhatom, VMaxokba rakott Statoil Racing Way-ért vállalom a felelősséget.
