Orbán can't gymkhana!

Engem érdekel a drift-sport. Csinálnám is, de gyíkarc vagyok. Télen még csak-csak elmegyünk kicsit hókocsizni a cimborákkal, de eddig nem embereltem meg magam eléggé, és nem voltam kint semmilyen hivatalos edzésen. Pedig szombaton már majdnem. A vasárnapi gymkhana verseny edzésnapján lett volna mód egy kicsit szárnypróbálgatni, kérdezni a tapasztaltabbaktól, mit, hogyan kellett volna csinálni. De aztán sajnos keresztülhúzta a terveimet egy családi program, amit nem volt pofám lemondani. Meg a lengéscsillapítók sincsenek a helyzet magaslatán a 200 Eurós Sierrában. Meg a szilenteket is ki kellene cserélni a vadiúj, keményebb poliuretán szettre. Meg nincs elég gumim. Láthatóan csak egy valamivel vagyok kellőképpen felszerelve: kifogásokkal. De kibabrálok magammal, és elkezdem módszeresen megszüntetni a fenti problémákat. Persze, ahogy magam ismerem, találok majd új kifogásokat.

Szóval az a lényeg, hogy szombaton nem sikerült kijutnom, de vasárnapra már megígértem a HDSteam RC-driftereinek, hogy kimegyek, és megnézem, milyen is az 1/10-es autókkal rendeznek driftverseny. Az időjárás minden volt, csak ideális nem: lógott az eső lába, a szél folyamatosan, igen erősen fújt. Ezek a dolgok így együtt értelmetlenné tették a futam megrendezését, így sajnos a verseny végül elmaradt. A srácok azért saját maguk és a közönség szórakozására autókáztak jó néhány órát.

Így viszont lehetőségem nyílt, hogy alaposabban megnézzem, mi is ez a gymkhana, hogyan játsszák ezt nálunk. Éhségemet csillapítandó gyorsan vettem egy gyrost, és hogy ne teljen értelmetlenül az idő, míg majszolok, elindultam körülnézni a placcon. Volt persze tucctucc zene (a változatosság kedvéért néha lehetett hallani a demóautókból djjjündissünnt is), meg autóápolási szereket árusító stand, sport kiegészítőket forgalmazó cég, meg ki tudja még mi minden. Nagyon készültek, de sajnos nem volt nagy tömeg -az időjárás elriasztott egy csomó embert.  Pedig igazán volt minden. Még Carstyling stand is, carstylingos autókkal. A carstyling nekem olyan az autós webes oldalak között, mint a tévében a valóvilág, meg a Barátok közt, jóban-rosszban. Tudom hogy van, tudom, sokan szeretik, nincs is ezzel baj, csak nekem ne kelljen néznem.

Nos, itt aztán megkaptam a magamét. Az a baj, hogy túl öreg vagyok én ehhez. Vagy sosem voltam elég fiatal. Ezek a "tuning" autók különösen egy ilyen rendezvényen hatnak hihetetlenül hülyén. Mikor tőlük pár méterre olyan gépek vannak, amiket valóban tuningolnak, ahol minden átalakításnak célszerű oka van. Ezek meg száz kilós krómfelniken, több tonnás body-kitekkel játszanak tuningautósat. Értem én, hogy sok pénzt, tudást, szorgalmat raknak bele egyik-másikba, de java részük felállította a hátamon a szőrt. Az Ali G-edition Clio csapott először pofán, aminek a grafikája a vándorcirkuszosok kamionjait is megszégyenítően iszonyatos volt, ráadásul minden eleme úgy hullámzott, mint a Balaton. Aztán volt ott lambóajtós Corsa is, csomagtartóban felépített hangszóró-oltárral, erbrassolt angyalkával, akinek a kezében focidrukker-sálhoz hasonló Pioneer-feliratos textil darab feszült. Hátul csak egyetlen kagylóülés volt középen, láthatóan sokat foglalkoztak az átépítéssel, de azért mindenre nem sikerült odafigyelni. A csomagtérajtó gumikéderét fényezéskor összefújkálták fehér festékkel, pont úgy, mint a lambó-ajtó mechanikája környékén mindent, még a kábeleket is. Az A-oszlopra szerelt ellenőrző-óracsoport minden egyes darabja vagy fél számmal kisebb volt a rendelkezésre álló lyuknál -ezeket a réseket diszkrét habszivacs darabkákkal tömték ki.

Igazságtalan lennék, ha nem emlékeznék meg arról az egyszerű, letisztult formájú Corsáról, amelyiket minden ellenkezés nélkül elfogadtam volna. Talán a külső visszapillantókat cserélném le, de ez már színtiszta szőrszál hasogatás. Aztán ott volt a matt fekete, kocka 80-as Audi. Hibátlan. A Swarowsky-kristályokkal ékesített első Audi feliratért külön piros pont járt, annyira nem stimmelt a kocsi többi részéhez. Mindenesetre az világossá vált, nagyon nem az én világom ez a Carstyling, de persze ez nem jelent semmit, addig jó, míg nem egyforma az ízlésünk.

A mattfekete Audinál találkoztam először az "Orbán can't gymkhana" matricával. Ez a szervezők, szerintem kissé erőltetett poénja, amivel az "Obama can't gymkhana" matricákra akartak utalni. Nem túl szerencsés vicc, az Orbán kevésbé rímel a gymkhanára, mint Obama, meg aztán kinek hiányzik, hogy Szalai Annamária betiltsa a gymkhanát.

A tuning-autóknál pontosan úgy ingattam a fejemet, mint megbotránkozott nyugdíjas a mai fiatalok viselkedését látva, de aztán átcsoszogtam a depóba. Itt is ingattam kicsit a fejem, de igazából itt azért, mert nagyon is tetszett, amit láttam. Személyes elfogultságom okán örültem a Ford Sierrából faragott hivatalos gymkhana safety carnak, meg a piros-fehér, nemmondomki (a fogyasztóvédelem beperel) milyen dizájnú Sierrának, a kutyacsont-Escortnak, de nagyon tetszett a hátsó kerekes Focus is. A sok BMW közül engem leginkább Szántó Niki (drifter-csaj!) Z4-e érdekelt leginkább, mert hiányzott az első és a hátsó lökhárítója is. Így olyasmiket is lehetett látni, amit egyébként nem. Például az ideális súlyelosztás elérésében segítséget nyújtó installációt, amire plusz ötven kilónyi vasat rakhattak az első tengely elé. Niki elmondása szerint sokat segít, jó irányba változtatja a kocsi viselkedését, de a korábban felpakolt nyolcvan kilónyi ballaszt már túlzás volt.

Éppen a pályán voltak az amatőrök, mikor a depóban furcsa fogatra figyeltem fel. Bálna Merci mögé kötött két tengelyes tréler, a Merga utasterébe betuszkolt poros sátorlap és egyéb kiegészítők. Hogy múlik el a világ dicsősége... A horpadt ajtajú S-klasse mellett egy erősen viharvert G Merci terepjáró, hozzá tartozó trélerrel. A G oldalának akkora kerekek voltak támasztva, mint amekkora a saját négy terepes gumijának a szélessége együtt. Aztán megjött a nagy kerekek gazdája: egy V12-es bálna. Mercedes W140-es S-klasse driftautó. Ezt azért ízlelgessük egy kicsit. Az a hang, ami a két kipufogócsőből előtört egy nagyobb gázadásra, nagyon nem volt evilági. A 17 éves sofőr elmondása szerint a keményített lengécsillapítókon és a kipakolt utastéren kívül minden gyári. Meggyőzően mozgott a pályán, ráadásul a sofőr tudásának, a V12 erejének köszönhetően az amatőröknél nyertek is a kocsival.

A vonóhorgos bálna mögötti utánfutón egy 190-es Mercedest hoztak, amit egy 14 éves kissrác vezetett. Istenem, mit nem adtam volna, ha én tizennégy évesen egy szakadt 190-essel űzhettem volna autósportot.

 

Volt mit nézni a szerviz-sátrak körül, ráadásul minden pilótával lehetett pár szót váltani. Itt nincsen hűvös profizmus, távolságtartás, futamok után a lakókocsiba menekülés. Itt az emberek még beszélgethetnek a bálványaikkal, lehet fotózkodni, technikai kérdéseket feltenni. Mindenki végtelenül kedves, ezeken a rendezvényeken még ki lehet használni a lehetőséget, és tapintható távolságból nézni egy kialakulóban lévő autós szakág legelső művelőit. Könnyen lehet, hogy pár év múlva erre már nem lesz ilyen lehetőség. Mert ha ügyesen csinálják, ezt a sportot szerintem elég jól fel lehet futtatni, ráadásul igazán tévébarát. Ha én valamelyik kertévénél műsorigazgató lennék, azon lennék, hogy hozzám kerüljenek a közvetítési jogok. Egy-egy futam nagyjából egy percig tart, majd rögtön pályát cserélnek a versenyzők, így minden kanyar iránya megfordul. Bólyadöntés, egyéb hibák plusz másodperceket érnek, a két futam összesített ideje alapján dől el, ki a páros kieső tagja. Egyenesági kiesős rendszerben lehetett eljutni a döntőig. Pörgős, gyors, látványos sport, kevesebb szubjektív elemmel, mint a driftnél -szerintem van jövője.

És én ott voltam az elsőnél!