Leszólított egy bentley-s

A harmincharmadik emeleten szürcsölöm a frissen főzött zöld teát. Szól a Tankcsapda, hirtelen ez került a kezem ügyébe, hogy felpörgessen. Felismerések éjszakája ez: nemrég tapasztaltam meg, milyen az, amikor gombnyomásra meleg vízsugár veszi célba a csupasz seggemet, rájöttem, hogy már nem mozog elég ügyesen a kezem ahhoz, hogy mellécsurgatás nélkül önteni tudjak a teáskannából, viszont a pálcikával evés még egész jól megy. Kábé két napja nem aludtam ágyban, úgyhogy előre kérek elnézést a csapongásért, de holnap nem tudom, lesz-e idő bejelentkezni, mert komolyan behatolunk ebbe a városba, ahol még nem láttam földszintes házat, viszont már eltévedtem egy közönséges, négy épület közé szorult téren. Hello, Tokió.

Aki követi a híreket, sejti, hogy az autószalonra jöttünk, ám az csak a hét második felében kezdődik, és amúgy is csak egy napra vonulunk ki oda Csikós mesterrel, aki valamelyik másik toronyházban gubbaszt a gépe előtt. Talán épp abban a középsőben, amit a távolban látok az ablakból, bár mindegyik ugyanúgy néz ki. Azért találomra átintegetek, hátha. Szóval addig valamivel el kell ütni az időt.

Az autószpottolás nem tűnt rossz ötletnek. Amilyen ütemben otthon terjednek a JDM as fuck matricák, biztos van valami a belpiacos őrületben. De amit eddig láttam, kevésbé lelkesítő a magamfajta félművelt japánológusnak. Temérdek taxi, főleg Toyota Crownok meg Nissan Cedricek, elvétve néhány Prius. Fehér kesztyűs sofőrök, csipkével borított üléstámlák jellemzik a hömpölygő taxikat, meg az, hogy mindegyik valami hihetetlenül pöpec állapotú. Nem tudom, hogy csinálják, lehet, hogy nem annyira öregek, csak annak látszanak, de egy taxiüzemben használt autó egyszerűen nem lehet ennyire karcmentes.

Ami még megdöbbentőbb, az a teherautók állapota: még a levegőtartályok is mintha ki lennének glancolva, mindegyik káprázatosan csillog - rettentően irritáló, egyáltalán nem látszanak haszonjárműnek. A kedvencem a Toyota melósbusz volt, amit szolidan megültettek, meg kapott valami húszcolosnak tűnő felniszettet. A perverziók új dimenziói nyílnak meg itt, ez már az első nap kiderült.

Mivel a járművek bő kilencven százaléka hazai, aki menő, európaival jár. Állítólag extra kúl a balkormányos autó, láttam is két ilyen S Mergát. Nekem gyanús, hogy ezekhez olcsóbban hozzá lehet jutni, Angliában legalábbis így van, de lehet, hogy itt tényleg ez a matt fekete fólia a Bentley-n.

A Ginza kereszteződés környéke a helyi Andrássy út, vagyis az egyik, mert gondolom, több ilyen is van. A luxusautó-koncentráció mindenesetre tekintélyes. Lorinser-tuningos S Merci mögött vár a 911-es, ez éppen jobbkormányos, a következő meg egy régebbi Rollsnak tűnik messziről, de aztán feltűnik a Bentley-embléma. Ahogy fotózom, megszólít a benne várakozó tulaj, érdeklődik, tetszik-e az autója. Naná. Az első japán, aki érthető angolt beszél, úgyhogy nem eresztem el egykönnyen.

Kiderül, hogy 88-ban vette újonnan, és ez egy amerikai modell, azért balkormányos. Így, hogy mellette dumálunk, süt róla, olyan, mint az új. A hatvanasnak tűnő figura, aki nem hagyja magát lefotózni az autójával, nagyon elégedett vele, de az éppen a százezredik kilométeren átfordult óra arra utal, nem hajtja agyon. Boldogan újságolja, hogy ehhez simán lehet alkatrészt szerezni Angliából, nem úgy, mint a régi olaszokhoz. Imádja a régi vágású V8-ast, amit meg tudok érteni.

Ahogy továbbsöndörgök egy Daihatsu-történelemmel díszített épület mellett, feltűnik, hogy a sűrű forgalom ellenére milyen csend van az utcán. Persze, itt szakadt kipufogós, lefingott autót keresve sem lehet találni, meg buszok se nagyon vannak, de akkor is szürreális egy négysávos út mellett normál beszédhangon diskurálni. Az lehet a magyarázat, hogy gyakorlatilag kizárólag benzinesekkel járnak, azok is döbbenetesen halkan nyammognak, és gyanús, hogy az aszfalt is simább. Azt sem zárnám ki, hogy más típusú gumit használnak, mint például az USA-ban is, amelynek jóval kisebb a gördülési zaja, cserébe jobban csúszik.

Ezt a rejtélyt egyelőre nem sikerült megfejteni, örültem, hogy hazataláltam a metróval. A térképe mint egy tál spagetti, annyival súlyosbítva, hogy a darált hús kandzsiból van. Na jó, túloztam, igazából meglepően sok az angol felirat, egész jól el lehet boldogulni, ha az embert nem zavarja, hogy az aluljáró megközelítéséhez a mínusz kettedik szinten kell átvágni repteres jellegű parfümboltokon.

Mára egy diszkréten pimpelt GT86-ossal búcsúzom - az az érzésem, lesz itt még látnivaló.