Ha megy a szekér

Végre valami, ami gurul! Ez volt az első gondolat, ami átfutott az agyamon, amikor késő tavasszal egy kávé felett ülve kipattant fejünkből az ötlet, hogy járjunk utána a harciszekér-legendának. Magát a szerkezetet manapság leginkább a Hollywood-i filmekből ismeri mindenki, ezek nagy általánosságban elég pontosnak, akár hitelesnek is mondható másolatok. Csak éppen messze nem olyan mindennapi, megszokott dolgok voltak anno, mint ahogy azt mutatják.

Egy-egy ilyen szekér ugyanis hatalmas kincs volt. Rendkívül tömör, remek minőségű fából készült, gazdagon díszített ötvösmunkával (nem ritkán nemesfémből), elképesztő minőségben, árából egy kisebb falut lehetett volna vásárolni a római korban. Csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, manapság a Bugatti Veyron hozzájuk mérve egy tucattermék. És akkor még nem beszéltünk a hozzáillő két- vagy négy lóról, melyek szintén kellően demonstrálták a tulajdonos tehetősségét. Harci szekérből nem volt sok, ha egy-egy összetört, azt addig javították, amíg lehetett. Az olyan szekérharcok pedig, melyek a nézők százezreit (!) vonzották a Circus Maximus-szerű arénákba pedig nagyobb eseménynek számítottak, mint ma egy Forma-1-es futam.

Kétségkívül a legismertebb ilyen jelenet a Ben Hur c. eposz csatája, melyben a zseniális Charlton Heston által játszott Judah Ben Hur ütközik meg ellene fordult régi barátjával, Messalával (Stephen Boyd). Ezt mondják azóta is minden idők legköltségesebb jelenetének, hiszen mintegy 4 millió dollárba került (ez az egész film költségvetésének negyede), 15 ezer darab kellékkel és az akkor irgalmatlanul drága, 65 milliméteres filmre dolgozó kamerákkal vették fel (pontosabban azokkal, melyeket külön e célra gyártottak le, ötvözve a MGM Camera 65 és az Ultra Panavision 70 előnyeit, már csak ez önmagában megér egy sztorit). Ezek akkorák voltak, hogy négy ember mozgatta a vasszerkezetüket - őket később darukra cserélték - cserébe elképesztő, 2,76:1-hez képarányt biztosítottak, ez később a világ mozijainak nagy részében gondot okozott, mivel azok maximum 3:1-re voltak berendezkedve (és már az is ritka volt). A darabáron akkori 100 ezer dolláros gépek közül egy ráadásul tönkrement, amikor Boyd kocsija eltalálta.

A jelenet vágási aránya 263:1-hez volt, ami elképesztő értéknek számított. Ez azt jelenti, hogy 263 lábnyi méregdrága film kellett egy lábnyi vágotthoz a kész filmben (azaz 7890 centiméter a 30-hoz). A manapság elfogadott egy forgatott óra egyenlő egy perc vágott anyag-hoz képest is borzalmasan sok.

Boyd és Heston is maguk hajtották a négylovas szekereket, heteken keresztül tanulták mindezt, de idejük volt bőven, hiszen a jelenetet másfél évig tervezték és tíz hét alatt forgatták le. Mondjuk nekünk volt két napunk valamire, amit az életben nem próbáltunk még. Elképesztően zseniális lett, érdemes megnézni. Már csak azért is, mert a film zenéjén egy évig dolgozott Rózsa Miklós és ha tudjuk, hogy az egészet némán, hang nélkül vették fel, akkor el tudjuk képzelni, mi munka lehetett a szinkronstúdióban utána. (Maga a film amúgy erősen ajánlott, a filmtörténelem egyik nagy alkotása.)

Ben-Hur (1959) Chariot Race by mariusangol

Azt még érdekességként mindenképpen meg kell említeni, hogy a hetvenes évek elején elárverezett kellékek közül egy restaurátor megvette az egyik szekeret – 4000 dollárért -, három év múlva pedig – a nagy energiaválság idején – pedig le is tartóztatták, mivel az országúton közlekedett vele.

A jelenet maga grandiózus, de persze a valóság kicsit másképpen festett, legalábbis ezt állítják a történészek. Először is a korabeli technológia mellett lehetetlennek tűnt megoldani, hogy Messala szekerének kerékagyra szerelt pengéje ilyen fixen forogjon hosszanti tengelye körül. Nem beszélve arról, hogy ilyen formájú pengét nem használtak akkoriban. Az elterjed megoldás a kiélezett, szablyaszerűen hajlított volt, mellyel az ellenséges gyalogság inait, vagy a lovak lábszárát metszették el. Két szekér ritkán találkozott egymással harcban, de szinte biztos, hogy ha igen, akkor abból nem lett ötméteres magasságokba repülés, robbanásszerű katapultálás (több fimben is láthattak ilyet). A küllők közé nyomott penge nem működött, mivel egyszerűen kicsi volt a siker esélye. Súlya okán nem készülhetett masszív acélból, az egymáshoz netán véletlenül futófelületükkel érintkező szekérkerekek felületén pedig nem volt akkora tapadás, hogy felrepítse bármelyiket, a masszív küllők pedig inkább elhajlították a pengét, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy az oszcilláló mozgást végző vágószerszám kis eséllyel akadt be éppen a már említett küllők közé.

Az egyszemélyes harciszekér kezelése azonban nem volt pite. Harcban egyik kézben a fegyverét fogta a magasan képzett katona, a másikban a gyeplőt, magához a szekérhez pedig a derekánál fogva egy szíjjal volt odakötve. Övében a rövid, ívelt pengéjű tőr is alapvetően arra szolgált, hogy baj esetén gyorsan levágja magát erről a szíjról. Egyik kezével tehát kaszabolt, száguldott minden további nélkül mondjuk negyvennel, fél kézzel irányított, a pengék (ezek sem voltak annyira elterjedtek ám) tették a dolgukat, ahogy maga a 2-300 kilós masszív szerkezet is. Elég félelmetes látvány lehetett és nagyon hatékony fegyver. És persze drága.

Hogyan nézhetett ez ki a valóságban és egyáltalán: mi történt, ha összeakadt két szekér? Na ezt a kérdést vizsgáltuk meg a Brutális történelem c. sorozat második epizódjában. Ferkó, az aranykezű ács-asztalos – aki a 2010-es OT Expóra a remek Tori-kaput építette – egy régi tűzoltókocsit felhasználva készített nekünk kettőt. Ezeket egy finoman Z-alakú szekérrúddal és egy szabvány vonóhorog-fejjel kötöttük egy Patrol és egy Transporter után, aztán hajrá! Egyiken a filmesek által megálmodott pengével, másikon a valóban használttal engedtük egymásnak őket.

Nem lövöm le a poént azzal, ha elmondom, hogy a valóság közel sem volt olyan magasztos és grandiózus, mint a filmekben. Még két ilyen alkalmi szekér is nagyon nehezen tört össze (pedig magasabb volt a súlypontjuk és keskenyebb a nyomtávjuk, mint kellett volna), ráadásul a pengéknek ebben vajmi kevés szerep jutott. De az biztos, hogy nem szerettem volna egyiken sem állni, amikor összeakad egy másikkal. Hogy miért nem gyártattunk le két eredetit? Hja kérem, az ismeretterjesztő műfajban nincsenek meg azok a milliók, melyek megvannak egy unalmas valóságshow-ban.

Mi ott és akkor megtettük fogadásainkat a filmes és a valódi acélra, elmondom, hogy bizony vesztettem. A többit megtudják szombaton, 16.00-tól a Spektrum TV-n. Gladiátorok és szekérlegendák a Brutális történelem második epizódjában!