Omán: A hegy királya a Land Cruiser

Tegnap ott hagytuk abba, hogy épp az Akhdar hegyre, 2100 méterre épített hotelbe indultunk. Egy katonai ellenőrző ponton szálltunk ki a Lexus LS-ekből, hiszen a hegyre csak összkerekes autóval lehetett felmenni. Akkor még nem értettük, hogy miért, hiszen hibátlan aszfalt vitt fel, és meredeknek meredek volt, de annyira azért mégsem, az időjárást emlegették, mint lehetséges veszély. Olyan tökéletes szerpentinen mentünk fel 2000 métert, hogy hirtelen szarul éreztük magunkat, mert másnap egy 30 milliós limuzinba kell beülni, nem egy leütött E36-os BMW-be.

A sofőrünk szemre egy kora huszonéves srác volt, a Land Cruiser meg 5,7 literes V8, és emberünk úgy megküldte felfelé, hogy látatlanban odaítélem neki a Pikes Peak első helyét. A 2,3 tonnás kocsi kilincse helyenként le akart érni, de a V8 úgy szólt, hogy még a hányingert is könnyebb volt visszatartani. A hotel maga sem volt rossz, de felkelni, úgy, hogy ezt látni az ablakon kinézve, mindent pénzt megér. Főleg a Toyotáét:

Másnap reggel lement a szokásos prezentáció, mielőtt elindult volna a tesztvezetés, elvittek minket két kisebb hegyi faluba. A falu jelző mondjuk, erős, a Google Maps sem ad nevet hozzájuk, a házcsoportokban azok az emberek élnek, akik a teraszos művelést végezték. Nem semmi meló lehet, olyan sziklás a talaj, hogy minden megtermelt paradicsomtő legalább háromszor annyi munkát igényel, mint másutt. Az egyik faluban egy apa és két fia él, a másikban is csak négy család, nem valószínű, hogy az elnéptelenedésük megáll.

A Land Cruiserekkel mentünk le az ellenőrzőponthoz, az új sofőrünk Afwan, egy negyven körüli fazon volt. Végre kiderült, mire kell a terepjáró: a hegyről lefele, csak a féket használva a harmadik kanyar után folyna ki az olvadt féktárcsa a felniken, ezért úgy motorfékeznek, hogy bekapcsolják a felezőt. Fél kettőben, 4000 felett forgó motorral, kényelmes 40 körül csurogtunk le a hegyről. Afwan utolért egy Chevy Avalanche pickupot, ami nagyon lassan ment, mutatta is a problémát, az állandóan világító féklámpa alapján folyamatosan állt a féken.

A szerpentin építésénél számoltak azzal, hogy nem mindenkinek adja majd ki, ezért több szökőutat terveztek. Ezek a kanyarok előtt egyenesen tovább futó szakaszok, kaviccsal felszórva, emelkedővel a végükön, így, ha valaki azt érzi, hogy sok, ide tud kifutni és lelassulni. A kavicsok valószínűleg egy kicsit összekarcolják a fényezést, de nem annyira, mint a 200 méter mély szakadék.

A Lexus LS500h elég elnök limuzin, de az egy külön cikk témája lesz. A tesztút viszont stílusosan a Nizwa erőd mellett ment el, be is tértünk egy kávéra, meg a Lexusok elég jól mutattak a régi környezetben. Az erőd alapjait a 12. században építették, a ma ismert formáját a 17. században nyerte el. Hibátlanra restaurálták és látogathatóvá tették, remek például a fő bástya biztonsági rendszere. Ennek a tetejére egy lépcsős folyosó vezet fel, az elején egy ajtó áll. Nem látszik, de az ajtó felett van egy nyílás, ahonnan fellátni a bástya tetejére, itt lehetett leönteni a forró olajat a hívatlan vendégre. Ha valaki túlélte volna a fürdőt, ajtónyitás után egy verembe zuhant, amit biztos nem vett észre, aki először ment oda. A tetőig hét ilyen ajtón kellett átjutni.

Tisztességes tesztút jutott, majdnem 600 kilométert mentünk, az utolsó fotózás volt az egyik legjobb. Egy pálmaliget mellett támasztottam le a az LS-t, szépen bederítette a lemenő nap fénye, amikor mellénk vágódott egy annyira lepattant Corolla, amit már talán itthon sem ment volna át a műszakin. Kiszállt belőle öt siheder, hogy ők akkor most had fotózkodjanak már a Lexussal. Hatalmas a Toyota megbecsültsége a környéken, nem csoda, hogy ugrottak rá. Kis nógatás után egyikük beszállt, kérdezi, hogy kell beindítani? Mondom, bátya, ez bizony már jár. Óvatosan rányom a pedálra, semmi, jeleztem neki, hogy ne is számítson sokra, hibrid az autó. A hibrid szót nem tudta hová tenni, itt az autót többnyire csak beindítani tudja villany, mozgatni nem, eddig mindössze egy hibrid Camry taxival utaztunk.

Pár perccel később, ki nem találnák mi jött, egy Toyota, ezúttal egy RAV-4. Ebből egy apuka szállt ki, két négyéves forma kislánnyal. Ők is rárepültek a Lexusra, melynek hátsó üléséről sokat elmond, hogy a két lányka kényelmesen ült egymás mellett a jobb hátsón. A srácok még beajánlották a Corollát cserére, de mondtam, hogy sajnos nem tudok eleget ráfizetni, így szomorúan elhajtottak. Apuka mondta, hogy igyunk már egy teát, érdekli a kocsi, de az origó autós Kismartoni kollégával vissza kellett utasítanunk, hiszen még bőven a sivatagban ácsorogtunk, de másfél óra múlva a fővárosban vártak. Omán király, holnap hajtjuk tovább, immáron mi is egy V8-as Land Cruiserrel.