Belsőség: Volkswagen ESVW I – 1972. és a speciálkabriók

Tudom, az esseni show már tényleg a múlt században volt, de képtelen vagyok rá, hogy abbahagyjam a riportolást. Egyfolytában úgy érzem, ha még ezt (meg ezt, meg ezt, meg ezt...) nem mutatom meg az olvasóknak, hát mindannyian sokkal szegényebbek leszünk, de vannak ennek kifejezésére sokkal rondább nyelvi fogások is, benne van a hülye és a meghalás is, azt most mellőzöm. Ez a szép az internetben – ez a poszt elfér itt, aki kattint, és talál benne, az olvas tovább, aki rossz szobába tévedt, kihátrál. Nem fáj senkinek.

Szóval még mindig Essen, még mindig az a letargikus szellemi túlterheltség, fásultság, ami ott úrrá lesz az emberen, amiből több hétnyi pihenő kell, hogy az ember szeme akár csak egy lilás-zöld Ferrari F40 láttán felcsillanjon. Aztán F40 nélkül is felcsillan.

Mi ez, miezmiez? Mi a kétélű, Dvořákot tintillázó muslica-vakbélgyulladás ez? Ez... ez... ez... Szóval az úgy van, hogy az ember néha nem talál szavakat.

Látszik rajta, hogy régi, az is azonnal látszik rajta, hogy Volkswagen, az is biztos, hogy hetvenes évek táján járunk. Édestesója az első Polónak, Golfnak, Passatnak, Audi 80-asnak, ez üvölt róla. Csak az arányai, azok baromira nem stimmelnek. Innen bénák, onnan vagányak. Farnehéz a design, a kocsi orra meg az égben van kissé, mint a Lamborghini Miuráé. Vagy éppenséggel a még nagyobb kedvenc Škoda 100-asé.

Nem véletlenül, ez az autó ugyanis farmotoros. Sose tervezték, hogy sorozatban gyártják, mindig is biztonsági prototípusnak készült. Alapja a nagy-Bogár, tehát az 1600 TL vagy a 411, tehát nem valami kis pattanásról van szó, hanem rendes, családi méretű járműről, 4,73 méter hosszú, pont mint egy állólámpás Mercedes, bár annál keskenyebb. Elég alá benézni, ott a teljes, faros architektúra. De kívülről... Na és belülről!

Láthatóan itt találták ki azt a fajta műszerfalat, kormányt, kilincseket, amiket az alig egy-két évvel később Volkswagenekben, Audikban viszontláttunk. Csak ezek az alkatrészek itt még bénák, kézi készítésűek. Az 1972-ben készült autót egyébként ESVW I-nek hívják, azaz Experimental Safety Volkswagen I-nek, tehát megtömték biztonsági megoldásokkal – a párnázott kormány és a tűzoltók által kampókkal kihúzható kilincsek már ebbe a körbe tartoznak.

Talán nem véletlen, hogy az ESVW I egyike volt azoknak a nagyon ritka autóknak, amelyek annak a bizonyos kérészéletű, hetvenes évek eleji amerikai biztonsági szabványnak megfeleltek – a hatalmas amerikai batárok ugyanis kvázi mind megbuktak rajta. Súlyos öngól lett volna az amerikai iparnak, ezért még bevezetése előtt buta látszatrendelkezések csomagjává nyirbálták a tervezetet: a kis sebességű ütközéseket nyom nélkül elviselő, hatalmas, szabványos magasságban elhelyezett lökhárítók (mi szükség volt ilyenekre balesetvédelmi szempontból?), amik minden amerikai verziós európai autót elcsúfítottak akkortájt, ebbe tartoztak.

Az ESVW I nem csak a tüllszoknyás balettrendelkezésnek, hanem az igazi, autópusztító, szőrös mellkasú, fullos szabványnak is megfelelt. Háromkamrás biztonsági utascellája révén (gyűrődőzóna, masszív cella, gyűrődőzóna) szinte összenyomhatatlan volt a bele, utasterében pedig olyan jellegű, öncsatoló biztonsági övek voltak, amilyeneket később láttunk az amerikai és amerikai exportos autókon. De nem csupán a testet tartották azok az övek, hanem jutott a térdekre, vállakra is gurtni, s mind előfeszítős. Bizony, 46 évvel ezelőtt itt tartottak tervezésben. Mi több, még masszív oldalvédelem is volt az ajtókban, egyik elsőként az autóiparban.

Különlegesek az ülések is, amelyek a vázszerkezet részét képezik, bár nem tudom, mennyire lehetett jó ötlet, hogy a VW rájött: megint egybepadot kell készíteni az autóba, amikor azt alig pár évvel korábban már egyszer megunták a vásárlók. 1972-ben érdekes lehetett az is, hogy automata váltós egy európai Volkswagen, de nézzétek csak – két előválasztó kar van benne... Naja, az egyik a kézifék, istenem, nem volt más hébli raktáron, ami nem szúrt.

Érdemes végiglapoznotok a galériát, mert egy rakás fotót készítettem az autóról; nem hittem a szememnek, hogy élőben látom. Persze, ez is szerepelt anno a magyar médiában, szerintem az ezüst címlapos Liener-féle Autótípusokban, de lehet, hogy egy akkori Autó-Motorban, most hadd ne keressem ki, mert élőben érdekesebb. Az ESVW I ezen egyetlen példánya egyébként a Stiftung Auto Museumtól érkezett az esseni kiállításra.

Ha már Essen, és a lezáróposzt, akkor még pár kép erejéig hadd raboljam az időtöket, aztán búcsút mondunk a show-nak: kiállítottak egy csomó meg nem valósult, vagy csak extrém kis szériában készült VW-kabriót is a standon.

Ilyenkor vérzik az ember szíve, hogy nem csinálták meg őket, pedig mennyire vagányak. Főleg a 411-esből és a Jettából készült változat tetszik, a Corrado azonban nagyon kisautóvá, olyan Punto-szerűséggé válik azzal, hogy eltüntetik a mokány, döntött falú tetejét. Persze ettől még kéne.