A légzsák szaga örökre megmarad – olvasók mesélnek életük balesetéről

A legós hiénánál kértünk személyes sztorikat a játékosok életének nagy baleseteiről és jött is nem kevés. Összepakoltuk őket ebbe a posztba, hogy olvasóbarát módon jusson bárki bensőséges baleseti történetekhez anélkül, hogy átélne egyet. Ha a durva képeket látva és a néhol vidám sztorikat olvasva inkább bátorítást érzel, mint parát, jusson eszedbe: mindegyik képre jut millió sokkal kevésbé csúnya roncs, amiből nem szálltak ki élve. Szóval a sztorik egyenesen a szerencsésektől...

Villanyoszloptól az örök szerelemig

Mindig is szerettem volna egy BMW-t és végre tudtam venni egy E46-ost. 2016.09.19-én történt az eset, amikor kipróbálta a 3 napos autómat a lány, akinek udvaroltam. Egy emelkedőn felfelé haladtunk, ám az utca tetején csőtörés volt, így az úton kb. 6-8 cm magas víz hömpölygött. A vízen felúszott a kocsi és egy villanyoszlopon kötöttünk ki. Én a jobb egyen utaztam, nekem eltört egy bordám illetve megsérült a fülcimpám (valószínű ahogy összefejeltünk, felsértette a szemüvegkeret) a "sofőrömnek" koponyaalapi törése lett, amiből problémamentesen felépült. A történtek után mindkettőnkben tudatosult, hogy nekünk együtt kell lennünk, így azóta is boldog párt alkotunk. – Csomai

Már terjedt a halálhírem

1972. augusztus 16. 11:30 – ezt a napot sohasem felejtem el, ugyanis ez a második születésnapom. A baleset után gyorsan elterjedt a halálhírem a kerületben, és még hónapokkal később is többen úgy köszöntöttek találkozásunkkor, hogy: „Jé, Te még élsz? Úgy tudtam, autóbalesetben meghaltál.” Nem csoda, hiszen aki látta a balesetet, illetve a roncsot, egészen biztos lehetett benne, hogy ebből ember élve nem kerülhetett ki. Pedig utasommal mindketten túléltük, sőt, én néhány heget leszámítva maradandó, súlyos sérülések nélkül, ami csodával határos. De, hogy is történt a baleset?

A fent említett napon, amely az akkori nyár legmelegebb napja volt, Budafokon a Nagytétényi úton tartottam a belváros felé Skoda Octavia Super gépkocsimmal. A Vágóhíd utcánál megállt egy almát szállító tehergépkocsi, hogy balra beforduljon, én pedig megálltam mögötte. Nem sokkal később hátulról fékezés nélkül belém hajtott a BKV egyik Ikarus autóbusza, amelynek elaludt a pluszfizetésért éppen dupla műszakot teljesítő sofőrje, és begyűrt a tehergépkocsi platója alá. A busz eleje és a plató vége között nem sok rés maradt, a túlélési tér egy kutyának is szűk lett volna, ez a fotókon is látszik. Kárpótlásul jó néhány ingyen alma bepottyant az ölünkbe, de ennek akkor valahogy nem tudtunk őszintén örülni. Majd a helyzetet fokozta, hogy az üzemanyagtankból az összes benzin elfolyt, egy fogyatékkal élő, nem éppen beszámítható járókelő pedig égő cigarettával a szájában egyből odasietett ólálkodni. Szerencsére a többi járókelő azonnal eltávolította a helyszínről.

A kiérkező tűzoltók kemény munka árán szétszedték a roncsokat, utasomat és engem pedig kórházba szállítottak. Életem egyik legnagyobb szerencséjének köszönhetően tíz nap múlva már újra autót vezethettem! Közel ötven év elteltével még ma is vezetek.  – chede

Itt miért nem történik ötpercenként baleset?

Egy tél eleji napon lakótársammal/barátommal beültünk a kocsijába, akinek nemrég lett meg az élete vágya 23 évesen. Egy pár éves Espace, amire kb szerintem 15 évesen kezdett el gyűjteni... Nagy káosz volt akkor a Rákóczi úton, amin keresztül szerettünk volna átmenni és én megszeppenve, mint annyira nem rutinos sofőr, kérdeztem a társamat (utólag ironikusan), hogy "itt miért nem történik 5 percenként baleset?", erre csak helyeslő de talán egy kicsit rossz érzést keltő tanácstalan bólintással válaszolt. 

Megkaptuk a zöldet, viszont nem indultunk elsőre, mivel nagy volt a vastömeg előttünk és így esélytelen volt az elindulás, de amint tisztult egy kicsit a helyzet (kb fél perc) a mögöttünk lévő kocsi sofőrje jól halhatóan jelezte ezt nekünk. Így begurultunk nagyon lassan a kereszteződésbe megtalálva a folyosót ahol pont át tudunk csúszni. Már az utolsó sávnál tartottunk, ami egy buszsáv volt és én csak egy pillanatra tudtam jobbra nézni, de már állt az autó és valami büdös de mégis biztonságot sugalló szag terjengett az autóba, ami a légzsáknak a patronja adott ki. A csattanás teljesen kimaradt a mai napig, az első inger számomra az az illat volt, aminek az életemet köszönhetem. 3-4 perc után amikor elült az első sokk tudatosult bennem, hogy képes vagyok kiszállni és szerencsére karcolás nélkül túléltem az anyósón ezt a szörnyű élményt, amit senkinek se kívánok. Taxisnak és senkinek se esett bántódása, de az anyagi kár jelentős, ahogy az alábbi híren és a saját fotómon is látható. Figyeljetek magatokra és mindenki vezessen ésszel, mert ezek a pillanatok tényleg csak pár másodpercig tartanak, de akár egy életet is megtud pecsételni, szerencsére az én esetemben ilyenről nincs szó, egyedül az élmény ami még néha napján előjön. – gege94

Szalonnasütés helyett lábtörés

1990 augusztusa. Hatalmas vihar, ötlet: szalonnasütés helyett menjünk diszkóba. A barátom - akihez mentem látogatóba - kerített két ismerős srácot egy Trabanttal, irány Sárospatak. Majdnem odaértünk, amikor jött szembe két kamion... 80 km/h-s oldalszél volt (a rendőrségi vizsgálat szerint), az első kamion eltakarta a szelet, és amikor kiértünk mögüle, a srác annyira ráhúzta a kormányt, hogy átmentünk a másik sávba, ahol jött a másik kamion... Nem teljesen szemben találkoztunk (szerencsére), a bal elejét kapta el a Trabantnak. A Trabi lerepült az útról, a motorját 30 méterrel arrébb találták meg.

A barátom ült mellettem hátul, az ő homlokán kb. 1 cm-en felrepedt a bőr - ő nyitotta ki a tetőt, azon repült ki. Az anyósülésen ülő srác már a nyitott tetőn repült ki, egyetlen karcolás nélkül megúszta. A sofőrnek összetörte a mellkasát és a vállát a kormány. A sofőr mögött ültem, lefejeltem a középső oszlopot - ennek is megvan a nyoma a mai napig; a lábamban szinte minden csont eltört - a combcsontom háromfelé, a térdem több darabra, a sípcsontom és a szárkapocscsontom csak annyira, hogy nem kellett műteni... Azóta már 4 műtéten vagyok túl, de soha nem jött rendbe teljesen a bal térdem...

A bíróságon tudtam meg, hogy mi történt, a fényképet a helyszínelő rendőrök küldték, hogy nézzem meg, miből szálltam ki élve. A sofőrünk nevét is a bíróságon tudtam meg, és hogy nem elég, hogy gyakorlatlan volt, még ivott is... – Zsiga001

Totálkár a kedvenc kanyarban

Burúkás tavaszi ido volt, ugy mint a hangulatom. Radioban Eazy-E best of szolt, lazan 90el tartottam hazafele. Itt 500 meterrel a kedvenc kanyar kombinaciom elott, ami egy elnyujtott jobbos utan egy ives balos emelkedo, meglattam 2 autot 70-80 al poroszkalni. Jott is a vilagmegvalto otlet,hogy en 2 perccel hamarabb otthon leszek ezeket lenyomom meg a falu elott. Szoval vissza ketto, hajra... Mellejuk is ertem epp a balos kanyar kozepere, mikor az univerzum ugy gondolta, hogy betesz meg egy szereplot a tortenetbe, igy szembol a domb tetejen megjelent egy par fenyszoro. Mit lehet ilyenkor tenni mikor nem haladsz eleg gyorsan, hogy lehagyd a masodik autot, de tul gyorsan ahhoz ha a kivalasztott iven nagyobbat korrigalsz annak tenyerizzaszto kovetkezmenyei lesznek?! Hat hogy nelegyel hulye es torj ossze masokat korrigalsz. Igy hat gaz el, kis fek ami kanyar kozepen nem az idealis dontes, fizika torvenyeinek engedelmeskedve az elozendo autok koze mar 4 kerekkel sodrodva erkezek. Itt nagyobb fek, hogy a poroszkallo hatfala se seruljon mar meg, na itt indul el az auto hatulja jobbra, ellenkormanyzas, akkor most balra, gazt nem adhatok mert elottem megjobban lassulnak.

Szembe jovo szepen elhuz ami mindkettonknek jo igy nagyobb ter marad megpordulni. A passziv hatsokerek kormanyzas alattomos dolog, negyedik ellenkromanyzasra ugy megfordit, hogy egy b*meg nem jut az eszedbe. Szoval ott ulok mar csak, szemben a megelezott auto riadt 40+ anyukaja a volannal, es arra gondolok na most torom ossze az autom. Itt lassul be az ido mint azt mar sokan elmondtak elottem. A 1,5 mely arokba mar ujra farral erkezem, szem becsuk, becsapodas, csend, szem kinyit mert ez nem lehet normalis. Nem is az, elottem az eg kezem kint a csukott ablakon. Gyors helyzetfelmeres utan, kez behuz, kezifek elkap, hogy legyen mibe kapaszkodni. Becsapodas... Tetore erkeztem foldon meg talan 1,5-et fordult, ami levegoben 3nak csak a fele csak epp utosebb. – Wi11ar

Mr. Suzuki, ki vagy a mennyekben

Kb. 90-el csúszok az árok felé. Édes Istenem, csak ezt ússzam meg! Eddig nem hittem benned, de ígérem ha ezt megúszom, hívő leszek! A jobb elejével fogok az árokba esni, vajon mekkorát fog ütni? Kemény, de nem vészes, viszont ebből bukfenc lesz, nem is egy. Perdülök, azta ez jobb mint az átfordulós hullámvasút, valahogy vadabb! Úristen, de hiszen itt fák vannak, mi lesz ha tetővel előre beleállok egybe! Az fájni fog, nem akarom, hogy fájjon, nem akarok tolószékbe kerülni, akkor inkább üssön agyon hirtelen! Anyám teljesen ki fog készülni, szegény! Perdülök tovább, rettegve mikor jön a fa, és közben eszembe jut, hogy a hátsó úlésen egy rögzítetlen kisasztalt szállítok, na az mindjárt előre repül és fejen csap. Vagy a vas kormányzár. Álljak már meg, hát mi tart ilyen sokáig? Mi atyánk, ki vagy a mennyekben...

Végre csend, azta, hát ezt túléltem! De valami füstöl! Úristen, biztos kigyulladt az autó, ki kell menekülnöm, nem akarok bennégni, az baromi fájdalmas, és sokáig tart! Nem éghetek halálra most, amikor megúsztam a balesetet! Öv ki, én fel.. ja, hogy fejtetőn álltam meg, ok. Ajtó nem nyílik, kezdek pánikolni, de már segítenek kívülről. Csak a légzsák füstölt. Eufória, megúsztam! Köszi Isten, de továbbra sem hiszek benned! Mr. Suzuki, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved... – pepi

Ajándék aluléc a pályán

Helyszín az M7-es, időpont reggel 6:30, időjárás hófúvás, szürke minden. Két kamion előzte egymást ballagtam utánuk az ő 90-es tempójukkal. Az egyik kamion ponyvatartó aluléce leesett majd bejött a szélvédőn a visszapillantó tükör alatt, majd a tetőn a fejem mellett elhúzva próbált menekülőútra lelni. Az egyetlen szerencsém, hogy már 150 km megtételét követően kicsit az ajtó felé húzódva próbáltam az Avensis 2-be kényelmet találni. Párom, aki már a feleségem a jobb1-ben álomra szenderült. Egy nagy csattanó hang, a következő kép, meg, hogy vizsgáljuk egymás testi épségét. Kamion nem lett meg, casco fizetett. Rendőri intézkedés kiváló volt. – csrudi

Autót csak ABS-szel

2004-ben vettem egy akkor 12 éves HONDA CRX III-ast a Kawasaki mellé téli munkába járásra. Már a megvételkor láttam, hogy a légzsákos kormányt nemcsak esztétikai okokból cserélték egy szép fakormányra, de törött is volt a kocsi (no ABS, no AIR BAG, no PARA). 2006. januárjának első napjaiban történt a balesetem, amikor egy ködös reggelen munkába indultam egy vidéki kanyargós mellékúton. A városból kiérve utolértem egy álmosan vánszorgó kocsit, de tudtam, hogy hamarosan egy közel 800 m-es egyenes következik, ahol tudok majd előzni. 70-nel mehettünk amikor az egyenesbe érve balra húztam a kormányt és enyhén gyorsítottam, de láttam a ködben, hogy jön egy teherautó. Ekkor fékeztem egy picit, mire a kocsi pörögni kezdett az úton, és egy pillanat múlva már fejtetőn álltam az árokban (Jégfolt volt az úton). Csak a sötétség tűnt fel, de nem vettem észre, hogy megfordult körülöttem a világ, ezért a fejemre estem amikor kikapcsoltam az övet.

A megálló kocsik utasai körém gyűltek, és kértem őket, húzzanak ki a kezemnél fogva az oldalablak helyén, de nem mertek. Mondták, hogy maradjak csak nyugton, mert mi van, ha gerincsérült vagyok?! Egyedül csak úgy tudtam kimászni, hogy levettem a télikabátomat. Hál' Istennek a sajgó nyakamon kívül csak egy apró karcolás lett a bal csuklómon. A roncsot kívülről megnézve rögtön láttam, hogy sokkal rosszabbul is járhattam volna. Ezt megúsztam, kocsim meg majd lesz másik, de már csak ABS-szel szerelt! A roncsot 40.000 Ft-ért tudtam eladni, de érdekes módon a HAHU-n 2x is felbukkant a következő években többé-kevésbé helyreállítva. Évek teltek mire úgy el tudtam menni a balesetem helyszínén, hogy már nem jutott eszembe.

Előtte - utána képeket a Népítélet alján lehet megnézni.  – Kawatom

Nullkilométeres totálkár

2015.07.16. Másfél órás új autó története... A Páromnak majdnem a születésnapjára (07.14.) érkezett meg az új Suzuki Vitara. Kihoztuk a szalonból kb. 17:15-kor. Elvittük egy próbaútra a munkahelyünkre, megmutattuk a várva várt egyedi designal ellátott kisautónkat. 18:40-kor már csak egy totálkáros, kidurrant légzsákos, amorf forma lett belőle. Egy friss jogsis egyedi szabályokat alkotott. A Sibrik felüljáróról jöttünk a Köki Terminál felé. A hibás sofőr egy mellékutcából a balra kanyarodás tiltása ellenére, úgy száguldott át rajtunk mint a 6:20-as gyors. A piros lámpát nem figyelve, adott hozzá nem kevés gázt. A nagy sebesség és koccanás miatt megpördült a közeli zebrán. Annyit nem mondott "BOCS", sőt részben vallotta hibásnak magát. Mi mentünk 21km/órával, ő legalább 50-el.

A malőr ellenére halálos baleset nem történt, pedig gyalogost is gázolhatott volna. Nálunk azonban a légzsák okozta égési sérülés, és egy maradandó 3%-os kézsérülés igen. (2x műtött jobb kéz kisujja) 2 évünkbe tellett az igazság bebizonyítása. Nehezen, de végül kaptunk egy vadi új autót, és jobban vigyázunk rá mint valaha! Idén lesz 3 éves! – 2015

Bőrnyúzó légzsák a Fordban

2017. 710-es főút, Balatonakarattya előtt, autóban négyen ültünk. Felhőszakadás, jobb kanyar dombra fel, vízfolyás függőlegesen le. Autó segge megcsúszott, beszitált. Sikerült megfogni, az út szélére helyezett egy szem táblát sikerült drift közben eltalálni. 180 fokos forduló és árok. Szerencsére felázott, puha volt és elnyelte az energia legnagyobb részét. Anyósülés lufi durr, ott ülő könyökéről levitte a bőrt. A hátul ülőknek és nekem semmi bajunk lettek, rendőrök rendesek voltak, nem vették személyi sérülésnek. Az autó jól van, jelenleg is azzal járok... – misi107

A légzsák szaga megmarad

Egy szép nyári napon, 1998 júniusában Győrből tartottam Budapest felé, az M1-esen, nem túl gyorsan, eléggé nyomi voltam. 15:56:21: Elbambultam picit, majd arra eszméltem, hogy túl közel megyek a belső korláthoz. Hopp, jobbra rántottam a kormányt. Ekkor újabb eszmélés, nem néztem tükörbe. Vissza balra. Több se kellett neki, az autó keresztbe állt, majd orral bele a korlátba. Itt hiányzik egy pici a sztoriból, de látom, ahogy lassított filmként kinyílik a légzsák, ami ha azóta eszembe jut, a szagát is érzem. Innentől 60 méter szalagkorlátot és egy Budapest előjelző táblát szedtem össze, majd az autó kifli formában a korláton állt meg. És füstölni kezdett...

Kimásztam a vezető oldali ablakon, egy érkező teherautós a tűzoltó készülékkel eloltotta a tüzet. Volt mentőhelikopter (98-ban!), de szerencsére egy karcoláson kívül semmi bajom nem lett. Hogy honnan tudom ilyen pontosan, hogy mikor történt? A kezemen volt egy óra, aminek a szíja 3 felé szakadt, ahogy a kormányon kitámasztottam; az óra pedig lerepült a kezemről és megállt. Napokkal később találtam meg az autó roncsában, azóta is örök emlék...
– The7up

Gyűlöltem, de nem hagyott meghalni

Suzuki Swiftel indultam, szerettem imádtam, viszont autóbuzi lévén elég gyorsan kevésnek éreztem. Fiatal voltam/vagyok, a következő egy 2 éves esemény. Édesapám nem annyira autóbuzulós, de mégis ő mondta hogy hozzádob a spórolt pénzemhez és akkor vegyünk egy biztonságosabb jobb autót. Persze másnap már mutatta a szebbnél szebb 1.6 Focusokat, de környezetem meg a magam hülyeségem nyomására elkezdtem pumpolni apámat, hogy ennyi pénzért pedig már BMW-t is lehet venni. Vettünk is, a lehető legszarabbat az országban. Rozsda sehol, sok extra mind működik combtámasz. Csakhogy ez egy e46 20d volt.... igen.... tudom... Innentől szerintem össze lehet rakni az akkori gyermekboldogságomat. Legszívesebben benne aludtam volna.

Egy undorító, taknyos, esős őszi délutánon. Esztergomból mentem BP-re, egész pontosan Békásmegyerre, na most aki szintén errefelé lakik és Pestre menne, mondanom sem kell hogy Békásmegyerhez a legrövidebb út az Dobogókőn át vezet. Jól tudtam, hogy Dobogókő nagyon veszélyes ilyen időben, hátsó kerék a seggem alatt, még úgy is óvatosan jöttem, hogy minden hétvégén végigmegyek ezen az útvonalon. Viszont, leértem Dobogókőről. közeledek a csobánkai elág felé, előtte van az az S kanyar. Na ott... eldobta, próbáltam megfogni, sikertelenül. mutatom mi történt. Az eset legdurvább része, hogy egy karcolás nem volt sem rajtam, sem az autón, kiszedték, pöcc röff, és már mentem is tovább remegő lábakkal és kalapáló szívveréssel.

Az autót már eladtam, szinte papírforma szerűen bejött rajta minden előítélet, ami lehetett tönkrement mindig. Gyűlöltem, de nem hagyott meghalni. Legalább...

Balesetből az íróasztal dísze

...Üres a pálya, csak egy teherautó koptatja előttem a pálya aszfaltját. Kikerülöm, s elhagyom Újvidék peremét. A távolban, a szürkületben megjelenik egy fényszóró. Ő és én vagyunk az egyetlen forgalomban részt vevők a pályán. Közeledik. Az mp3-váltó zenét vált. Indul az AC DC - Highway to hell. Megborzongok. S ekkor tudatosul bennem, hogy a szembejövő nem a saját pálya oldalán halad, hanem az enyémben. Szembe jön velem. Még most is zavaros, de felegyenesedtem. Pillanatok alatt ráébredtem, hogy ez egy éles helyzet. Annak a Fabiának nem ott a helye. Vészesen közeledik. Nyomom a dudát, s villogok ész nélkül, de a piros Fabia csak hasítja a métereket felém lassítás és írányváltás nélkül. Menekülőre fogom. Teljesen lelassítok, s letérek a leállósávba. A visszapillantóban megjelenik a teherautó, amelyet korábban kerültem. A szembejövőnek ekkor összpontosult, hogy valami nagyon nincs rendben. Próbál a fékre nyomni, de a kapkodásban inkább ad egy gázfröccsöt. Az autója irányíthatatlan lett. Félköröket ír a pálya teljes szélességében. Teljesen zár előttem minden szöget. Már minden csak egy pillanat, felkészülök a becsapódásra. Teljesen a szalagkorlátnak irányítom az autót, levegőt veszek, s becsukom a szemem. Nem történik semmi. A pillanat tört részére megnyugszok, hogy ilyen csak mással történik meg. S ekkor, csatt... Kinyílt a légzsák...

Felkapom a fejem, s levegőért kapkodok, de nem tudom megmozdítani a mellkasom. Elsőre nem tudom felmérni a károkat. Félek... Továbbra sincs levegőm. Ekkor veszem észre, hogy a biztonsági öv beleprésel az ülésbe. Kivagyok feszítve, mint Krisztus a kereszten. Alig tudom elérni a biztonsági öv kioldóját. Ötödjére sikerül. Kapok levegőt. Fellélegzem. Nem tudom kinyitni az autóm ajtaját, ekkor látom, hogy meggyűrődött az ajtóm. Körbenézek. A szélvédő bekristályosodva, a vészvillógó aktív, a DSG váltó választókarja kifordulva a helyéről. Egy gyors diagnózist tartok. Belenyilal a fájdalom a bal bokámba. A karosszéria visszanyomta a lábfejemet. Kinézek az ablakon. A kis Fabia 180 fokban visszafordulva Szabadka felé. Végül csak sikerült a helyes irányt megtalálni.

Miután meggyőződtem, hogy tudok mozogni, összepakolom a cuccaimat (útlevél, telefon, pénz), s az utas oldalon kivánszorgok az autóból. Ekkor veszem észre, hogy hideg van. Fázom. Mielőtt kivenném a kabátot, s a számítógépemet a csomagtartóból, odamegyek a másik gépjárműhöz. Benézek, egy idősebb férfi fekszik felkenődve a kormányra. Nem mozdul. A távolban látom, hogy megállnak az autók, s közeledik a segítség. Reszketek. Nem tudom, hogy a stressztől vagy a hidegtől. Egy lány áll előttem. Szerbül beszél hozzám. Kérem tőle, hogy hívjanak segítséget. Könnyesek a szemeim. De tudok járni, s érzem, hogy megmenekültem.

Megjönnek a rend büszke őrei is. S innentől az egész történet átcsap tragikomédiába. Megnézik, hogy jól vagyok. Mindenki csodálkozik, hogy egyben vagyok, s tudok beszélni. A rendőr megállapítja, hogy annyira hátra van döntve az ülés, hogy esélyem sem lett volna felkenődni a szélvédőre. A másik szerencsétlent nem tudják kiszedni, tűzoltók kellenek. A rendőrök elkérik a papírjaimat. Megnézik, s látják, hogy születési helynek Zenta van beírva. Helyesen feltételezik, hogy van szerb személyim is. Elkezdenek alkudozni, hogy inkább a szerb okmányaimat adjam át, azzal nekik kevesebb lesz az adminisztráció. „Leszarom, vigyed” – átadom nekik azokat. Érkeznek a mentők és a tűzoltók. Kivágják a sérültet a Fabiából. Mivel tudok járni, egy mentő visz minket az újvidéki klinikára. Nem kell befeküdnöm, egy széken ülök a mentőben. Indulás előtt a rendőrök kikérdezik a bácsit is, aki vezette a Fabiát; nem értik mit beszél. Az kiabálja, hogy Bobnak hívják. Már majd elröhögöm magam. A Škoda papírjai alapján az autó bérelt. Kiderül, hogy a sofőr amerikai állampolgár – South Beach, Kalifornia. Nincsenek szerb iratai. A biztosurak csak vakaróznak. Ez bizony mégis hosszú adminisztráció lesz. A mentő szirénázva elindul, de két másodperc után vészfékez. Nem sok kell, hogy leessek a székemről. A fekvő sérült is feljajdul. A sofőr kiugrik, s felkap valamit az úttestről. A Passat VW emblémája az. Átnyújtja nekem egy „utolsó emlék” üzenettel. S ekkor elröhögöm magam. Eddig végig a kétségbe esés, s a sírás kerülgetett, de ezt már nem bírtam ki. A mai napig az íróasztalomat díszíti az a jel.
– Meg egy VAJDASAGI

Wow

Egzee sztoriját sajnos elnyelte a blogmotor, a kép még átjött. Aszerint nem lehetett akármilyen második születésnap ez sem (az MTI annyit ír, hogy hárman ültek az autóban és mindenki túlélte). 

... aztán elküldtem a rohammentőt

Majdnem pontosan 11 évvel ezelőtt történt az én esetem. A 6-os úton mentem le Dunaújvárosba, Adony után a töltésen vezető, nagyívű kanyarban utolértem egy nagyobb autókonvojt. Mivel ez a kanyar kilométerekre belátható és akkor megengedett is volt az előzés, gázelvétel nélkül 90-el el is kezdtem előzni a sort. Ezt a tükréből meglátva egy Mercedes kivágott elém a sorból, a féktávomon belül. Mivel láttam hogy gyorsul rendesen, enyhe gázelvétellel adtam neki utat, ekkor viszont az autósort feltartó teherautó - a nélkül hogy meggyőződött volna arról hogy előzik-e - balra lekanyarodott, elzárva a Merci útját. Merci erre padlófék, én a féktáv hiánya miatt láttam hogy meg fogom tolni őt. Arra volt még időm hogy átgondoljam, frontálisan nem a legjobb opció ütközni, ezért beáldoztam volna a kocsi bal oldalát, ráhúztam a szalagkorlátra, hátha az megfékez eléggé.

Az ötlet szerintem jó volt, a kivitelezésbe viszont csúszott némi hiba... A szalagkorlát nem bírta el a kocsimat (véleményem szerint azért, mert el volt már rohadva, de ez mellékes), megszakadt, a korlátot tartó oszlopba elakadt a hátsó kerekem, ez feldobta a kocsimat a levegőbe, tetejére érkezett, majd még 6 alkalommal átpördült a töltésen lefelé majd megállt a tetején, teljesen behajlott tetőoszlopokkal, engem magába zárva.

Meg a kocsiból hívtam a barátomat hogy szóljon a családnak, dolgom van, késni fogok és jöjjön értem egy autómentővel. Mire befejeztem a hívást, az úton megállók oldalára borították a kocsit hogy ki tudjak szállni. Ezután volt szerencsém személyesen elküldeni a hozzám küldött rohammentőt és hullaszállítót, ettől felemelőbb érzés kevés akad egy ember életében magával kapcsolatban.

A baleset eredménye: bal felkar égési sérülés a légzsáktól, jobb váll részleges rotátorköpeny szakadás, pár nap ágyban fekvés a milliónyi zúzódás miatt, egy megrovás a helyi rendőrségtől a szalagkorlát megrongálása miatt, a nagyívű kanyar záróvonalazása (bocs). ... Az esetnek nem volt vétkese, rengeteg autós megállt segíteni (köszi), turistáskodni, kivéve a Merci és a teherautó, nekik más dolguk volt. – Jacoutec

160-nal álló kamionba

A történet: 2002 novemberében az M1-es autópálya 17-es Km szelvény Budapest irányában. 160km/h-val, fékezés nélkül belerohantam a leállósávban álló 40 tonnás kamionba hátulról. Sérüléseim: jobb felkar nyílt törés, öt helyen eltört a csont. Jobb boka sérülés és kb. ennyi.  – AzIdeiLaci

Ha olvasnál még személyes sztorikat nagy mázlikról, szerencsés balesetekről, a poszt kommentfalán van még pár.