Nem titkolom tovább: vettem* egy Fiatot

Vegyük előre e lényeget. Az autó: Fiat Punto II HLX 1.2 16V, 2001-es gyártás, 2003-as(!) forgalomba helyezés, 178 178 km. Az eladó: Sztefo. A vevő én, azaz Papptibi. Az ár: 0 (nulla) forint.

De mi a fenének nekem egy Fiat?!

A válasz marha egyszerű: az Audi A6-osunk épp szanatóriumi kezelését tölti augusztus eleje óta, szegény VTZ Zoli megszenvedett vele. Már szabadabban lélegzik, még Novoth Tibi tágít egy kicsit a hörgőin. De ez egy másik történet, majd ezt is megírom, ha már tudom, mi lett a vége. Miközben a Kymcóm is szerelőnél, szóval van a békávé, meg a bicaj.

Nem is jöhetett volna jobbkor a lehetőség, hogy fogadjam örökbe Sztefo autóját. Sztefo újságíró, sőt, főszerkesztő-helyettes, onnan ismerem, hogy sokáig egy légtérben dolgoztunk, amikor a napi.hu-val egy terembe kerültünk a Flórián téren. Ennek már vége, az iroda elköltözött a Lajos utcába, de egy folyosón vagyunk, és néha összefutunk ebédnél. A Puntóról egyszer már beszéltünk is, arról faggatott, hogy mit kezdjen vele. Sózza el száz rugóért, jöjjenek a hülyék, alkudozók, adja el kapugaranciával, vagy kezdje el megcsináltatni, és majd utána, árában adja el? Látszott rajta, hogy nincs meg hozzá a kedv, energia, lé, idő, tudás. És mindent szerelővel kellene csináltatnia, azaz drágán. Vagy csak tolja be a bontóba és vonassa ki örökre?

Kicsit mégis meglepődtem, amikor két nappal később ezt a mailt kaptam:

Mivel ingyen sem érdekelte a TC-t, mert egy cégnévre megvett autó nyűgjei tényleg borzalmasak, pláne, ha egyáltalán nem biztos, hogy működni fog. Végül úgy gondoltam, hasonló kondíciókkal lecsapok rá én. Megmondtam Sztefónak, hogy megnézem, racionálisan megmenthető-e. Két héten belül ez kiderül, addig ne írjunk alá semmit. Aztán ha nem megy, akkor még mindig elviheti a bontóba, még segítek is. Belement, megegyeztünk. Ha megmenteni nem is akarta, mintha sajnálta volna, hogy szétbontsák a Fiatot.

Hát így lett Puntóm, igaz, a papírjai szerint 2001-es gyártású, de hát ezen az árszinten az ember nem reklamál, nyilván nem átverni akart, csak rosszul emlékezett.

Sztefo még annyit írt róla egy későbbi levélben, hogy:

Vagyis az autó lényegében egy családnál volt. Sztefo mamáját nem ismerem, de van egy tippem, hogy nem óratekergető alkat. Persze Sztefo is lehet az, de a gazdasági újságírók általában nem jeleskednek az ilyesmiben. De hogyan telhetett el két év forgalomba helyezésig? Az a tippem, hogy próbarendszámmal használták. HLX kivitel, erős motor, az ilyet nem volt könnyű eladni a kétezres évek elején. Hát használták és olcsóbban eladták.

Úgy tűnt egyébként, hogy Sztefo igyekezett normálisan üzemeltetni, például a gumikban a keréknyomások stimmeltek (!), oké, a vezérműszíjat már nem cseréltette le, de hogy úgy mondjam, ezen az árszinten minden liter benya is ajándék a tankban, nem vártam volna. Ha pénzért vettem volna, akkor is lecserélném a vezérlést, nemde?

Gyorsan csináltam egy kalkulációt, amikor elmentem az akksiért. Kiderült, hogy van még egy garnitúra téli gumi is hozzá, de a nyáriak is egészen újszerűek. Hoppá, ezek fontos tételek, de nézzük a többit! Az első kalkuláció 224 ezer Ft volt (átírással), a második már 234 ezer, de ebbe beszámoltam 30 ezer vésztartalékot. Ez azért nem rossz ár, de semmi garancia nincs arra, hogy kijön az egész ennyiből. A hasonló Puntók 250-300 ezer Ft körüli kínálati árakon mennek, az átírás még erre jön rá, tehát nem vagyok rossz, ha sikerül tartani a költségvetést. Ha sikerül.

Az megnyugtató volt, hogy nem rohadt vészesen alulról, csak kicsit, igaz, csak alávideózós módszerrel néztem, nem csápos emelővel. A jó hír az volt, hogy az akku jó, csak fel kellett tölteni (20 rugó könnyebbség, mert a Puntóé speciális méret). A rossz hír viszont az, hogy ugyan a Punto egyenesen megy, de a kormány nem áll középen, biztosan állítani kell a futóművön. Meg rossz az ülés, a bal első lámpa, az ékszíj is felsír indításkor, a szellőzőrendszeren át nem tud bejönni levegő, a klíma nem működik... soroljam?

A mérleg másik nyelvében viszont ott van, hogy a motor jó, erős, pöcc-röff indul, a váltó zseniálisan jó, az elektromos kormányszervó javítása legrosszabb esetben 40 ezer, de inkább kevesebb. Megvan a két gyári kulcs, a hozzá tartozó kódkártya is megkerült, a szervizkönyv is megvan (bár nem nagyon vezették), pár szervizszámla, ilyenek. A rádió működik, és valahogy az egész menet közben egész meggyőző, ha nem helyben akarom tekerni a kormányt. Olyankor már gáz. És hát az ABS a legkisebb fékezésnél is bekapcsol, aztán elindul benne a szivattyú – ilyenkor aztán úgy fog a fék, mint az állat. Máskor meg csak normálisan.

Két dolgot gyorsan elintéztem, a klíma ellenőrzését és töltését – a rendszer tartja a nyomást, csak fel kellett tölteni. Király, első drága gond kilőve. A második az ABS-szenzor, mint kiderült, nem a bal, hanem a jobb hátsó a rossz. Ezt egy közeli random szervizben csináltattam, ahol nem voltak hajlandók a legócskább szenzort használni (+15 rugó), és kiderült, hogy a jeladó tárcsa elszabadult a kerékagyról, ez ölte meg a szenzort, szóval kell egy komplett új agy, mert csak egyben kapható (+17 rugó, de legalább SKF). Szóval a tartalék felélődni látszik.

A költségek alakulásáról szép kis táblázatot készítettem, és folyamatosan figyelem a Punto gazdasági folyamatait. Jól látszik a 47 ezres ugrás a tervekhez képest. Íme:

Már most a tervek felett járnak a költések, és még messze a vége. De hiszek benne, hogy sikerülni fog. Mármint az, hogy amikor a Puntóra már nem lesz szükség, akkor bukó nélkül szálljak ki belőle, és akkor csak a benzinért, a kötelező biztosításért és az adóért autóztam. Valaki meg majd vehet egy egész jó, sok vizsgás Puntót, szinte költségmentesen, hiszen a fontos tételeket megjavítom. De csakis a fontosakat és mindent olyan olcsón, ahogy csak lehet. Elvégre ez egy minimál projekt.

Hát nem mesteri terv?!