A hibridautó sokak szerint a környezetkímélőbb közlekedés egyik jelképe, nagyjából úgy viszonyul a csúnya, rossz, kormolós dízelekhez, mint Scarlett Johansson Quasimodóhoz, vagy Batu kán Mahatma Gandhihoz. Ha az ADAC legfrissebb Ecotestjét nézzük, ott is látjuk, hogy a legtöbb autógyártó benzinmotort támogat meg villanymotorral a hibridjeiben. A listán egyetlen kivétel van: az Audi Q7 e-tron Quattro, amelyben dízelmotor dolgozik.
Ha bármely márkát összeköthetjük a dízel hibridekkel, akkor az éppen az Audi: több Le Mans-i sikert is hozott már nekik ez a megoldás. Sőt tavaly is mutattak be efféle konfigurációt, a jelenlegi EA288 motorcsalád továbbfejlesztéseként az Evót. Gondoljunk csak egy merészet: mi lett volna, ha a legendás 1,9 TDI-ből is létezett volna annak idején hibrid? Létezett.
A sztori éppen harminc évvel ezelőtt kezdődött, akkor mutatták be ugyanis a németek az első Audi Duót – igen, a Duo a rendszer kettősségére utal. Igaz, ez még egyáltalán nem dízel volt. Fogtak egy C3-as - Szivar - 100-as Avantot (kombit), elsőkerékhajtással, és 2,3 literes, sorötös benzinmotorral. A hátsó tengely pedig kapott egy 9,3 kilowattos, azaz 13 lóerős villanymotort. Utóbbi kis sebességnél működött, állóhelyzetben, gombnyomással lehetett aktiválni.
A teljes töltéshez nyolc órára volt szüksége – ilyenkor plug-in hibridként konnektorra kellett dugni. De visszatáplált a rendszer az akksikba fékezéskor is, sőt az autó tetején 136 napelemes panelt is elhelyeztek, így a napon hagyott 100-as Audi is fel tudott tankolni áramból.
Hiába ígértek azonban 80 kilométeres hatótávot villanyos üzemben, ha az autó tömegét két mázsával toldotta meg az elektromos csomag. Nulláról harmincra (!) nyolc másodperc alatt gyorsult, igen lomha volt, mégis úttörőnek számított.
Az Audinál ugyanis nem adták fel, két év múlva újrapróbálkoztak, méghozzá egy újabb, C4-es 100-assal. Még ennél is benzines hibridben gondolkodtak, amelynek alapját egy kétliteres négyhengeres adta. A kombi kaszni nem volt véletlen, az akkucsomagot a csomagtartó fogadta be. Itt már állandó Quattro összkerékhajtást alkalmaztak. Az első, tíz példányt megélt Duo után ebből sem lett igazi áttörés.
1996-ban váltottak: ekkor használtak először dízelmotort a Duóhoz. Méghozzá az eddig már bizonyított, mára legendásként emlegetett 1,9 TDI-t, amellyel 1992-ben Gerhard Plattner szakújságíró 3,78 literes fogyasztási rekordot állított fel. Egy A4 Avant volt a kísérleti modell, amely a 90 lovas négyhengeres mellé kapott egy 29 lóerős, vízhűtéses Siemens villanymotort is.
Szakítottak az összkerékhajtással, és csak az első kerekeket hajtották meg. Kizárólag az elektromotort használva 80 km/h-s csúcssebességre volt képes az autó, a dízellel 170 km/h-t tudott elérni. Az energiát a raktérben elhelyezett ólomakkumulátor-csomagtól kapta, tölteni pedig ezúttal is lehetett konnektorról, és a fékenergia-visszanyerés is megmaradt. A gyáriak ötven kilométeres hatótávot ígértek.
A nehéz akkumulátorok (320 kilogramm) miatt a harmadik Duo nem tudott sokkal jobb fogyasztási értékeket felmutatni, mint mondjuk a sima TDI, bár a gyári adat 3,6 liter volt száz kilométerenként. 1997-ben a németek úgy döntöttek, hogy sorozatgyártásba viszik a Duo III-at, igaz, leginkább erősen limitált szériáról beszélhetünk. Ezzel együtt az Audi első európai gyártóként kínált a vevők számára valóban megvehető hibridautót – ugyanabban az évben, amikor megjelent a Toyota Prius. Csak ugye abból valóban sorozatgyártott hibrid lett.
Az A4-esen alapuló Duóból mindössze hatvan (más források szerint 90) példány készült, 1999-ben leállították a gyártását. Az érdeklődés ugyanis – részben az igen magas ár miatt – nem volt meggyőző. A dízel hibridért 60 ezer német márkát kértek, miközben a sima TDI-t 48 ezer körül kínálták. Sőt a 110 lovas Quattrót is meg lehetett venni 53 ezer körül.
Képek forrása: Audi archív
