Megvolt Magny-Cours, irány Lyon

Épp száguldunk Lyon felé az autópályán, valószínűleg mi leszünk a fő fogás az ékszerektől csörömpölő gazdag veteránosok vacsoráján, hiszen a vak is látja: óriás langusztákká váltunk. A színünket alig lehet megkülönböztetni az Alfa Romeo pirosától. Sebaj, ettől még elképesztő volt a nap.

Ha kedvet kaptál az autócsodákhoz, hamarosan itt az egyik kedvenc autós rendezvényünk, a Hungaroring Classic, gyere el. Mi is ott leszünk!

Annyira korán indultunk, hogy még nem volt reggeli a szállodában, de más problémával is szembesültünk. Az Alfa ablakai ugyanis kívül-belül vastagon párásak voltak. Járattam a motort egy ideig, álló helyzetben nem sokat melegedett a hűtővíz, ezért nagyjából letörölgettük az ablakról a vizet ronggyal, de hát azonnal visszapárásodott, inkább elindultunk.

Szerencsére a tekerhető és állítható elefántfül csodákat tesz. Mihelyt az autó mozgásba lendült, és megfelelő szögen álltak a pillangóablakok, a lassan megjövő fűtés és a friss levegő hatására leszáradtak az üvegek. Ezt követően nagyobb drámák már nem történtek, ráálltunk a 265 kilométeres útra Magny-Cours felé, szerencsére ma alig autópályáztunk, a táv nagy részét festőien szép dimbes-dombos vidéken, kis utakon kanyarogva, röfögő karburátorok zajában tettük meg.

Kis bibi a tankolásnál következett, ugyanis a kútnál kétféle benzint mértek, E10-es 95-öst, illetve nagyon benzinszagú 98-ast. Melyiket tankoljuk? A 95-ös literje egy euró hatvannyolc, a 98-as egy nyolcvannyolc, csak hát idősebb autóba nem tankolunk olyan benzint, aminek 10 százaléka alkohol, mert tönkre mehet az üzemanyag ellátó rendszer. Maradt a méregdrága 98-as, ráadásul majdnem üres volt a tank, újabb tankolásra idő már nem volt, muszáj volt teleraknunk.

Innentől már tényleg csak egy apró incidens volt, amikor a barom Csikós megelőzött egy utánfutós pick-upot és - „most már tényleg rohannunk kell, hogy odaérjünk!” – felkiáltással belerongyolt egy traffipax-ba. Ráadásul nem is a szokásos kilencvenes, hanem nyolcvanas korlátozásnál, ezért végül született egy nagyon udvarias kilencven eurós bírság.

Szerencsére ettől még odaértünk tíz perc késéssel, ahol épp csak kezdetét vette a buli. A versenyről születik majd színes-szagos videó, illetve részletes írásos beszámoló is, ezért most csak annyit dióhéjban, hogy körülbelül 150 autóra leosztva vagy 40 milliárd forintnyi értéket láttunk öt hullámban szénné küldve üvölteni. A felhozatal nem verdeste úgy a csillagos eget, mint Goodwoodban, vagy akár a Hungaroring Classicon, de azért szép számban akadtak Ford GT40-esek, eredeti Cobrák, legendás orrmotoros Ferrarik, de még olyanok is beálltak a versenybe, mint egy Ligier, egy 507-es BMW, sőt egy Deutsch-Gonnet is.

Bő öt órányi tömény zaj, szénhidrogén, színes autókarosszériák. Pokolian izgalmas volt. Így történt, hogy nem vettük észre a langusztává válást. Merthogy a vörös szín megvan, a kocsányon lógó szemek adottak, igaz apró szépséghiba, hogy ollóink még nem nőttek, de ezt egy közeli Ápiszból rövidesen megoldjuk.

Ez a poszt pedig úgy készült, hogy én vezettem, drága Károly pedig felcsapott gépírókisasszonynak, tegnap ugyanis szegény ő tartotta éberen a lángot hajnalig írta a posztot, ma nyomta a videózást, ráadásul velem ellentétben rajta még sapka se volt ezért jó eséllyel napszúrást kapott. Azt mindenesetre kijelentette, hogy agya nem maradt, de gépelni még talán éppen tud. Most épp egy üvöltő narancssárga hetvenes évek eleji szárnyatlan, széles Porsche 911-est üldözünk Lyon szűkre méretezett sávjain, mert reméljük, hogy ő tudja, hol a parc fermé. Holnap reggel, ha tudjuk, megpróbáljuk még elkapni a rajtot, hátha történik még valami érdekes, aztán indulunk haza a déli úton Olaszország érintésével. Reméljük az autó egyben marad.